Ezt olvasta már?

Ronaldinho szinte hazajár Magyarországra

Ronaldinho, a brazil futball élő legendája azt mondta, hogy szinte hazajár Magyarországra.


Megközelítette a 3 milliót a balatoni utasforgalom

Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz - olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalóban.


hirdetés

Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja meg. Több mint kétharmaduk a déli partra utazott, a teljes szezonban Balatonlelle, Balatonfüred, Siófok és Zamárdi volt a legnépszerűbb úti cél - írták.

A fejlesztéseknek köszönhetően minden eddiginél több térségből lehetett átszállás nélkül eljutni a Balatonhoz. A sok utasra tekintettel az utószezonban is közlekedtek emeletes vonatok. Jelentős forgalmat bonyolítottak a déli parton éjjel közlekedő Bagolyvonatok is, hétvégenként és a fesztiválok idején több ezer utast vittek. A vasúti retróhétvégék és az Utasellátó kocsik ugyancsak népszerűnek bizonyultak - tették hozzá.

Az utasok többsége a MÁV online telefonos alkalmazásán és az Elvira internetes oldalon vett jegyet, az állomásokon elhelyezett automatákból 15 százalék vásárolt. Egyúti kerékpárosjegyből 62 ezret, okosjegyből 24 ezret, napijegyekből és vakációbérletekből majdnem 38 ezret adtak el. A főszezon után visszaesik a balatoni vonatforgalom, de az év többi részében is ütemes a vasúti menetrend a tóhoz - olvasható a közleményben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez az evolúció kétmilliárd éves rejtélye

Látjuk a kiindulópontot és a végeredményt, a folyamatot azonban nem ismerjük: olyan, mintha egy leeresztett léggömb hirtelen bonyolult...

Jövő héten melegebb lesz, kevesebb esővel

Konszolidálódik az időjárás.

Sokan ársapkás dízellel fűthetnek otthon?

Az olajkályhába való fűtolaj és a hatósági áras dízel összetétele között nem nagy a különbség.

Pérez nyert, a többiek küszködtek Szingapúrban

Pérez lerajtolta Leclerc-et, Hamilton megjárta a falat, Verstappen végigelőzte a versenyt, mégis csak hetedik lett az ázsiai villanyfényes...

A rákos sejtben megbúvó gombák felgyorsítják a rák növekedését?

A több ezer daganatmintát vizsgáló tanulmányok az eddigi legegyértelműbb kapcsolatot mutatják a rák és a gombák között - de további...

Ezzel a terápiával jól kezelhető a fájdalom és hangulatzavar is

A krónikus fájdalom szindróma kezelése összetett, nagy figyelmet és tapasztalatot igénylő feladat. Tudjon meg többet a kognitív...

Kíváncsi vagy mit mondott Jeffrey Dahmer vagy Ted Bundy halála utolsó pillanatában? Íme hírhedt sorozatgyilkosok utolsó szavai

Azt hihetnénk, hogy egy sorozatgyilkos a kivégzése előtti pillanatokban megbánja bűneit, hogy ekként távozzon a túlvilágra, ha esetleg...

Tündéri felvétel készült az SMA-s Zentéről

Három éve ismerte meg az ország Zentét.

Már kilenc közép-európai tagállam támogatja Ukrajna NATO-tagságát

A NATO-tagsághoz mind a 30 tagország jóváhagyása szükséges, és Ukrajna csatlakozása nem tűnik egy gyorsan megugorható akadálynak.

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei a 39. héten

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.

Újabb háború a láthatáron Európában?

Noha február vége óta az orosz-ukrán háború tölti ki az emberek mindennapjait, egy másik felszültség is egyre komolyabbá válik...

Alekosz nagyon kihúzta a gyufát a motorosoknál, tüntetést szerveznek a háza elé. - "Jönnek. Ki kell hívnom a rendőrséget"

Nagy Alekosz legújabb akciójával annyira magára haragította aktuális kiszemeltjeit, hogy az általa huligánoknak nevezett motorosok...

Sport

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Marco Rossi megszólalt a magyar szurkolók különleges gesztusáról

A sajtószobában tudta meg, valójában miért tapsolt és énekelt mindenki.

Újabb részletek derültek ki a legalább 174 halálos ádozatot hozó focimeccsről

Úgy tudni, hogy a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Lewandowski megállíthatatlan, a Barcelona fellépett a tabella élére

Kilenc találattal a góllövőlista élén áll a lengyel csatár.

Ezért bukta Max Verstappen a pole-t

A csapat megerősítette az előzetes információkat.

Messi fantasztikus szabadrúgásgólt lőtt, majd Mbappé megnyerte a meccset a PSG-nek

A világbajnok francia csatár ezúttal csereként beállva játszott főszerepet.

Három góllal sokkolta a Liverpoolt a belga válogatott sztárfocista

A Chelsea az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet.

Borics Ádám pontozással kikapott a világbajnoki címmeccsen

Boricsnak nem sikerült legyőznie a világbajnokot.

Kisvárdai kivégzés, Courts üzenete, Kruscsics vérfrissítése - reakciók

Sérülés a ZTE-nél, debreceni gratuláció, Kondás és a pozitívumok.

Felszabadítani akart, de a saját kapusát emelte át a Kisvárda futballistája

A szándék jó volt, a kivitelezés katasztrófális.

0

Bulvár

Novák Katalin nem írta alá, minden más közép-európai elnök igen az ukrajnai annexiót elítélő nyilatkozatot

– Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét – írták.

Újabb háború törhet ki Európában, a NATO-ban félreverték a harangot

Miközben Kelet-Európában szörnyű háború dúl, néhány hónapja egyre feszültebb a viszony két régi ellenfél, Görögország és Törökország között is, miután a felek egymás vádolják katonai készülődéssel.

Átverték a nyugdíjasokat

Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.

Rendkívüli döntés: Meghan Markle és Harry herceg váratlan bejelentést tett

Mindig minden komolyabb döntés mögött egy Nő áll.

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Felismerhetetlen a 74 éves zseniális színész, Gérard Depardieu

Nehezen jár, elhízott, de továbbra is tökéletes alakítást nyújt minden szerepben.

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott.

50 éves kor felett érdemes elvégezni ezt a 10 másodperces tesztet: az egyensúly még fontosabb lehet, mint gond...

Az egyensúly az általános egészségügyi állapotról árulkodhat, összefüggést mutat az élettartammal is.

Károly királyról döbbenetes dolgokat állítanak, az egész monarchia összedőlhet utána

Ismét fellángolt a vita arról, hogy a briteknek szükségük van-e uralkodóra.

blogmorzsák

7 érdekes tény a számítógépekről

A bug eredete, az első mikroprocesszor, a Google születése és további érdekességek a számítástechnikából.

10 indok a Sepultura koncert mellett

Lenne több is, de most legyen elég ennyi.

Egyre fogynak Oroszország szövetségesei

Moszkvának sokba kerülhet India és Kína eltávolodása, amire egyre komolyabb jelek vannak.

0