Ezt olvasta már?


Navracsics: várhatóan három kötelességszegési eljárás indul Magyarország ellen

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint várhatóan három esetben kötelességszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság kedden: a jegybank ügyében, a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége kérdésében.

„Igen én is úgy tudom, hogy három esetben megindul a kötelességszegési eljárás” – válaszolta a kormányfő helyettese kérdésre válaszolva az M1 Ma Reggel cím műsorában kedden. A közigazgatási és igazságügyi miniszteri tisztet is ellátó Navracsics Tibor azt mondta, hogy hétfőn beszélt telefonon Viviane Redinggel, a jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság EU-biztosával. Az eljárás által érintett három témáról ejtettek szót: az egyik a jegybanktörvény, a másik az adatvédelmi hatóság vezetője függetlenségének erősítése, a harmadik pedig a bírák, ügyészek, közjegyzők nyugdíjkorhatára volt - ismertette. Navracsics Tibor az eljárás menetéről azt mondta, most kezdődhet egy olyan szakmai vita, elvezethet esetleg egy jogszabály-változtatáshoz vagy a második szakaszhoz, az Európai Bírósághoz. Utóbbi azt jelenti, hogy ha az Európai Bizottság és a kormány nem tudnak dűlőre jutni egymással, akkor a bíróságtól várják a döntést. Most úgy látja, a jegybanktörvény és az adatvédelem ügyében közel állnak ahhoz, hogy megoldást találjanak, ugyanakkor az igazságszolgáltatást érintő kérdésben „érdemi szakmai vita van” - válaszolt a politikus arra a kérdésre, hogy eljutnak-e az ügyek a bírósági szakba vagy módosítják a törvényeket. Arra a felvetésre, hogy a bizottság kifogásolja, hogy az átszervezés miatt nem tudja kitölteni mandátumát az adatvédelmi ombudsman, Navracsics Tibor azt mondta: egy új intézmény jött létre, és az eddigi adatvédelmi ombudsman több fórumon többször kijelentette, hogy nem vállalna az új struktúrában vezető szerepet. Ezt úgy értelmezték, hogy nem kíván részt venni a jövőbeni munkában - mondta. Ha a bizottság azt kéri, hogy a jegybanktörvényből vegyék ki a miniszterelnök által kinevezett alelnökről szóló részt, akkor tárgyalni fognak erről is. A kormány "abszolút nyitott" ebben az ügyben is, de a bizottságnak is látnia kell, hogy nekünk is vannak praktikus szempontjaink - fogalmazott Navracsics Tibor. Szerinte legitim érv, hogy a kormányzati politikának is legyen beleszólása a jegybank működésébe, továbbá a miniszterelnök által kinevezett alelnök mellett az MNB-nek van még két alelnöke és elnöke is.

Az Európai Bizottság egy múlt héten kiadott közleménye szerint arra készül, hogy kedden "alapos jogi elemzésen alapuló", "megfelelő" döntéseket hoz azokkal a nemrégiben született magyar jogszabályokkal kapcsolatban, amelyek uniós joggal való összhangját illetően aggodalmak merültek fel.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra

Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.

Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®

A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....

Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek

A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.

Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést

A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...

Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben

Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...

Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz

Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0