Orbán: a második kerítés a legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd
A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. - Pécsi Napilap -
"Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait" - fogalmazott.
A kormányfőt arra reagáltatták, hogy Törökország részlegesen felmondta az Európai Unióval kötött migrációs egyezményt.
Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: korábban is azt az álláspontot képviselte - ismerve a magyar történelmet -, hogy meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika, ha kizárólag az ő kezükbe tesszük a biztonságunkat. Az pedig végképp nem okos politika, ha "a törökök kezébe tesszük le a biztonságunkat, és közben egyfolytában piszkáljuk, támadjuk, bíráljuk őket", hogy "nem elég demokratikusak, nem jól áll a hajuk, nem jó a politikai rendszerük, nem így kell viselkedni" - jegyezte meg.
Jelezte azt is, nem állítja, hogy a törökök ártatlanok ebben a vitában, de az európaiak hozzáállása - miközben Törökországtól várjuk a biztonságunkat - nem tűnik harmonikusnak.
Ezért már korábban is azt mondta - idézte fel Orbán Viktor -, hogy a török megállapodással párhuzamosan gőzerővel építeni kell a kerítéseket, mert ha "elillan" a Törökország-EU-megállapodás, ott fogunk tartani, mint előtte.
Az eddigi magyar határvédelmi intézkedéseket úgy értékelte: Magyarország megvédte a saját és Európa határait.
A jogi határzár elfogadott szigorításáról a miniszterelnök kifejtette: a legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón is ismertette a változtatást, amelynek lényege, hogy egy menedékkérőnek ügye jogerős lezárultáig ellenőrzött helyen, a tranzitzónában kell maradnia. Ez "nem minősül fogságnak", mert Szerbiába bármikor vissza lehet menni - emelte ki.
"A miniszterelnökök szó nélkül tudomásul vették, amit mondtam" - közölte, hozzáfűzve, hogy Magyarország valójában egy európai jogszabályt tart be, és közben a tőle nyugatra lévő, jóval gazdagabb országok érdekét is védi. Megjegyezte azt is, arra számít, hogy "a Sorosék" majd "jól megtámadnak bennünket".
Azzal kapcsolatban, hogy a strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki két menedékkérőt, Orbán Viktor azt mondta: Magyarországot egy Soros György által is finanszírozott nemzetközi szervezet perelte be, és a bíróság igazat adott neki. Vagyis azt az országot "meszelték el", amelyik betartja a jogszabályokat - kommentálta az ítéletet. Szerinte "az egész egy abszurd képtelenség", ami az embercsempészek, a brüsszeli bürokraták és a Magyarországon működő, külföldi pénzből finanszírozott szervezetek összjátéka.
Kitért az unió alapításának 60. évfordulójára készülő, Európa jövőjéről szóló, a tervek szerint jövő héten Rómában elfogadandó dokumentumra is, amelyről azt mondta: össze kellett csapnia nagyobb országok miniszterelnökeivel is, mert olyan szöveget akarnak elfogadni, amely szerint a migrációt emberségesen és jól kell menedzselni. Ezzel szemben szerinte a célt kellene megfogalmazni, vagyis hogy "ne jöjjenek be migránsok Európába", a tényleges menekülteket pedig a határainkon kívül válogassák külön.
A miniszterelnök beszélt az öt témában bejelentett nemzeti konzultációról is, amelyre azért van szükség - magyarázta -, mert Brüsszelnek számos olyan kezdeményezése van, amellyel nemzeti hatásköröket akar elvenni. Az öt ügy a rezsicsökkentés megvédése, a migráció kérdése, a Magyarországon politika tevékenységet végző külföldi szervezetek átláthatóvá tétele, az adómegállapítás jogának Magyarországon tartása és a munkahelyteremtési eszközök megvédése - sorolta fel. Ezért ebben az évben Brüsszelt meg kell állítani - hangoztatta.
Az adómegállapítás jogáról szólva kifejtette: ha a magyar adórendszer szerkezetének ügyében nem Budapesten, hanem Brüsszelben fognak dönteni, akkor "a multik jól fognak járni, de a magyarok nem". Ugyanígy lenne a rezsidíjak esetében, ha az energiaárakat nem a tagállamokban, hanem "valahol Brüsszel környékén" fogják meghatározni - tette hozzá.
A kereskedelmi láncokat érintő tervekre rátérve Orbán Viktor jelezte, hogy még nem dőlt el, milyen lépések lesznek. Konzultációkat folytatnak - amelyek még hetekig eltarthatnak - a kereskedelmi szervezetek képviselőivel, de az biztos, hogy a jelenlegi szabályozás nem megfelelő - erősítette meg.
hírek innen, onnan
Gyönyörű fotón mutatta meg ritkán látott lányát Györgyi Anna
Györgyi Anna ritkán oszt meg családi pillanatokat, most azonban egy közös fotón látható idősebb lányával, Kiss Anna Gizellával. A...
Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki az elemzők: olyan gazdasági krízis fenyeget, amire muszáj felkészülni
Újabb lendületet kapott az energiaárak emelkedése hétfőn, miután tovább fokozódott a katonai konfliktus az Egyesült Államok és Irán...
Ez most nem zavar senkit? Közel 700 millió forint támogatást kapott Polgár Judit sakknevelési programja az Orbán-kormánytól
Csaknem 700 millió forinttal támogatta az Orbán-kormány Polgár Judit alapítványi vállalkozását egy sakk-képességfejlesztő program...
Magyar Péter: Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, hogy küldjenek ajánlásokat
A miniszterelnök kommentben reagált a Polgár Judit jelölése körüli kritikákra, mondván 10 név is felmerült. A sakkozót Radnai Márk is...
2078 embert ítéltek el 2025-ben terrorizmus vádjával Oroszországban, több százan kaptak több mint 15 évet
Az elítélt „terroristák” száma megduplázódott 2024-hez képest.
Újra kórházba került Galla Miklós
Borzalmas, amiről beszámolt
Telefon helyett okosszemüveg: Pócs János ezzel a 140 ezres trükkel kamerázott az ülésteremben
A parlamentben feltűnt a Meta és a Ray-Ban közös okosszemüvege, mutatjuk, mit tud. Spoiler: a Pócs-féle életérzés meglepően elérhető.
A rettegett NCD - Nem fertőző betegségek jelentik a legnagyobb veszélyt
Az NCD (non-communicable diseases) a járványszerűen terjedő, ám nem fertőző krónikus betegségek közös elnevezése. Négy fő csoportját...
Magyar Péter egyenként válaszolgat a kommentelőknek Polgár Judit ügyében
Egyenként reagál a miniszterelnök a Polgár Judit jelölésével kapcsolatos kritikákra, miután azt írta a Facebook-on, hogy semmilyen...
A fél világ erre a bejelentésre várt: végre érkeznek az olcsóbb nyugati rakéták
Az amerikai hadiipari óriás, a Lockheed Martin a bejelentés alapján talált egy megoldást az égető rakétahiányra – írja Defense News.
Árakat csökkent itthon a Citroën
A legkisebb kedvezményes modell a kínálatban az elektromos e-C3, ez 1,2 millió forinttal vihető el olcsóbban, így 8,3 millió forint alatt...
„Magyar Péter a jelölés módjával Polgár Juditot is kellemetlen helyzetbe hozta”
Nem Polgár Judit személye, hanem a jelölés módja okozza a legnagyobb problémát – mondta a Magyar Hangnak Somogyi Zoltán politikai elemző.
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


