Ezt olvasta már?

0

Meglendíti az autópiacot a nagycsaládosok autótámogatása

Az új autók piaca több ezer darabbal bővülhet már az idén a magyarországi autókereskedők várakozásai szerint a nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására.


hirdetés

Járműkereskedő cégek tapasztalatai szerint február óta ugrásszerűen megnőtt a vásárlói érdeklődés és ajánlatkérés a márkakereskedésekben a családi modellekre vonatkozóan, ami egyértelműen a családvédelmi akcióterv bejelentésének tulajdonítható. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a héten ismertette az autóvásárlási akció részleteit, ez alapján már a kereskedések is differenciált ajánlatokkal állhatnak elő.

Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy több kategória is szóba jöhet a nagycsaládosok számára, az egyterű gépjárművektől egészen a nagyobb szabadidő autókig. Saját, 18 márkát tartalmazó kínálatukból például 25 modell felel meg a kormány által megfogalmazott feltételeknek - közölte.

A modellek többsége a jelenleg népszerű városi terepjárók kategóriájába tartozik - ismertette. Ebben a kategóriában a legtöbb modell hétszemélyes változatban is elérhető - hívta fel a figyelmet -, például a Honda CR-V, a Hyundai Santa Fe, a Kia Sorento, a Mitsubishi Outlander, a Nissan X-Trail, a Skoda Kodiaq, a Seat Tarraco vagy a Volvo XC90 és a Peugeot 5008.

A könnyebben átalakítható egyterű gépkocsik esetében is növekedést hozhat az akció - jelezte. A húzómodell itt valószínűleg a Dacia Lodgy lesz - vélekedett, hozzátéve: olyan egyterűek közül lehet választani, mint a Fiat 500L Living, a Renault Grand Scenic, vagy a 10 millió feletti kategóriából a Renault Espace, a Seat Alhambra.

A kisbusz-kínálat ugyancsak felkeltheti a családosok érdeklődését, ilyen lehet a Fiat Ducato, a Fiat Talento, a Peugeot Traveller, a Peugeot Expert és a Peugeot Boxer kombi változatai, a Renault Trafic, a Nissan Evalia vagy a Nissan NV200 kombi.

Megjegyezte: a gyártók egykori "dobozos" autókat is tovább alakítottak annak érdekében, hogy a vevői igényeket minél jobban kielégítsék, és személyszállításra is alkalmasak legyenek, így jöhet szóba a Fiat Doblo Panoráma és a Peugeot Rifter.

Rámutatott: nemcsak a modellpaletta sokszínű, hanem az árak is széles spektrumon mozognak. A szabályoknak megfelelő legolcsóbb autó jelenleg 3,5 millió forintért érhető el, de a vevők jóval 10 millió forint feletti kínálatból is választhatnak.

A Duna Autó Zrt. 30 éve van jelen az autópiacon, óbudai telephelyén 18 márka kereskedése és 21 márkaszervize működik. A cég 2018-ban mintegy 5000 autót értékesített, ebből 4500 új autó volt. Éves árbevétele 2018-ban elérte a 25 milliárd forintot.

A magyarországi újautó-piac egyik legfőbb szereplője, a Volkswagen konszern márkáinak importőre, a Porsche Hungaria szintén arról számolt be, hogy a Volkswagen, VW haszonjármű, Skoda, SEAT és Audi kereskedéseknél érezhetően megnőtt a vevői érdeklődés.

Vérten Sándor kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a jogszabály végrehajtása még módosulhat, de már látszik, hogy az akció bejelentésére a piac megmozdult, ez jó néhány ezerrel növelheti az eladott új autók számát.

A Porsche Hungariához tartozó márkakereskedők valószínűleg jó néhány száz darabos eladást köthetnek majd a családvédelmi akcióhoz - tette hozzá.

Megjegyezte: a márkák eladását ugyanakkor eltérő mértékben fogja felpörgetni a lehetőség, hiszen különbözik a vevőkörük. Az importőr arra számít, hogy az akció keretében főleg a Skoda és a Volkswagen modellek fogynak majd jobban.

