Ezt olvasta már?


Nyolcmilliárd forintból ápolási eszközöket szerez be az ÁEEK

A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem számára is érkeznek eszközök

Nyolcmilliárd forint értékben kapnak új ápolási eszközöket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) fenntartásában működő kórházak; a megfelelő eszközellátottság és a szakdolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében 16 500 ápolási eszközt szereznek be 64 intézmény 71 telephelyére.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló eszközbeszerzésről tartott konferencián Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében azt mondta, a magyar kormány az emberek "jobb és szebb léte érdekében" soha nem látott komplex programot indított el, amely kiterjed a tárca által felügyelt területekre.

Hozzátette, az egészségügy átalakítása körvonalazódik, amit az ágazatban dolgozók már nagyon jól látnak, az emberek pedig érzékelnek.

Az ÁEEK tájékoztatása szerint a korszerű ápolási eszközpark és a magas színvonalú ápolási tevékenység kiemelkedő fontosságú a betegek gyógyulási idejének lerövidülése, a szövődmények számának csökkenése, a betegbiztonság növekedése, valamint a dolgozói munkakörülmények javulása szempontjából.

Az egészségügyi intézmények által kiválasztott ápolási eszközök - többek között korszerű betegágyak, felfekvést megelőző (antidecubitus) matracok, gördíthető infúziós állványok, fecskendős infúziós pumpák, betegőrző monitorok, defibrillátorral felszerelt sürgősségi kocsik - a szakdolgozók munkakörülményeinek javításához is hozzájárulnak. Az új ápolási eszközök biztonságos és rendeltetésszerű alkalmazása érdekében 3700 szakember részesül képzésben.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke előadásában azt hangsúlyozta, hogy a korszerű ápolási eszközök nagyban hozzájárulnak a munkahelyi balesetek megelőzéséhez, a szakdolgozók testi épségének megőrzéséhez.

Kitért arra, hogy például a heti húsz órát éjszakai műszakban dolgozóknál másfélszeres a munkahelyi baleset bekövetkezésének valószínűsége, és felmérések szerint munkabaleset miatt a dolgozók 5 százaléka kényszerül munkát vagy munkahelyet váltani.

Mint fogalmazott, olyan technika, technológiák alkalmazására van szükség, ami nagyban megkönnyíti a betegellátást, hiszen a cél, hogy aki dolgozik, az maradjon egészséges, illetve az adott betegellátási munkára ne kelljen több szakdolgozók bevonni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Soha senki sem várt még ennyit erre: 17 év után, 37 esztendősen lett a világ legjobbja

És nem is ez volt az egyetlen, aminek a klasszis örülhetett a nap során.

Az ország, amiben feltűnően sokáig élnek az emberek – már kutatják, mi ennek az oka

A rendkívüli hosszú élet mindig is lenyűgözte a tudományt, ám az utóbbi években egyre világosabbá vált, hogy a világ egyik...

Földgázzal fűt? Így nem vész el a kedvezményes földgázmennyiség

Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében...

52 év elteltével is dermesztő ez a sci-fi

A sci-fi filmek évtizedek óta a mozgókép élvonalában járnak, miközben olyan világokat és jövőképeket formálnak, amik ugyan próbára...

Tovább tarol a mozikban az Anaconda

Az utóbbi években ritkán fordul elő, hogy egy kultikus, de sokáig parkolópályára tett filmfranchise új része látványosan felülmúlja...

Velünk talán nem lesz rosszabb - úgy tűnik, ezt tudja csak ígérni Orbán, de nézzük, kik a Fidesz újoncai és hol vetik be őket

Egy minisztert, négy főispánt, számos államtitkárt, több polgármestert és alpolgármestert, valamint önkormányzati képviselőket küld...

Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek az M1-esen történt tömegbalesetben

Az öt autót és egy kamiont érintő balesetről a Katasztrófavédelem közölt drónfelvételeket.

Egyes kutyák akkor is tanulnak új szavakat, ha a gazdáik nem közvetlenül hozzájuk beszélnek

A magyar közreműködéssel készült kutatás vezetője szerint megfelelő körülmények között egyes kutyák viselkedése feltűnően...

Előbújtak a lengyelek, újabb figyelmeztetés a magyar férfi kézilabda-válogatottnak

Az eddigi titkos felkészülésüket most a szerbek elleni edzőmeccsel folytatták és nyertek is.

