Ezt olvasta már?


Most már az európai kupahely elérése a KSC Szekszárd célja

Nagyon bántja a kiesés, az meg különösen, hogy néhány szurkoló akkor rúg bele a klubba, amikor annak inkább támogatásra lenne szüksége.

Szabó Noémi szerint a vitatott győri meccs után valami megtört a játékosokban, ráadásul az elmúlt napok üzengetései is őket viselték meg jobban. Az ötödik helyet viszont mindenképpen meg akarják szerezni, mert a KSC célja, hogy jövőre is ott legyen az európai kupaporondon.

– Tudott aludni a szerdai mérkőzés utáni éjszakán?

 

– Nem sokat, szinte egész éjjel forgolódtam az ágyban, kavarogtak a gondolataim – felelte Szabó Noémi, az Atomerőmű KSC Szekszárd szakmai és sportigazgatója egy nappal a győriektől elszenvedett hazai negyeddöntős vereség után.

 

– Mire jutott, miért nem sikerült bejutni a négy közé?

 

– Nem igazán tudtam még magamhoz térni, megviselt a kudarc, ezért komolyabb elemzéseket most ne is várjon tőlem. Ehhez a szezon végén össze kell ülnünk a vezetőséggel, a szakmai stábbal. Most annyit mondhatok, hogy mi is hibáztunk, hogy magunkban is kell keresnünk a hibát, mert ez a keret játéktudásban abszolút felér az előző két szezon ezüstérmes együttesével. Talán a kémia most nincs meg annyira a játékosok között, mint amennyire tavaly és tavalyelőtt, de ez női csapatoknál gyakran előfordul, a csapatépítésnél ezt nem könnyű előre kiszámolni.

 

Képgaléria: KSC Szekszárd – Cargo Uni Győr 2019.04.10.

– Kívülről úgy tűnt, mintha a klubok közötti üzengetés a mi játékosainkat zavarta volna meg jobban…

 

– Biztosan belejátszott! Több éve ez megy, hol az egyik, hol a másik ellenfél támadja a klubunkat, és a legszomorúbb az egészben, hogy sosem mi kezdjük, mégis úgy forgatják, hogy a végén mi jövünk ki ezekből rosszabbul. Elmondom önnek, hogy a másodedzőnk, Borisz Maljkovics és a győri játékos, Krnjics Szárá közti affér utóbbi miatt robbant ki, ő kezdett el mutogatni az első meccsen. Raksányi Krisztina és Djokics Zseljko között pedig nem is volt semmiféle összezördülés, ez kitaláció, kettejük között a mai napig nagyon jó emberi és sportkapcsolat van.

 

– A negyeddöntő első meccse után, amikor 70–48-ra legyőzték a Győrt, nem gondoltuk volna, hogy ez lesz!

 

– Mi sem gondoltuk, higgye el, de a múlt vasárnapi győri találkozón valami megfordult, valami megváltozott. Sokszor visszanéztük azóta a meccset, a vereség körülményei nyomot hagytak mindenkiben. Talán egy kicsit meg is ijedtek a játékosaink, legalábbis ezt lehetett érezni a szerdai találkozón. Nem éreztem rajtuk a hitet, rutintalannak tűntünk, a győriek pedig a meccs elején elkapták a ritmust, s utána már nehéz dolgunk volt. Ami még feltűnő, hogy a dobószázalékunk nem volt jó, de nemcsak ezen a meccsen, a korábbiakon sem. Hiába védekeztünk jól, amikor helyzetbe kerültünk, görcsösek lettünk. Az okok megtalálása komolyabb elemezést igényel.

 

– Szerdán a sajtóasztaltól nézve úgy tűnt, hogy korrekten fújtak a játékvezetők!

 

– Ahogy mondja, le a kalappal előttük, nagyon jól vezették a mérkőzést.

 

– Rá kell kérdeznem két légiósra. Frida Eldebrink miért nem játszott a második félidőben?

 

– Svéd légiósunk jelezte Djokics Zseljkónak, hogy nem érzi formában magát ehhez a szinthez. S mint az tudott, már több mint három hete nem végzett teljes értékű munkát fájós térde miatt, csupán rehabilitációs tréningeken vett részt. Nagyon hiányzott, mert a szezon előtt sok mindent rá építettünk, s voltak is szenzációs meccsei, mint például a PEAC elleni bajnoki, vagy a lengyel Bydgoszcz elleni Európa-kupa-összecsapás, ahol megmutatta a kvalitásait.