Elmondása szerint az importőrhöz tartozó valamennyi márka rendelkezik olyan modellel, amely az akció szabályainak megfelel, és a nagycsaládosok érdeklődését felkeltheti. Ilyen a Volkswagen Sharan és a Touran, a VW haszonjárművek közül a Caddy, a Caddy Maxi, az Audi Q7, a SEAT Alhambra és a Tarraco, a Skoda Kodiaq és a Kodiaq RS.

Vérten Sándor jelezte: a márkakereskedők várhatóan egyedi ajánlatokkal is fokozzák majd az akció sikerét.

A Porsche Hungariához tartozó csaknem 100 autókereskedés mintegy 37 ezer gépkocsit adott el 2018-ban. A Porsche Hungaria Kft. árbevétele tavaly elérte a 330 milliárd forintot a cég korábbi tájékoztatása szerint.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A kávézacc helyettesítheti a pálmaolajat, amiből egyre kevesebb van a világon

Két fiatal vállalkozó ismerte fel, hogyan lehetne hasznosítani a kávéfőzés során kidobott szemetet.

Megörökítette a kamera az ózdi tolvajt

Több százezer forintot vitt el.

Durant ötven pontott dobott, főcsoport-elődöntős a Golden State

A címvédő Warriors idegenben búcsúztatta a Los Angeles Clipperst +Videó

Így tanul magyarul egy volt Forma-1-es pilóta - videó

Tiago Monteiro fiatal csapattársától, Tassi Attilától vett nyelvleckéket.

Már többen szavaznának a külképviseleteken, mint öt éve

Három héttel a határidő lejárta előtt már 7700-nál többen jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 134...

Szennyezett olaj jött az oroszoktól, a MOL felfüggesztette az átvételt

A Mol átmenetileg felfüggesztette a kőolaj átvételét a Barátság kőolajvezetéken - közölte az olajipari társaság. Hangsúlyozta: bár...

Gaál Noémi szétment a párjával

Tizennégy év után döntött a szétköltözés mellett Gaál Noémi és vőlegénye. Gaál Noémi közleményt tett közzé szombaton: 2018...

Curtis nem bocsátott meg Csernusnak

Curtis korábban Csernus Imrénél is járt, hogy segítsen neki a leszokásban. Curtis a Blikk szerkesztőségének vendége volt, ahol elmondta:...

Szívműtét miatt kihagyja a szezont a világbajnok kajakos

Születési rendellenesség miatt szívműtéten esett át a világ- és Európa-bajnok kajakos, Molnár Péter, ezért kihagyja az idei szezont,...

Hajdú-bihari polgármesterre támadt, irány a vádlottak padja

Az esztári postánál esett neki a település vezetőjének.

Ők Hajdú-Bihar legjobb rendőrei

Elismeréseket adtak át Budapesten és Debrecenben.

0

Sport

A Szeged 12 perc alatt tönkretette egy teljes szezon munkáját

A világon semmi nem utalt arra, hogy a Szeged pont így, pont most omlik össze ennyire brutálisan.

Rasszista magatartás miatt megbüntette a magyar szövetséget az UEFA

A szankció a Magyarország-Wales Eb-selejtezőt érinti.

Három hónappal Emiliano Sala balesete után az apja is meghalt

A repülőgép-szerencsétlenségben meghalt futballista apja 58 éves volt.

Kitette egyik alapemberét az MTK

Nem csak a magyar válogatott járt így.

Kemény büntetést szabott ki az UEFA a szlovák-magyar miatt

Rasszizmus miatt bezárás és pénzbírság is jár.

Kínos baki miatt kellett törölni az Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzését

Csatornafedelek akadályozták meg az Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzését.

Egy napon lehet bajnok és kieső Thomas Doll csapata - Most azt is elárulta, miért

Budapest Április 27-e egyszerre hozhat örömöt és bánatot Thomas Dollnak (53).

Történelmi bajnoki előtt a Fradi: ez kell a harmadik csillaghoz

Bevehetetlen a Groupama Aréna, a ferencvárosi focisták nem számolgatnak.

0

Bulvár

Van egy perce? Írja be ezt a szót a Google keresőjébe, aztán ámuljon

A Google-t is elérte az új Bosszúállók okozta láz.