0

Sport

Megrázó vallomás, haldoklik a Chelsea korábbi 33 éves játékosa

„Napjaim vannak már csak hátra az életből...”

16 éve nem fordult elő hasonló blama a Liverpoollal

Nem lehet büszke arra a Liverpool, hogy megszakadt ez a sorozata.

Újabb magyar válogatott játékos hagyja ott a Fradit

A 31 éves játékos idén mindössze három alkalommal lépett pályára a Fradi mezében.

Egy igazságügyi szakértő elárulta, mi hozhat fordulatot Dudás Miklós ügyében

A világbajnok kajakozót január 5-én találták meg holtan az otthonában.

Szoboszlai Dominikot egyetlen dolog mentheti csak meg

Viszont, ha ez sikerül, akkor a magyar válogatott csapatkapitánya Budapesten élhet át nem mindennapi dolgokat.

Magyar kézilabdacsoda és borzalmas düh hozta el minden idők legjobb Eb-helyezését

A 2024-es németországi Európa-bajnokságon elért ötödik hely tényleg remek teljesítmény után született meg.

Szoboszlai nélkül szétesik a Liverpool középpályája – Slot nagy döntés előtt

Megint a magyar válogatott sztárja mentheti meg a holland menedzsert Conor Bradley sérülése után?

Ennél nagyobb szenzáció aligha lesz az angol labdarúgásban

Egy hatodosztályú, azaz teljesen amatőr csapat ejtette ki az előző kiírás győztesét.

A Ferencváros kilencgólos mérkőzésen diadalmaskodott

Már öttel is vezettek a zöld-fehérek.

Öt edző, aki megmentheti a Manchester Unitedet

Rúben Amorim kirúgása után ismét téma, hogy hosszútávon ki lehet a Manchester United edzője. Hozunk öt nevet, akit el tudunk képzelni a vörös ördögök kispadján.

Ilyen is csak Angliában lehet. 6. ligás kiscsapat ejtette ki a címvédőt az FA-kupában

2020 őszén a kilencedik ligába száműzték a gárdát, azóta tart a felemelkedés.

0
0

Bulvár

Meztelenül a hóban: hihetetlenül vagány páros fotók készültek Kármán Odettről és Kamarás Norbertről

Borzi Vivien, a hírességek fotósa készítette a meghökkentő sorozatot. A képeket az Instagram-oldalán tette közzé, ahol azonnal elindultak a találgatások.

Az EU-ban átlagosan 5,5 százalékkal, Magyarországon 21,1 százalékkal drágultak a lakások 2025. harmadik negyedévében

Éves összevetésben átlagosan 5,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2025 harmadik negyedévében az Európai Unióban az Eurostat lakásárindexe alapján; a tagállamok között Magyarországon regisztrálták a legdinami

Tízezrek látták a Duna-parton Budapesten, a hó alól bukkant elő, a főváros hirtelen megdöbbent

Rendkívüli hóhelyzet van, váratlan dolgok történnek az egész országban.

Meztelenül jelentkezett be a szaunából Tóth Vera, elképesztő formában van az énekesnő

Tóth Vera friss fotóval lepte meg rajongóit a közösségi oldalán. Ezúttal Instagram-storyban osztott meg magáról egy képet, nem is akármilyet: ezúttal ruha nélkül, egy szaunában piheni ki az elmúlt év fáradalmait

Máris óriásiak a hatások Bulgáriában az euró bevezetése miatt: a kanyarból nézhetjük, ahogy lehagynak minket?

A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére.

Róna Péter: El kell zavarni Orbán Viktort, ha kell, ki kell menni az utcára

A közgazdász elmondta, ki a felelős az MNB-nél eltűnt százmilliárdok ügyében.

Megkérdezték Trumpot, hogy Putyin is úgy járhat-e, mint Maduro

Az amerikai elnök egyértelmű választ adott.

Új adókat vezettek be Magyarországon: 2026-ban már ezért is fizetni kell vidéken, itt a friss lista

A települési adók a községeket, városokat, kerületeket érintő különleges esetekben, egyedileg kivetett adókat jelentik. A legtöbb lakost viszont az idegenforgalmi adó változása érintheti.

Dudás Miki drámai halála: kiderült, ezen bukhat el a tettes

Van tökéletes gyilkosság? Hány ember kell egy boncoláshoz, mi a követendő protokoll? Dr. Szeles Géza igazságügyi szakértő 17 évig dolgozott helyszínelőként, 20 évig volt jelen boncolásoknál, 8 évig tanított b

0