 

– És Erica McCall? Vele mi történt, valóban kórházban volt?

 

– Igen, kis túlzással onnan esett be a meccsre. Kedden reggel rosszul lett, hányt, hasmenése volt, belázasodott. Azonnal bevittük a kórházba, ahol infúziót kapott, az orvosok és a nővérek mindent elkövettek, hogy lábra állítsák. Ezért nagy köszönettel tartozunk dr. Papp Zoltán csapatorvosunknak, dr. Németh Csaba főigazgató-főorvosnak és kollégáinak! Erica előtt pedig le a kalappal, hogy ilyen előzmények után vállalta a játékot, holott csak a meccs délelőttjén engedték haza. Pihent egyet, és játékra jelentkezett, óriási szíve van. Sajnos nem tudtunk vele kezdeni, de a hajrában így is nagyon sokat tett azért, hogy mínusz húszról egy pontra feljöjjünk, és legyen esélyünk a fordításra.

 

– Honnan merítettek energiát ehhez a feltámadáshoz?

 

– Vezetőedzőnk a legjobbkor kért időt, és ezek az időkérések nagyon jól sültek el. Olyan plusz információkat, olyan plusz energiát kaptak a játékosok, aminek köszönhetően a huszonötödik és a harmincötödik perc között szenzációsan játszottunk. Djokics Zseljko és a stábja erre az időszakra találta meg azt az ötöst, amelyik fel tudta venni a harcot a győriekkel. Sajnos ez a tíz perc nagyon sokat kivett a lányokból, a végére elfogyott az erő, kihagyott a koncentráció, a rutinosabb győriek pedig ezt kihasználták.

 

– Mi lesz most, ezek után?

 

– Fel kell állnunk, és készülünk kell a Csata elleni helyosztóra. Mindenképpen meg akarjuk szerezni az ötödik helyet, mert az új szezonban is szeretnénk elindulni az Európa-kupában. Emiatt is rendkívüli jelentősége lesz ennek a párharcnak. Jövő kedden Szekszárdon kezdünk, addig rendet kell tennünk a játékosok fejében. Nem lesz egyszerű az előző évek sikerei után rákészülni egy ilyen párharcra, de meg kell csinálnunk, tovább kell jutnunk!

 

– Lehet, hogy még korai a kérdés, de mit hozhat a jövő a KSC számára?

 

– Annyiban nem korai, hogy már többször is összedugtuk a fejünket. Először össze kell raknunk egy stabil költségvetést a következő szezonra. Örömteli, hogy az atomerőmű újfent ott van a támogatóink között, rájuk nagy szükségünk van, és bízunk benne, hogy a jövőben még komolyabb szerepet vállalnak majd, ami segítség lehet a további előrelépésben. Reményeink szerint lesznek újabb, masszív pillérek is, melyekre építhetünk. Az előző évek remek szereplésével, a kupagyőzelemmel, a bajnoki ezüstökkel elértük, hogy a játékosok menedzserei már keresnek bennünket, a szakma ezeket nem felejti el. Nyilván a szurkolóink most csalódottak, hogy nem sikerült a négybe jutni, de mi továbbra is hiszünk abban a koncepcióban, hogy magyar fiatalokra is építve próbálunk sikeresek lenni. Most van egy nagyon tehetséges U16-os csapatunk, miattuk is fenn kellene tartanunk ezt a szintet.

 

– Apropó szurkolók! Olvasta a meccs utáni hozzászólásokat a különböző internetes oldalakon?

 

– Nem, tudatosan nem olvasom őket, de a hozzám közel állók közül sokan mondták, hogy miket írogattak. Szomorú vagyok, hogy sokan rúgnak bele abba, aki a földön fekszik, de tudom, hogy sajnos vannak ilyen emberek, próbálok együtt élni ezzel. Nem esik jól, mert úgy érzem, hogy nem szolgáltunk rá. Viszonylag kis költségvetéssel, például a Sopron lehetőségeinek harmadából gazdálkodva lettünk kétszer egymás után ezüstérmesek. Talán túl gyorsan jöttek ezek a sikerek, többeknek törtünk borsot az orra alá. S talán az sem tetszik sokaknak, hogy a családunk csinált ilyen sikeres klubot a KSC-ből. Nem is az bánt, hogy a soproni, győri és diósgyőri érzelmű drukkerek miket írogatnak, az fáj igazán, hogy néhányan a szekszárdiak közül is belénk rúgnak. Az vigasztal ilyenkor, hogy azért a többség mellettünk áll, ez ad erőt számunkra ahhoz, hogy soha ne adjuk fel!