Autószalonban látta viszont eltűnt luxusautóját egy magyar férfi

A férfi azt állítja, autója a szervízből tűnt el 13 éve, a rendőrség szerint egy elszámolási vita miatt nemkapta vissza.

Macron kizárná a magyarokat is a schengeni övezetből

A francia államfő összekötné a határőrizetet a menekültpolitikával.

Szupertitkos katonai akció zajlott a Honvédkórházban: sebesült ukrán harcosokat ápoltak

Az oroszok elleni harcokban megsérült ukránokról biztonsági okokból beszélni sem lehetett.

Ukrajna leállította a kőolajszállítást Európa felé

Legkorábban jövő hétre rendeződhet a válsághelyzet, amelyet az okozott, hogy szennyezett olaj került a vezetékbe. Kérdés, mi lesz a magyarországi ellátással.

Fájdalmas hírt közölt Csepregi Éva

Csepregi Éva, a Neoton Família énekese szomorú hírt közölt pénteken.

Megszületett Harry és Meghan gyermeke?

Több erre utaló jelet is fel lehet fedezni a médiában.

12 ronda férfi, akiknek egy percig sem okoz gondot a csajozás

Mondják, elég ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél. És tényleg elég, feltéve, hogy magabiztosságot sugároz, laza, tehetséges, és az egész világ tudja róla, hogy kicsoda.

Igen, így néz ki egy női mell - sokan ma is ledöbbennek

Felkerült egy kép a Twitterre arról, hogyan néz ki a nők mellkasa. Mármint a bőr alatt.

"Orbánt egyszerűen levegőnek nézik az uniós csúcsértekezleteken"

Európai parlamenti (EP-) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a mostaninak lesz, hiszen még soha nem állt fenn a veszélye annak, hogy a kormány és a miniszterelnök kivezesse Magyarországot az unióból - hangoztatta a Jobbik országgyűlési frakcióvezetője, EP-listavezetője pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.

Ez az oka annak, hogy Katalin hercegné kerüli a nyilvánosságot Lajos herceggel

Katalin hercegné legkisebb gyermekét elég ritkán láttuk eddig, és ennek szándékos oka van.

Mennyibe kerül valójában a külföldről behozott használt autó?

Az adóhivatal ellenőrzési tapasztalatai.

blogmorzsák

"Pusztuljon velem mindenki"

A magyar pártállami idők legszörnyűbb bűncselekményében tizenegyen haltak meg borzalmas körülmények között.

Szabad-e patkányozni szavazókat?

A Fidesz-szavazók nem felelősek azért, amit Orbánék csinálnak.

Hová tűnt a munka megbecsülése?

Évről évre egyre több hagyományos szakma tűnik el a süllyesztőben.

Ezt a katasztrófát már nem lehetett eltitkolni

Több atomkatasztrófa is történt a csernobili előtt a Szovjetunióban. Csak persze egyiket sem ismerték el.

„Bukarestben éltük meg Csernobilt“

Kiderült, hogy az a bizonyos atomreaktor való­ban felrobbant, valóban akkor, amikor a Malév kapitány mondta.

Izraeli magyarok izraeli magyarokról

Izrael országában kelt életre a zsidó nép – aztán jöttek a magyarok, és így szóltak hozzá: „Na gyere, gyere, ülj le, együnk valamit!”

Mi lesz a régi mobilszámok sorsa?

Gondolkodtunk már azon, mi történik a régi telefonszámainkkal? Pedig érdemes...

Orbánia be van betonozva

A magyar emberek számára a legnépszerűbb hat politikus Áder, Orbán, Szíjártó, Varga Mihály, Tarlós, Rogán.

„Az ATV terminátora“

Tíz mondat Kálmán Olgáról.

Milyenné válik egy igazán "levegős" lakás, amikor már élnek is benne?

A tulajdonosok nagyon odafigyeltek, hogy a lakásba ne kerüljön be olyan bútor vagy tárgy, ami nem illik oda.

Túl nagy mellek?

Hát-, derék-, nyakfájást, gerincferdülést is okozhatnak.

Készíts wc deszkát fából!

A zsanér sem probléma, erős és dizájnos fém zsanérok között válogathatunk nagyobb áruházakban vagy a neten.

0