Ezt olvasta már?


Megújult a máltai szeretetszolgálat dél-dunántúli régiós központja Pécsen

Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét éven át tartó felújítása Pécsen.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a csütörtöki átadáson emlékeztetett arra, a magyar kormány 2010-ben döntött úgy, hogy segít a karitatív szervezetek munkájának összefogásában és gondoskodik kiemelt támogatásukról.

A kabinet célja az volt, hogy a segítségre szoruló emberek szervezettebb keretek között és gyorsabban, hatékonyabban kapjanak segítséget szerte az országban. Felidézte, a kormányzat az Európai Unióban példa nélkül álló módon támogatja karitatív szervezetek fejlesztéseit: hat nagy és három kisebb karitatív szervezet számára 4,5 milliárd forintnyi pályázati támogatást biztosított az elmúlt években. Ezzel a szervezetek infrastrukturális fejlődését segítik, egyúttal lehetőséget biztosítanak új raktárépületek építésére, új eszközök, felszerelések beszerzésére.

Az államtitkár elmondta, a pécsi belvárosi műemléki épület padlásterének beépítését, valamint az udvar rendezését és burkolását magában foglaló beruházás 62 millió forintos fejlesztési forrásból valósulhatott meg, ezt a szeretetszolgálat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 650 millió forintos keretösszegéből nyerte el.

Hozzátette: a szervezet a most átadott épületen kívül két másik helyszínen is beruházásokat hajt végre a megyeszékhelyen e forrásból, emellett az ország további hat pontján valósít meg projekteket.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a fejlesztések nem történhetnének meg a kormányzat, a szervezetek és az önkormányzatok összefogása nélkül. Utóbbi kapcsán kitért arra: több településen "nem volt ilyen jó az együttműködés, mint Pécsen, s arra is volt példa, hogy máshová kellett vinni a beruházásokat".

Kiemelte: a baranyai megyeszékhelyen a polgármester és az önkormányzat együttműködő volt a karitatív szervezetek munkáját segítő intézkedések megvalósításában. Úgy fogalmazott, nem kérdés számára, hogy ez folytatódni fog, ha a pécsiek Vári Attilának, a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért közös polgármesterjelöltjének szavaznak bizalmat a helyhatósági választásokon.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt emelte ki, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat együttműködésének egyik fontos eleme volt, amikor egy leszakadó városrészben évekkel ezelőtt egy ma is zajló, sikeres felzárkóztatási programot indítottak el. Emellett szociális segítséget nyújtanak a belvárosban élő elesetteknek is - tette hozzá.

Kozma Imre, a harmincéves MMSZ Egyesület alapító elnöke azt hangoztatta, hogy a szervezet a keresztény örökség birtokában a vallás értékeit újra megjelenítő "keresztény rendszerváltás" egyik megvalósítója. Úgy fogalmazott: ezen értékek segítségével tudnak "ebben a világban kapcsolatot teremteni az emberek egymással (.), s tudják, mi az a keresztény szabadság, azaz a szabadság a jóra".

Azt mondta, az MMSZ a maga missziós útját folytatva küldetéseket teljesít, tervez, keresztény értékeket hordozva, mert "ez a jövőnk".

Kozma Imre közölte: ma Magyarország keresztény értékrendet sugároz az egész világra, miközben az "kicsit áhítattal, kicsit irigykedve és csodálattal nézi ezt a magyar szerepvállalást, amelyben a máltaiak aktív szereplők, résztvevők".

"Nem csupán jót teszünk, hanem keresztény küldetést jelenítünk meg" - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Déli körvasút – Ultimátumot adott a kerület a kormánynak

A kerületben élők érdekében érdemi egyeztetést, azonnali intézkedéseket és garanciákat követel a kormánytól a budapesti XI. kerület...

Autópályán is elnémulhat a hajtás: több mint 30 ezer Toyotát hívnak vissza

Összesen 30 978 Toyota RAV4 Plug-in Hybridet hívnak vissza az Egyesült Államokban, mert az autók hajtásvezérlő szoftverének hibája...

Hidegen tartja a sört, és még kényelmes is – eszméletlen újítás a Toyotától

A hosszú terepezések, tóparti kirándulások és szabadtéri kalandok egyik legkellemesebb pillanata, amikor az ember végre megpihenhet....

Napokon belül Budapestre érkezhet Volodimir Zelenszkij: meghívást kapott a magyar kormánytól az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök ma tartja első hivatalos kétoldalú egyeztetését Brüsszelben, Zelenszkij...

Halálos fertőzés terjed az újszülöttek között – megrázó adatokat közölt a miniszter

2026 első nyolc hónapjában 100 veleszületett szifiliszes esetet regisztráltak, és 23 csecsemő halt meg a fertőzésben, pedig a korai...

433 ezer forint volt a nettó kereset mediánértéke 2026 augusztusában

2026 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600, a nettó átlagkereset 519 900 forint, az előbbi...

Szoboszlai visszatérésére még van esély, a Liverpool edzője nem mondott le róla

Szoboszlai Dominik még visszatérhet a Liverpoolba a Brentford elleni bajnokin, de egyelőre nem született végleges döntés a szerepléséről....

Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij

A pénteki, kétoldalú találkozó előtt hívták meg Magyarék az ukrán elnököt az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából.

Másfélszeresére drágult egy év alatt a honvédségi ingatlanok üzemeltetése, szerződést bont a minisztérium

A NER-hez sorolt cégeknél volt olyan szolgáltatás, amit a többi ügyfelükhöz viszonyítva jóval drágábban számláztak a tárcának

Festmény, Dubaj és Matolcsy Ádám - vagyonmenekítés "okosan"?

A Népszabadság Online egy olyan műkincsvásárlást ismertet, amiben egy Matolcsy Ádám üzleti köréhez köthető figura is felbukkan. Az...

Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése

Alig húsz percig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, amit azért hívtak össze, hogy korlátozzák a főpolgármester...

Zelenszkijt is meghívták Budapestre, az október 23-ai ünnepi eseményekre

Az ukrán elnök is meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre. Ez európai vezetők közül...

0

Sport

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0