Ezt olvasta már?


Nagyot szólt a szüret Szekszárdon

A hétvégén megrendezett Szekszárdi Szüreti Napokon ismét nagyszámú látogató vett részt. A borok szerelmesei a számos színpadi produkció és kulturális program megtekintése mellett, harminchat pincészet remekei közül válogathattak a Béla király téri Borudvaron.

Felpezsdül az élet Szekszárdon

A hétköznapokban csendes, nyugodt település, mely az ország legkisebb lélekszámú megyei jogú városa, a szüreti napok alatt megbolydul és már-már egy zsúfolt metropolisz hangulatát kelti. Ilyenkor nemcsak a város apraja nagyja, de a környező falvak lakói is a Béla király térre vonulnak, hogy megünnepeljék munkájuk gyümölcsét a szőlőt és tisztelegjenek a város hírnevét öregbítő szekszárdi bor előtt. Manapság a rendezvény akkora népszerűségnek örvend, hogy nagy számban érkeznek látogatók Budapestről és külföldről is.

Idén, a négynapos szabadtéri fesztiválon több nagyszabású koncert is megrendezésre került. Fellépett többek között az EDDA művek, Tóth Gabi, a Váradi Roma Café, Szabó Balázs Bandája, Malek Andrea, az Irie Maffia, a Magashegyi Underground, Péterfy Bori és a Halott Pénz. A színpadok a Béla király téren, a Szent István téren és a Vármegyeházán kaptak helyet.

Lakoma, bor, tánc, vigalom- mi kell még?

A város szívében, egységes arculatú faházakból kínálta portékáit, a több mint száz minőségi vásáros és kézműves árus. A borudvarban mintegy harmincegy szekszárdi és négy tolnai pincészet kínálta termékeit, míg az erősebb italok

kedvelői két pálinkaház nedűit kóstolhatták meg. A látogatók nem maradtak gasztronómiai élmény híján sem. A tavalyihoz képest újdonságnak számított az Étkes Udvar, ahol street food jellegű ételeket lehetett megkóstolni. Az Ízek utcájában pedig, öt szekszárdi étterem szolgálta fel ételeit, ahol a hagyományos magyar szüreti fogások mellet, olyan különlegességek örvendeztették meg a bormámorban fürdőző éhes vendégsereget, mint az áfonyás vaddisznó pecsenye, a szarvasgulyás vagy a füstölt halfalatok.

A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Süli János tárca nélküli miniszter, Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Bősz Adrián a Szekszárdi Borvidék elnöke és Ács Rezső Szekszárd polgármestere. A rendezvény fővédnöke, Süli János hangsúlyozta, hogy a Szekszárdi Szüreti Napok a régió egyik legkiemelkedőbb program sorozata, amely hozzájárul ahhoz, hogy a térség ne csak az atomerőműről legyen ismert, hanem kiváló borairól és pincéiről is. A NAK elnöke, Győrffy Balázs elmondta, hogy a szüreti fesztivál kiváló példája annak, hogy a szakma hogyan képes hidat építeni a mindennapi munka és a borszerető közönség előtt. Szekszárd polgármestere kiemelte, hogy az idei évben a támogatók száma rekordot döntött, közel negyven cég segítette a várost a programok lebonyolításában, amelyekből több mint harminc szekszárdi vállalkozás volt. Hozzátette, hogy a rendezvény célja a bor ünneplése mellett az, hogy megmutassa milyen nagyszerű népművészeti értékei vannak a Sárköznek és bebizonyítsa, hogy a kultúra és a bor harmonikusan kiegészítik egymást.

A hegy leve

Szekszárd méltán lehet büszke boraira. Az idei évben a legjobb magyar vörösbor, a Mészáros pincészet 2015-ös Bodzási Kékfrankosa, amely a Nemzetközi Kékfrankos versenyen is első helyezést ért el.

Mészáros Pál a pincészet tulajdonosa és Szekszárdi Hegyközség volt elnöke, a borról elmondta, hogy mély, vastag, testes és ízében megosztja az embereket. Mészáros a megnyitó ünnepségen négy másik kollégájával együtt, emlékplakettben részesült. A díjazottak között volt Eszterbauer János, a Szekszárdi borászok céhének leköszönő elnöke, Heimann Zoltán, a Szekszárdi borvidék korábbi elnöke, Vesztergomby Ferenc, a Szekszárdi Hegyközség alapító tagja és Gelencsér Sándor a Szekszárdi Hegyközség alapító tagja és Bátaszék hegybírója.

 

 

forrás: magyarmezogazdasag.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry Sándor és a Bagi-Nacsa páros műsoraiért

Ezért a pénzért 2024 óta mindkét produkcióból 52 adás készült.

Stohl András a 39 ezres színházbelépőről: Ha valaki ennyi pénzért jegyet vesz egy prózai darabra, akkor én érzem magam kellemetlenül

A Centrál Színházban játszott Furcsa pár iránt akkora az érdeklődés, hogy egy sima őszi estére már 39 ezer forintba kerül egy jegy, a...

Sophia Loren 92 évesen is a szépség ikonja: ezt a titkot kevesen tudják a legendás színésznőről

Sophia Loren neve egyet jelent az időtlen nőiességgel, az eleganciával és a hollywoodi csillogással.

Megvan a jóváhagyás, jöhet az EU-ba a szájon át bevehető fogyókúrás gyógyszer

Már csak a végső engedélyezésre vár az Európai Bizottságtól az Eli Lilly Foundayo nevű fogyókúrás gyógyszere.

Házasság első látásra: több szereplő is a válás mellett döntött, mégsem szakítanak

Izgalmakkal teliek a Házasság első látásra utolsó részei.

Politico: Több miniszterelnök, köztük Magyar Péter is hamarabb elhagyta az EU-csúcsot, lemaradtak a migrációról

Az elhúzódó csúcsról három kormányfő idő előtt távozott, így a migrációról távollétükben tárgyalnak.

A dédi trükkjével ilyen egyszerűen készíthetsz kenyeret.

Október 16-án a kenyér világnapján emlékezzünk arra, mennyi tudás, türelem és munka sűrűsödik minden szeletben. Ha megérted a kenyér...

Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról

A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.

Brutális napra készülnek Franciaországban: visszatérnek a sárgamellényesek, válságstábot hívott össze a kormány

A francia kormány „meglehetősen jelentős megmozdulásokra” számít szombaton, miután az egykori sárgamellényes mozgalom több száz...

Annyi minden miatt aggódunk, de biztosítást szinte csak a lakásra és az autóra vagyunk hajlandók kötni

Rengeteg magyar fél a betegségektől és aggódik az egészségéért, de közben egészségbiztosítással csak alig negyedik rendelkezik. Más...

A takarítási szakértők egyetértenek: „A kanapé tisztításához csak egy csésze vízre, egy csepp fehér ecetre és egy evőkanál mosószerre van szükség"

A kanapé tisztítása fehér ecettel egyike azoknak a háztartási trükköknek, amelyek egyszerűségük és olcsóságuk miatt újra és újra...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0