Ezt olvasta már?


Női kosár NB I: folytatódik a Sopron–Szekszárd szópárbaj

Bírózás, közlemények, „állatozás”, reagálás közleményben és szövetségi feljelentés – a női bajnokság 2018-as döntőjében eddig mintha a kosárlabda másodlagos lenne.

A 2–0-ra vezető Sopron Basket (a harmadik meccset csütörtökön Szekszárdon játsszák) és az Atomerőmű KSC párharca persze érzelmileg túlfűtöttnek ígérkezett – az előzmények miatt.

Tavaly a döntő első meccse után a soproniak tettek panaszt a szekszárdi körülményekre, majd idén a kupadöntőt a tolnai csapat éppen a Sopron otthonában nyerte meg a házigazda ellen, ami gyomrosként hatott az Euroliga négyes döntőjére készülő, ott ezüstérmet szerző csapatnak.

A bajnoki finálé első felvonása – amelyet ragyogó védekezéssel a Sopron megnyert Szekszárdon – után Djokics Zseljko, a hazaiak edzője kikelt a bíráskodás ellen, mondván, nem kapták meg az alapszakaszgyőztesnek járó tiszteletet. A Sopron honlapján egy nappal később Roberto Íniguezzel készítettek interjút, amelyben a spanyol edző durva szavakkal illette a szekszárdiakat, egyben az egész bajnokságot.

A videó aztán nemcsak a tartalma miatt váltott ki felháborodást a szekszárdiakból, hanem azért is, mert valahogy Theodoreán Alexandrához is eljutott üzenetként a második meccs napján. Ezt Djokics pszichoterrornak nevezte, ám a cáfoló soproniak közleményéből egyértelműen kiderült, hogy a csapatkapitány nem a Sopron hivatalos közösségi oldaláról kapta a videót – ezt el is ismerte a Szekszárd, és erre vonatkozóan visszakozott.

De a spanyol edző által elmondottakkal kapcsolatban nem, ezért a honi szövetségnél feljelentést tett.

„A spanyol szakember a KSC-re rendkívül sértő és megengedhetetlen hangnemű nyilatkozatot tett. Visszautasítjuk, hogy a szekszárdi lányok pályán nyújtott teljesítményét »ronda«, »mocskos«, »birkózás«, »verekedés« kifejezésekkel minősítse, továbbá hogy »kinyírtuk« a játékvezetőket. Klubunk játékosai és dolgozói védelmében elfogadhatatlannak és becsületsértőnek tartjuk, hogy Íniguez edző közvetve »állatoknak« tituláljon minket. Mivel a tavalyi döntő kapcsán a soproniak ugyanúgy az első mérkőzést követően időzítettek ellenünk irányuló edzői nyilatkozatot, azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy előre megtervezett lejárató kampány áldozatai lettünk. Nem értjük, miért csinálják ezt velünk, de bármi is volt a cél, úgy gondoljuk, hogy ez méltatlan volt egy bajnoki címvédő és Euroliga-ezüstérmes csapathoz, illetve a magyar kosárlabdázáshoz. A konkrét események mellett szeretnénk kitérni a spanyol tréner nyilatkozatának egyéb következményeire is. A trágár, uszító hangnemnek köszönhetően a Facebookon, illetve a női kosárlabdával foglalkozó honlapokon számos negatív hangvételű hozzászólás született a két klub szurkolótábora, illetve a magyar női kosárlabda követői között, ami véleményünk szerint feleslegesen nagy indulatokat generál és aláássa a sportág hazai pozitív megítélését” – íme, egy részlet a keddi közleményből.

Amely többek közt tartalmazza azt is, hogy kérik az első mérkőzés egyik játékvezetőjének eltiltását (Benczur Tamás, Cziffra Csaba és Ádám József vezetett), aki Íniguez előtt – állítása szerint – minősíthetetlenül gyengének (a tréner más szóval élt) nevezte a döntőt és minősíthetetlennek a nyomást, amelyet a szekszárdiak gyakoroltak a bírókra.

Sajnos alighanem folytatása következik.

A DÖNTŐ MENETRENDJE

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (1.)–SOPRON BASKET (2.) A párharc állása: 0–2

Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket 53–63

Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd

70–55

Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket

05.03.

Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd

05.06. (ha szükséges)

Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket

05.10. (ha szükséges)

 

forrás: nemzetisport.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

NB I: A második ellen aratott győzelmet a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK - videó

Kibírta az emberhátrányt is az MTK, így négy nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni a fővárosi alakulat.

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei....

Kirabolták a Megafon óbudai irodáját, nyomoz a rendőrség

Kirámolták a Megafon óbudai irodáját, két laptopot vittek el a betörők. A 444 pénteki értesülése szerint a rendőrség lopás...

Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja

Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén...

„Úristen. Én azt hittem, a Bandi lesz itt...” – Sugárzó arccal állt át a sötét oldalra Vasvári Vivien új Gyilkos társa

Drámai fordulatot vett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adása, miután valamennyi társa kiesését követően Vasvári...

Házasság első látásra: egyetlen pár sem maradt együtt házaspárként a negyedik évad végére

Véget ért a Házasság első látásra negyedik évada, amely bővelkedett váratlan fordulatokban, érzelmi hullámvölgyekben és meglepő...

Már a harmadik legnagyobb a történelemben: elképesztő méretűre duzzadt az amerikai költségvetési hiány

Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a 2026-os pénzügyi évben közel 2000 milliárd dollárra emelkedett, ami az elmúlt öt év...

Megvannak az Eurojackpot nyerőszámai

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Egy elnökválasztáson múlhat, hogy megmenekül-e a világ legnagyobb esőerdője

A brazil kormány legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt az amazóniai erdőirtás mértéke, a mérések 1988-as kezdete...

Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár

Október 16-án a KDNP a budapesti Belvárosi plébániatemplomba hirdetett „fogolykiváltó imát”.

Trump elszólta magát, jobban bízik a zsarolásban, mint a választási győzelemben

Az elnök állítása szerint terhelő információkkal rendelkezik Hillary Clintonra, Joe Bidenre és Barack Omabára, amelyeket eddig nem akart...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

0
0

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

0