 

Emlékeztető

Negyeddöntő, 3. mérkőzés. Atomerőmű KSC Szekszárd–CMB Cargo UNI Győr 60–65 (19–21, 11–16, 9–15, 21–13). Szekszárd, 1000 néző. V: Cziffra, Győrffy, Tóth C.

KSC SZEKSZÁRD: Studer Á. 8, DOJKIC 13/3, Theodoreán, Mansaré, BISHOP 17. Csere: McCALL 13, Eldebrink 4, Gereben 5/3, Bálint R., Kiss V. Edző: Djokics Zseljko.

CMB Cargo UNI GYŐR: MANDICS 7/3, Raksányi 7, Varga Zs., SZPANU 14/6, GRAY 24. Csere: Török Á., Nagy D. 3/3, Czank 6, Krnjics 4. Edző: Milos Pavlovics.

Kipontozódott: Bishop a 40. percben.

 

„Későn kezdtünk el játszani, de az egész mérkőzésen rosszul dobtuk a hárompontosokat. Nálunk többen nem tudtak teljes értékű edzésmunkát végezni, a Győr keretében pedig tapasztaltabb játékosok vannak” – értékelt Djokics Zseljko, a szekszárdiak vezetőedzője.

 

 

 

forrás: teol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

A sci-fik egészségügye már épül – csak nem ott, ahol keressük

Nem robotdoktorok, hanem a háttérben összekapcsolódó egészségügyi adatok hozhatják el az orvoslás következő nagy technológiai...

Ezért kezd mosakodni a macskád, miután megsimogattad

A macskák gyakran közvetlenül simogatás után kezdenek tisztálkodni, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elutasítják a gazdájukat. A...

Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra Kornéliájára, kiderült, ki rabolta el a szívét

Újra boldog párkapcsolatban él a Házasság első látásra első évadából megismert Hegedűs Kornélia.

Megszólalt Zelenszkij a magyarországi látogatásról: fontos kérdésre válaszolt az ukrán elnök

Nem ellenzi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Budapestre jöjjön Magyar Péter miniszterelnök meghívására – erről a kijevi vezető...

Felháborodtak a nézők a Centrál Színház árain: Stohl András sem bírta tovább szó nélkül

A kasszasikernek számító produkció körüli felháborodás a szereplőket is elérte, akik maguk is érzik a kialakult feszültséget. A...

Nagy lezárások jönnek a legforgalmasabb magyar autópályákon: komoly torlódásokra kell készülni

2026. október 26-tól várhatóan november harmadik hetéig burkolatjavítási munkálatokat végeznek az M1–M7-es autópálya közös...

"Fentről láttam saját magam" – Halálközeli élményéről vallott Monique Covet

Monique Covet 17 évesen az utcáról került a pornóiparba, miután az édesapja kidobta otthonról. Gyötrelmes gyerekkorát nehezen tudta maga...

"Nélküle egyszerűen fél ember vagyok" - Nehezen viselte férje hiányát Kulcsár Edina

Kulcsár Edina 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, milyen érzések öntik el azzal kapcsolatban, hogy férje végre itthon...

Bíróság előtt vonták vissza a Lánczi-féle vádakat, az állam kénytelen fizetni a videós állítások miatt

Hivatalos egyezség rögzíti a jó hírnév megsértését A Fővárosi Törvényszék előtt kötött bírósági egyezséggel zárult...

Tragédia Kisújszálláson: kigyulladt hősugárzó, nem tudták megmenteni a házában ragadt nőt

Tragikus kimenetelű lakástűz követelt emberéletet pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kisújszálláson: az egyik Híd utcai családi...

Megszólalt az egészségügyi miniszter a budapesti kórházi ellátás válságáról

A jelek szerint enyhültek a budapesti belgyógyászati osztályok ügyeleti ellátásában jelentkező nehézségek: Hegedűs Zsolt...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0