Ezt olvasta már?


Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Az idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a pénzügy és számvitel szakon 468 pontra, a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség, kommunikáció-médiatudomány szakon pedig 460 pontra.

A nemzetközi gazdálkodás szakon a Pannon Egyetemen 480 pontot, a Miskolci Egyetemen 474 pontot írtak elő a bekerüléshez.

Jogász képzésben a Pécsi Tudományegyetemen 465 pontot határoztak meg, a Szegedi Tudományegyetemen 467 pontot. Mérnökképzésben a mechatronikai mérnök szakon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 454 pontot kellett elérni, a vegyészmérnöki szakon 421-et. Bizonyos mérnöki szakokra ugyanakkor meglehetősen alacsony pontszámmal is be lehetett jutni, a logisztikai mérnök képzésre a vidéki képzőhelyeken 280-281 pont kellett.

Az ELTE-n matematika-latintanár osztatlan szakon azonban 480 pontot kellett teljesíteni a bekerüléshez. (A maximum 500 pont volt).

Idén is előzetesen meghatároztak állami ösztöndíjas minimumpontszámokat alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakoknál. Ezeken a szakokon ennél alacsonyabb ponttal nem lehetett bekerülni.

Az előzetesen meghatározotthoz képest ugyanakkor jelentős változás volt az orvosképzésnél: az általános orvos képzésnél 380, az osztatlan gyógyszerésznél 385, míg a fogorvosnál 390 volt a pontszám. Ezeknél minden egészségügyi képzést folytató intézménynél magasabb volt a pontszám, és a legnehezebb a Semmelweis Egyetemre volt a bejutás. Általános orvos képzésnél 436 pontot, fogorvos képzésnél 431 pontot, míg a gyógytornász képzésnél 405 pontot kellett elérni.

Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, SMS-ben kaptak értesítést. Az eredmények az e-felvételi személyre szabott oldalain is megtekintők lesznek.

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, egy informatikai algoritmussal határozták meg. Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolta. Minél többen minél nagyobb pontszámmal jelentkeznek első helyen egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára.

Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhetett csak be, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 26-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. A felvételt nem nyertek a pótfelvételi során jelentkezhetnek újra.

A ponthatárok kivetítését Budapesten szimbolikus gombnyomással Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke indította el. A felvételizőket idén is a Pont Ott Partira várták a fővárosban és több vidéki helyszínen, ahol koncertek, sportolási lehetőségek és kerekasztal-beszélgetések színesítették a programot. Utóbbiakon szó volt a sikeres nyelvtanulásról, a karrierépítésről, a hallgatói bevételi forráslehetőségekről, a diákhitelről és a családalapításnak a felsőoktatási évek alatti támogatásáról.

Az MTI tudósítója a budapesti helyszínen azt tapasztalta, hogy este a szakadó eső és a hideg idő ellenére több száz fiatal gyűlt össze. A ponthatárok közlése után a tömeg egy része azonnal üdvrivalgásban tört ki. Összességében több boldog és elégedett fiatalt lehetett látni, mint szomorút és elégedetlent.

Nem sokkal a kihirdetés után - vélhetően a rossz időjárás miatt - a jelenlévők nagy része eltávozott az egész napos programról. A tömegben sokan ölelkezve ünnepeltek, illetve telefonon osztották meg a jó vagy rossz hírt szeretteikkel.

A diákok a besorolási döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül élhetnek jogorvoslattal. A fellebbezést a www.felvi.hu-n a kérvénytárból letölthető jogorvoslati kérelemmel az emberi erőforrások miniszterének címezve, de az első fokon eljáró Oktatási Hivatal címére kell beküldeni. A jogorvoslat során azok a dokumentumok vehetők figyelembe, amelyeket a jelentkező az általános felvételi eljárásban határidőre csatolt a jelentkezéséhez.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásra - miniszteri döntés alapján - július 28-ától augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni, kizárólag az e-felvételi rendszerén keresztül, a www.felvi.hu-n. A pótfelvételi eljárás során egy szakra lehet jelentkezni, és - néhány kivételtől eltekintve - önköltséges formában. A tavalyi évhez képest fontos változás, hogy idén a pótfelvételi jelentkezéssel egy időben, tehát legkésőbb a jelentkezési határidőig kell a jelentkezést hitelesíteni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megkezdheti az aszfaltozást az M30-ason a Strabag, de nem tudni, mikor lehet átadni a forgalomnak

A cég szerint a talaj állapota lehetővé teszi a helyreállítás folytatását, de az út forgalomba helyezéséhez további stabilizációra...

Százezres büntetést kaphatsz, ha így parkolsz – sokan nem ismerik a szabályozást

Sok tévhit övezi ezeket a parkolási szabályokat, pedig 156 ezer forintos pénzbüntetés is járhat a megszegésükért.

Jane Goodall 11 mindennapi szokása, ami segített neki 91 évig élni

Jane Goodall neve összefonódott a kíváncsisággal és a világ jobbá tételére irányuló elkötelezettséggel. Élete nemcsak hosszúsága...

Mészáros Lőrinc: Egy ország működésében természetes, hogy a politika és a gazdaság kapcsolatban áll egymással

Egyelőre nem készül nyugdíjba Mészáros Lőrinc, akinek saját bevallása szerint Hatvanpusztához semmi köze, az őt kritizáló Lázár...

Megevett 2 üvegpoharat a részeg borsodi férfi: majd borzalmas dolgot tett

Egy időben cirkuszi mutatványként lehetett ilyeneket látni, sokszor cukorból készül, nem valódi üvegpoharakkal. Ez a történet azonban a...

Az asztrológusok esküsznek rá: ennek a csillagjegynek van a legszebb lelke

Az asztrológusok szerint egyes csillagjegyek tulajdonosai rendelkeznek az egész zodiákusban a legszebb lélekkel – olyan tiszta...

Trágár bosszúhadjáratot indított lebuktatója ellen Ambrózy Áron

Válogatott sértésekkel szidalmazza Facebookon a fideszes propagandista az Oroszország-szakértőt, aki rámutatott, hogy Ambrózy többet is...

Kis híján életet követelt a horrorbaleset Bánknál: fácán miatt csapódtak egybe

Fácán miatt történt kis híján tragédia. Két autó csapódott egymásba Bánk közelében.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Brad Pitt édesanyjának utolsó üzenete mindent megváltoztatott, „A fiam mindig is odaadó apa volt”

Brad Pitt neve évtizedek óta egyet jelent Hollywood aranykorával, a sármos filmsztárral, akiért nők milliói rajongtak. De az elmúlt években a reflektorfény mögött inkább a magánélete került a figyelem középpontj

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap

Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.

0