Ezt olvasta már?


Megkezdődött a Bukovinai folklórfesztivál Bonyhádon

Az Élő bukovinai kultúránk című kiállítás megnyitójával megkezdődött pénteken a 30. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál a Tolna megyei Bonyhádon.

A megnyitón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás élményét és tudatát erősíti a fesztivál immár harminc esztendeje, hiszen idén is érkeztek csoportok Lengyelországból, Ukrajnából, Romániából. Hozzátette: tisztelet és köszönet illeti a rendezvény szervezőit. A találkozó közönségét üdvözölve Zbigniev Kowalski, a három évtizedes múltra visszatekintő találkozó lengyel szervezője a rendezvényt méltatva azt mondta: az eltelt évtizedek alatt a fesztivál segítségével sok ezren tudták megismerni a bukovinai székelyek világát, az hiánypótló a népcsoport és a kultúrájuk iránt érdeklődők számára. Kitért arra: a nagyvilágban ritkák azok a népek, amelyek ilyen hűen és elhivatott módon ápolják generációkon át kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat.

Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke felidézte: a fesztivál segítségével a népcsoport értékeit méltóképpen lehet megőrizni, fenntartani annak ellenére is, hogy az idő koptatja azokat. Filóné Ferencz Ibolya polgármester szerint a rendezvény megőrizte eredeti céljait, azaz a népszokások, a kultúra ápolásán túl színvonalas programokat kínál és erősíti a kapcsolatot a népcsoport egymástól távol álló tagjai között is. Az 1775-ben az osztrák császársághoz került Bukovina az ott élő tizenhárom nemzetiségnek köszönhetően a Habsburg Birodalom legszínesebb tartománya volt, amely az első világháború után Romániához, a második világháború után a Szovjetunióhoz és Romániához került.

A régióból több népcsoportnak távoznia kellett, a székelyek - rövid bácskai tartózkodás után - 1944-ben telepedtek le Magyarországon. A vasárnapig tartó háromnapos fesztiválon csaknem negyven hagyományőrző csoport több száz tagja vesz részt, a határon belüli és túli bukovinai székely együttesek mellett lengyel, ukrán és román csoportok. Az eseményen a csíkszeredai erdélyi ízőrzők adnak kóstolót erdélyi ételekből, székelykáposztát, csorbát kínálnak a résztvevőknek és a közönségnek, szombaton a helyi Csurgó zenekarral bukovinai táncházat rendeznek, amelyben más bukovinai nemzetiségek táncai is megjelennek. A jubileumi találkozón sem marad el a résztvevő együttesek utcai felvonulása, színpadi műsora, amelyet szombaton rendeznek meg.

Az eseményen huszonnégy Magyarországon működő egyesület, valamint Erdélyből a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület, a Pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület népdalköre és Segesvári Miklós Pál Egyesület dalárdája lép fel. Újdonság, hogy egy ukrajnai lengyel ifjúsági együttes, a Dolinianka is Bonyhádra érkezik. A nemzetközi fesztivált hagyományosan négy helyszínen bonyolítják le, azokban az országokban, ahol az egykori bukovinai nemzetiségek ma élnek. Július végén a romániai Campulung Moldovanescben volt rendezvény. Legközelebb augusztus 22-én a lengyelországi Lubanban a kisdorogi és nagymányoki székelyek vesznek részt a programokban, az ukrajnai Csernovicban pedig szeptemberben rendezik meg a találkozót.

 

 

 

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Elég volt a villanyból? Új korszakot nyithat a Porsche

A New Yorkban leleplezett új tanulmányautó megjelenése ízelítőt ad a márka megújult formanyelvéből – amely már az új formatervezési...

Már zajlik az európai kiszavazóshow: csak néhány kínai márka maradhat talpon

Ahogy arról az Autószektor is beszámolt: párizsi autószalonon idén már nem az volt a kérdés, megérkeztek-e a kínai gyártók Európába,...

205 milliárd forint már a gazdáknál: újabb támogatási utalások következnek

Öt támogatási jogcímen mintegy 205 milliárd forint jutott el a mezőgazdasági termelőkhöz még az október 16-án kezdődő normál...

Elszabadultak az indulatok a Városházán, gúnyos tapssal és szokatlan "ajándékkal" üzentek Karácsony Gergelynek

Hamar véget ért a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli tanácskozása, miután a képviselők leszavazták a Fidesz által javasolt...

Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?

Kollégánk az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt.

Devizaváltás: hogyan lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit?

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre...

Rakétameghajtás és plafonra tapadás: így írja át a fizika alaptörvényeit az új Tesla Roadster

Elon Musk nagy dobása a fizika határait feszegeti, ráadásul így kerül gyártásba is.

Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen

Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj...

Matolcsy György szerint megvan a jegybanki alapítványok vagyona, csak kevesebbet ér

Matolcsy György videóüzenetében azt állította, hogy az MNB-alapítványok vagyona közép-európai ingatlanokban van, értéke ugyanakkor...

Észak-Magyarország legrégebbi gyógyvíz-minősítése több mint 90 éves

Egykor még a helyi újság címlapján is beszámoltak arról, hogy hivatalosan elismerték ennek a két termálvíznek a gyógyhatását. Az...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0