Ezt olvasta már?


Névjegykártya: a köröm

Majd a körmödre nézek - ismert a mondás, ami azt fejezi ki, hogy vizsgáljuk, vajon minden rendben van-e. De az sem árt, ha mi magunk nézünk olykor körmeinkre. Hogy miért? Mert a körmök árulkodnak, kézen és lábon. Sok mindenről. Tulajdonosuk ápoltságáról, gondozott megjelenéséről, és egészségéről is.

"Mutasd a körmöd, megmondom ki vagy" - fűzi tovább a gondolatsort Róth Éva, aki elismert szaktekintély a "köröm szakmában", mint gyakorló gyógypedikűrös, és mint az Aphrodité Oktatási Centrum vezetője, ahol a jövő "körömtudósait" képezik.

A köznapi ember keveset tud saját körmeiről - mondja. Legfeljebb a jó megjelenés egyik fokmérőjének tekintik, hogy rendben legyenek a körmeik, kézen és lábon, és ha már zavaró a látvány, korrigáltatják a durva hibákat.

Mi is a köröm? Erről sem tudunk sokat. Ez az elszarusodott fehérje anyagú képződmény nem véletlenül nőtt ujjaink végére, egyrészt védő szerepe van, másrészt a tapintásban van feladata. A köröm alakja, színe, állagának megváltozása fontos jelzés az orvos számára, egészségünk tükrének is tekinthető. A köröm különféle elszíneződése májbetegségre, vagy szív- és érrendszeri zavarokra is utalhatnak.

De nem csak színbeli, alakbeli elváltozások is előfordulnak, a két körömszél kanálszerű felhajlása például vashiányra utal, ha domború a köröm felszíne, szív és tüdő, légzőszervi okok állhatnak a háttérben, az apró fehér pontok pikkelysömört jeleznek.

A köröm viszonylag gyorsan növekszik, ideális esetben hetente egy millimétert, leggyorsabban a kéz középső ujján.

 

Figyelni kell a körömbetegségekre

 

Külső behatásra a körömlemez elvékonyodhat és harántirányú barázdák jelennek meg rajta. A kiváltó ok fertőző, vagy krónikus betegségre utal, de oka lehet egyszerűen a helytelen körömápolás is. Éppen ezért Róth Éva szerint jó, megbízható gyógypedikűrösre mindig szükség van, aki az orvos partnere, és közvetítő szerepe is van páciens, és szakorvos között. Mert körömbetegségek esetén sebész, bőrsebész, bőrgyógyász, belgyógyász, sőt még pszichológus, esetleg természetgyógyász közreműködésére is szükség lehet.

Néhány példa a leggyakrabban előforduló körömbetegségek közül: körömágygyulladás, ez a körmök szélén kialakuló fertőzés következménye. A bőr berepedése, tartós irritáció, - szűk, kényelmetlen cipő viselés - következménye. A duzzadt köröm alatt megtelepednek a baktériumok és gombák, fájdalmas fertőzéseket okozva.

A benőtt köröm olyan elváltozás, mikor a köröm a kéz, vagy láb irányába nő, tehát rendellenesen, vagy a köröm mellett a bőr gyorsabban nő és beborítja a köröm egy részét is. Főként akkor kezd fájni, ha a körmöt nyomás éri, ilyenkor akár gennyes hólyagok is kialakulhatnak.

Leggyakrabban előforduló körömbetegség a gombásodás. Sok minden okozhatja, a cukor- és érrendszeri betegségektől kezdve a közös zuhany használatáig. Látványos jelei vannak, a köröm megvastagszik és elszíneződik, alatta törmelékes anyag halmozódik fel.

A körmöt megtámadó gombák rendkívül sokfélék, gyógyításuk alapja a fertőző gombafajta azonosítása. Klinikai tünetei is változatosak. A gomba olyan enzimet termel, amely megemészti a körömben lévő keratint, ezáltal megváltozik a köröm szerkezete, és a körömlemez elválik a körömágytól. A cipő rendszerint nyomja az így megvastagodott körmöt, fájdalmat, és gyulladást okozva. Ez az állapot az otthoni körömápolást szinte lehetetlenné teszi.

A gombás fertőzések ma már jól, eredményesen kezelhetők, különféle külsőleg alkalmazott szerekkel és szájon át bevehető gyógyszerekkel is. A fertőzés megszűnése után ép köröm nő, de a visszafertőződés veszélye fennáll a higiéniai követelmények be nem tartása, vagy szűk, nem megfelelő cipő használata esetén.

Igen fájdalmas a tyúkszem, valamint a különböző bőrkeményedések, melyek következtében a felhámréteg egy idő után elszarusodik, és a talpon lévő reflexzónák nem tudnak megfelelően működni.

A körömrágás sokakat érintő rossz szokás, ami mögött általában szorongás, félelem, stressz húzódik meg. Leszoktatáshoz rágógumit, vagy műkörmöt szoktak ajánlani, de legfontosabb az önfegyelem, súlyos esetben pszichológus segítsége is kérhető.

Róth Éva arról is beszél, hogy sokan illetéktelenül használják a gyógypedikűr elnevezést, sok a kontár a szakmában, holott a különbség igen nagy a "sima" pedikűr és gyógypedikűr között. Amíg a pedikűr esztétikai jellegű szolgáltatás, és a szépségiparhoz tartozik, a gyógypedikűr a körömápolás egészségügyi része, amelynek végzéséhez megfelelő elméleti és gyakorlati felkészülés szükséges, és ezen túl a legmodernebb kezelési anyagok, eszközök használatának alapos ismerete is. Nem véletlen, hogy e szakma oktatása ma már uniós elvárások szerint történik.

A szakemberek szerint nincs megfelelő kultúrája a testápolásnak nálunk, pedig esztétikai, és egészségügyi alapkövetelmény, hogy kezünkön - lábunkon rendben legyenek a körmök, amelyek lényegében 20 saját névjegyet jelképeznek.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől

Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.

Kiderültek a nevek: megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetője

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

Hatalmas tömeg várta Orbán Viktort – Így zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa – galéria

Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10...

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„A csapat visszatért” – Andrei Mangra sokatmondó fotóval jelentkezett be Svédországból

A táncos ezzel a felirattal posztolt egy közös képet a Dance the Night Away társulatáról, megerősítve, hogy velük folytatja a munkát. A...

Budapesti UFO-észlelésről írnak egy CIA-nál tett bejelentésben, Moszkva is felbukkan benne

A 1956-os bejelentés szövegét az ufoaktákkal hozták nyilvánosságra.

Szakadék: miközben Ázsiában mindenki dolgozik, a finneknél és a spanyoloknál komoly bajok vannak

Továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban: az OECD-országokban áprilisban már a hatodik egymást követő...

A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből

Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...

Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia

A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...

Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi

A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.

„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának

Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

0