Ezt olvasta már?


Mennyi mozgás és milyen étrend kell egy iskolásnak?

Az iskolakezdés közeledtével leginkább a tanszerek beszerzésére és a tanulás előkészítésére koncentrálunk, ám roppant fontos, hogy gyermekünk étkezésére és mozgására is figyeljünk. Milyen ételekkel és mennyi mozgással lesz egészséges a gyermek?

Szeptember elején minden a tanévkezdésről szól, és arról, hogy miként legyen eredményes, de nem túlterhelt a gyermek. Az egészségükről kevesebb szó esik, pedig ez is legalább annyira jelentős.

„Hazánkban minden 4. gyermek túlsúlyos. Ez döbbenetes adat, és nagyon borús jövőképet fest elénk. Éppen ezért kell, hogy iskolás korban sokat mozogjon és minőségi ételeket egyen a gyerek. Nagyon jó, hogy minden nap van testnevelés óra az iskolákban, de nem szabad csak erre építeni a mozgást, mert ez nem elegendő. Teljesen másként éli meg azt a gyermek, amikor egy matek és egy magyar óra között kell tornáznia, mint amikor tanítás után elmegy egy olyan edzésre, amit ő választott ki, talán tehetsége is van hozzá és örömét leli benne. A mindennapos tesi órák mellett is ajánlott hetente 2-3 alkalommal edzésre járni, és sok olyan tevékenységet végezni, amihez mozogni kell. Sokat segíthetnek a szülők, ha már pici kortól olyan családi programokon vesznek részt, ami mozgáshoz kötött. Közös kirándulással, bringázással, focizással meg lehet alapozni a gyerekek sportszeretetét, és talán ez a legfontosabb, mert akkor a későbbiekben is igénye lesz rá. Ha pedig sokat mozog, attól egészséges lesz és az iskolai teljesítménye is jobbá válik” – mondja Czanik Balázs fittnes edző, a Capoeira Aerobik megalkotója.

Vitathatatlan, hogy a szülők felelőssége óriási, ám az idejük, energiájuk sajnos olykor elfogy, emiatt sokszor nem fér bele az életükbe, hogy iskola után edzésre vigyék a gyereket, illetve mindig egészséges ételt készítsenek. Pedig mindennél fontosabb lenne, ugyanis a 8-14 éves kor közötti időszak megpecsételheti a gyerek életét.

„Ha valaki általános iskolás korban elhízott, az nagy valószínűséggel lesz túlsúlyos felnőttként, de ugyanígy igaz az is, hogy ha ebben az időszakban sportol a gyerek, akkor később is szeret mozogni és nem hízik el. Nagyon fontos, hogy a szülők minőségi, rostban gazdag alapanyagokból készítsék az ételeket, és sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasszanak a gyerekek. Nem szabad tiltani a chipset és az édességeket, mert ha néha ilyeneket esznek az iskolások, nem lesz semmi bajuk. A kérdés mindig a mennyiség és a minőség. Sok zöldségből – zeller, cékla, édesburgonya –, sőt almából is lehet chipset készíteni - vékony szeletekre vágni és a sütőben megsütni. Ez roppant egészséges, és könnyű a gyerekekkel megszerettetni. Emellett pedig a gyerekeknél is nagyon oda kell figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra. Semmiképp nem cukros üdítőkre, hanem vízre. Az édességek esetében is vannak receptek, melyek segítségével nem bombázzuk szénhidráttal gyermekünket. Éppen ezért készítettem el a Sütizz és fogyj! című receptkönyvem, hogy alternatívát nyújtsák azoknak, akik figyelnek a vonalaikra, netán laktóz- vagy glutén érzékenyek, mégis szeretnének édességet fogyasztani. Kis változtatással sok mindent el lehet érni. A cél pedig nem más, mint a gyerekek egészsége – ez minden fáradozást megér” – teszi hozzá Czanik Balázs.

 

Alacsony szénhidráttartalmú finomságok Czanik Balázstól

Fehérjés Kókuszgolyó

Hozzávalók:

100 g Weider kókusz keksz fehérje

100 g kókuszreszelék

200 g zsírszegény túró

fél teáskanál Monin cukormentes vaníliás szirup

Elkészítés: Gyúrjuk össze a hozzávalókat és formázzunk golyókat belőle, majd forgassuk meg a pirított kókuszreszelékben.
Tipp: a jobb íz miatt ajánlott a kókuszreszeléket 2 percig pirítani.

Tápérték (1 db-ra vonatkozóan): energia: 155 kcal, fehérje: 14 g, szénhidrát (felszívódó): 3 g, melyből cukrok: 2 g, rostok: 3g, zsír: 9 g, telített zsírsavak: 8 g

 

Chia Palacsinta / 2 adag

Hozzávalók:

25 g chia mag

pici NaturPiac kókuszzsír

1 db tojás

3 dl kókusztej

1 evőkanál szénhidrát csökkentett liszt vagy NaturPiac zabliszt

ízlés szerint xilites szilvalekvár és gyümölcs (áfonya, málna és banán)

Elkészítés: A chia magot áztassuk be 3dl kókusztejbe 1-2 órára. Adjuk hozzá a lisztet és a tojást, majd NaturPiac kókuszzsírban süssük ki a palacsintákat. Öntsük le diétás szilvalekvárral és egy marék gyümölccsel.

Tápérték (1 adagra vonatkozóan): Energia: 155 kcal, fehérje: 8 g, szénhidrát (felszívódó): 9 g, melyből cukrok: 3 g, rostok: 5 g, zsír: 12 g, telített zsírsavak: 6 g







0
0
0

hírek innen, onnan

A Meta és a DeepMind szövetsége nulláról tervezne élő sejteket az MI segítségével, de a szintetikus vírusok veszélye mindent felülírhat

Kísérletezés helyett digitális tervezés a biológiában A szintetikus biológia történelmi fordulóponthoz érkezett, ahol a generatív...

24 szem csokoládéért kérnek közel 50 ezer forintot – Meghan Markle új terméke kiverte a biztosítékot

Meghan Markle idén sem aprózza el a karácsonyi készülődést: saját márkája egy különleges adventi naptárral rukkolt elő, az ára...

Már a New York Post is a dekoltázst kerülő fociedzőről ír

Világszerte virálissá vált a cseh fociedzőről készült videó, amelyen kétségbeesetten igyekezett nem a riporterre nézni a meccs után.

Bocsánatot kért az RTL Gryllus Dorka "összeomlása miatt"

Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában viselkedett zavartan a hét elején, pár nappal később kiderült, hogy az egész jelenet...

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az...

Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban

Két monumentális ókori szobor maradványait tárták fel Egyiptomban, miután egy helyi lakos hieroglifákkal díszített kőtömböt talált a...

Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét

Két nő indított szövetségi polgári pert Matt Gaetz volt republikánus kongresszusi képviselő ellen, akit Donald Trump 2024-ben...

Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt

Feljelentést tett a gazdasági és energetikai miniszter az előző kormány 475 milliárd forintos szálláshelyfejlesztési programja kapcsán...

Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették

Az indoklás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Diplomáciai fellépéssel vették le Kerkez Milost az ukrán ellenséglistáról, de a családtagja ellen folytatódik a hajsza

Törölték a magyar védő adatlapját a hírhedt nyilvántartásból Lekerült Kerkez Milos az Ukrajna ellenségeit nyilvántartó...

Figyelmeztetnek a kutatók: a házimacskák egy része emberre is veszélyes parazitát hordozhat

Egy friss kutatás szerint a Giardia nevű bélparazita jóval több házimacskát érinthet, mint azt sok gazdi gondolná.

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

0
0

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

0