Nem találtak robbanóeszközt a Debreceni Egyetemen
Nem találtak robbanóeszközt a Debreceni Egyetem főépületében, amelyet robbantással fenyegetett egy ismeretlen kedd délután - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A rendőrség kiürítette az épületet, majd szakértőkkel és bombakereső kutyákkal vizsgálta át. A csaknem ötórás kutatás késő este ért véget, robbanószerkezetet nem találtak - mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A fenyegető email - akárcsak február 9-én, amikor a vasútállomást és a buszpályaudvart fenyegették - a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségébe érkezett. Az ismeretlen azt írta, hogy az egyetem főépületében 17.00 órakor bomba robban. Az utóbbi hónapokban több esetben is fenyegették robbantással a debreceni vasútállomást és bírósági épületeket, esetenként komoly közlekedési fennakadásokat előidézve a városban. A rendőrség a vasútállomást február 11-én telefonon robbantással fenyegető 16 éves hajdúhadházi fiút órák alatt elfogta. Tettéért akár három év szabadságvesztést is kaphat.
mti

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért


