Ezt olvasta már?


Megosztott első helyezés született a Mastercard – Év Bankja 2023 versenyen

Idén a Gránit Bankot és az OTP-t találta a legjobbnak a szakmai zsűri Az OTP Bank a 18. évforduló alkalmából az Év Bankja – Nagydíjat is átvehette.

Nagykorú lett a magyar bankszektor legjelentősebb és legrégebbi versenye, a Mastercard – Év Bankja. Az idei év egyik meglepetése, hogy a program történetében először hirdettek ki megosztott első helyezést: a Mastercard – Az év bankja 2023 fődíjat, az egyes kategóriákban elért eredmények alapján, a Gránit Bank és az OTP Bank közösen kapták.

A magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői idén hét kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó díjakért. A pályázatokat ezúttal is magas presztízsű szakmai zsűri bírálta el kategóriánként. A győzteseknek járó díjakat február 8-án a Müpában rendezett ünnepélyes gálán adták át.

„Ma már minden banki ügyfél tapasztalja, hogy egymást érik a pénzügyi innovációk és egyre kiélezettebb a verseny a piaci szereplők között. Ennek a Mastercard - Év Bankja verseny mindig is egy lenyomata volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, mint hogy a szakmai zsűri véleménye alapján két fődíjat is kioszthattunk az idén – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A díjátadó gálán a szervezők felelevenítették a verseny elmúlt 18 évének legfontosabb pillanatait és átadták a program történetében legtöbb győzelmet elért pénzintézetnek, az OTP Banknak a Mastercard - Év Bankja Nagydíjat.

„Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a 18 évvel ezelőtt kitűzött célunkat. Létrehoztuk a magyar pénzügyi szektor legrangosabb hazai díját, és mára a Mastercard – Év Bankja a kiválóság egyik legfőbb fokmérője lett. A mostani eredmények is jól mutatják, hogy a magyar piacon mennyi innováció történik és milyen szoros a verseny. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy a Mastercard – Év Bankja Nagydíjjal tüntessük ki azt a bankot, amelyik a legtöbb első helyezést és legtöbb fődíjat nyerte az elmúlt 18 évben. Ez pedig nem mást, mint az OTP Bank. Ez a díj egyaránt szól a 18 év alatt elért eredményeiknek, de szól annak a húzóerőnek, amivel ők a hazai bankszektorban bírtak az elmúlt évtizedekben és amellyel minden szereplőt versenyre hívtak. Azt gondolom, hogy ennek a versenynek pedig mindannyian csak nyertesei lehetünk” – hangsúlyozta Eölyüs Endre.

A verseny szervezői évről-évre figyelembe veszik azt a folyamatos változást és fejlődést, amin a szektor átmegy. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján a bankok idén is olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak ezekre a kihívásokra, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, sok kategória esetében nagyon nehéz döntésre kényszerítve őket.

A versenyen a Gránit Bank három kategóriában is nyerni tudott: Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása és Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye mellett a bank nyerte Az év akvizíciós marketing kampányáért járó díjat is.

Az OTP Bank, a Nagydíj mellett Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya kategóriában győzött. Az Erste Bank Az év CSR kezdeményezése, az MBH Bank Az év üzleti szegmensnek szóló programja, a K&H Bank pedig Az év pénzküldési megoldása kategóriában nyerte el az első helyezést

A gála során különdíjjal értékelték a Magyar Nemzeti Bank és a Raiffeisen Bank Diákszéf megoldását.

A Mastercard – Év Bankja 2023 verseny végeredménye:

- Az év bankja 2023: Gránit Bank és OTP Bank

- Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye 2023

1. helyezett: GRÁNIT Bank

2. helyezett: CIB Bank

3. helyezett: OTP Bank

- Az év üzleti szegmensnek szóló programja 2023

1. helyezett: MBH Bank

2. helyezett: K&H Bank

3. helyezett: ERSTE Bank

- Az év pénzküldési megoldása 2023

1. helyezett: K&H Bank

2. helyezett: OTP MOBIL

3. helyezett: OTP Bank

- Az év fiataloknak szóló programja 2023

1. helyezett: GRÁNIT Bank

2. helyezett: ERSTE Bank

3. helyezett: CIB Bank

- Az év fiataloknak szóló programja 2023 Különdíj: MAGYAR NEMZETI BANK és RAIFFEISEN Bank

- Az év akvizíciós marketing kampánya 2023

1. helyezett: GRÁNIT Bank

2. helyezett: OTP Bank

3. helyezett: K&H Bank

- Az év CSR kezdeményezése 2023

1. helyezett: ERSTE Bank

2. helyezett: OTP Bank

3. helyezett: MBH Bank

Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya 2023

1. helyezett: OTP Bank

2. helyezett: GRÁNIT Bank

3. helyezett: CIB Bank és MBH Bank







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit...

Manipulatív játékok – így provokálja feleségét egy férj

A párkapcsolati viták sokaknál előfordulnak, ám egy harmincéves nő története szerint férje különösen bosszantó módon kezeli ezeket a...

Egy férfi nem akar a barátnője „pénztárcája” lenni – az internet megvédte őt

A párkapcsolatokban a pénzügyek gyakran csendes próbáját jelentik az egyensúlynak és a kölcsönös tiszteletnek.

Hogyan lett a XIII. kerület a modern városi élet szimbóluma?

Az elmúlt évtizedekben Budapest XIII. kerülete látványos átalakuláson ment keresztül.

Jó irányba változott az energetikai otthonfelújítási program

A változások pontosan azok az irányok, amelyeket az építőipar már régóta sürgetet

Elképesztő győzelemmel állított fel történelmi rekordot a marokkói válogatott

A marokkói válogatott az U17-es világbajnokság történelmének legnagyobb győzelmét aratta. Új-Kaledónia ellen 16–0-s győzelmet...

A westernfilm, ami hatalmas mérföldkő volt Kevin Costner számára

Kevin Costner első westernszerepe a Silverado volt 1985-ben, ami karrierje egyik fontos mérföldkövének számít. A film Lawrence Kasdan...

Lewandowski vezérletével őrült meccset nyert a Barcelona

A lengyel sztárcsatár egy hónap után először volt kezdő, amit sikerült emlékezetessé tennie.

Tisztítsd meg a beleid és szabadulj meg egyszerűen a hasi zsírtól ezzel a csodaitallal! Mutatjuk, hogyan készítsd el

Egyszerű ital a puffadás ellen és a hasi zsír csökkentésére – próbáld ki!

Így idd a vizet, ha fogyni szeretnél! 2 hét alatt akár 4-8 kiló felesleg is lemehet rólad

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása nemcsak egészségünk megőrzésében fontos, hanem a fogyás folyamatát is elősegítheti....

Melyik szülőtől örököljük az intelligenciát? A tudósoknak már nincs kétségük efelől

Sokan eltöprengtek már azon, honnan ered az ember intelligenciája – vajon a genetika határozza meg, vagy a környezet formálja? A...

0

Sport

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba

Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0