Ezt olvasta már?

Megszűnik két iskola Szekszárdon

Pénzügyi okból megszűnik egy alapítványi általános és egy szeretetszolgálati szakképző iskola Szekszárdon augusztus 31-én - közölték az intézményvezetők csü...

0

OrgonaPont és Orgonák éjszakája - Augusztusi programok százait ajánlja a Filharmónia Pécsen is

A hangszerek királynőjeként számon tartott orgonáé a főszerep a Filharmónia Magyarország augusztusi rendezvényein: az OrgonaPont elnevezésű sorozat keretében 40 helyszínen 50 koncertre, az augusztus 8-i Orgonák éjszakáján több száz eseményre várják az érdeklődőket.


hirdetés

A színes programoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek - írta a Filharmónia kedden az MTI-hez is eljuttatott tájékoztatójában.

Kiemelték, hogy az OrgonaPont koncertsorozatba Budapest és vidéki nagyvárosok mellett kistelepülések is bekapcsolódnak, a közönség olyan nagyszerű orgonaművészek játékát hallhatja, mint Somogyi-Tóth Dániel, Kovács Szilárd Ferenc, Szamosi Szabolcs, Sárosi Dániel, Kővári Péter, Balatoni Sándor, valamint a Fischer Annie-ösztöndíjas Tóka Ágoston és Schallinger-Foidl Artúr, s a tavalyi Orgonák éjszakája rekordere, Mészáros Zsolt Máté. Rajtuk kívül fantasztikus előadókat, köztük Sebestyén Márta népdal- és Miklósa Erika operaénekest is köszönthetik az érdeklődők.

A sorozat különböző állomásain orgona-énekhang együttesével és érdekes hangszerpárosításokkal lehet találkozni, az orgona kürttel, fuvolával, oboával és hegedűvel is "randevúzik" - írták.

Kitértek rá: a tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott, idén augusztus 8-án sorra kerülő Orgonák éjszakáján "újra megtelnek templomok, terek, különleges helyszínek a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával".

A programok között lesz orgonakoncert, orgonás liturgia, előadás, kiállítás, hangszerbemutató, s igazi különlegességként szokatlan helyszíneken is hallható orgonazene - fűzték hozzá.

Jelezték, hogy vándor orgonák csendülnek fel várak udvarán, piacokon, fürdőkben és főtereken. Egy orgona a Balatonon vízre száll, egy másik dallamai napközben a Tihanyi Apátság előtt, este az apátságban, fényjáték kíséretében szólnak majd. A közönség Kaposváron egy új orgona bemutatkozásának lehet fültanúja.

Pécsett a bazilikában sötétben tartanak jótékonysági koncertet látássérült művészek előadásában. Az est során Péterfay Ferenc orgonaművész és Bán Tamás klarinétművész játéka, továbbá a Kopa testvérek, Marcell és Dóra versei hallhatók, a jegyvásárlók a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatják.

Augusztus 8-án 20 óra 20 perckor az Orgonák éjszakája minden programján "közös hangként" megszólal Beischer-Matyó Tamás Invocation című műve, erősítve azt a kapcsot, amely összefűzi a program résztvevőit - hangoztatták a szervezők. Megjegyezték, a mű magában hordozza az Orgonák éjszakájának üzenetét, amely a 2020. év kihívásai által létrejött összetartozást, hitet is jelképezi.

Közölték azt is, hogy a Filharmónia nemcsak a felnőtteket, de a fiatalabb korosztályt is szeretné megszólítani, ezért ehhez a rangos eseményez kapcsolódva Az én orgonám címmel képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet általános és középiskolások részére.

Az OrgonaPont és az Orgonák éjszakája programjaira a Filharmónia Magyarország jegypénztáraiban, a www.jegymester.hu oldalon, és a koncertek előtt a helyszíneken lehet jegyet váltani, az eseményről további információk a www.filharmonia.hu honlapon találhatók - olvasható a tájékoztatóban.

 







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Az amerikai és francia elnök egyeztetett a libanoni segélycsomagról

Donald Trump és Emmanuel Macron telefonon egyeztettek, hogy több országgal együttműködve nyújtsanak segítséget Libanonnak.

A vezetésre figyelj, ne a telefonodra

Vezetés közben a telefonálás, SMS-ezés, chatelés vagy már annak gondolata is annyira figyelemelterelő lehet, hogy balesethez vezethet.

Tippek az anyagcsere fokozására

A lassú anyagcsere felesleges kilók lerakódásához és székrekedéshez is vezethet, mely igen sok nőnek okoz problémát. Néhány apró...

A potencianövelő hatékony lehet a meddőség ellen?

A potencianövelőkből egész polcnyi, sőt, még annál is több kelleti magát az elbizonytalanodott férfiak előtt. Mert, bár ez fura lehet,...

8 világhírű film, amiben budapesti utcák szerepelnek

Ha jól figyelünk, számos Hollywoodi filmben felismerhetjük a magyar főváros utcáit. Te tudod milyen világhírű filmeket forgattak...

Boggie hatalmasat villantott a koncertjén - Kínos ruhabakiját máig emlegeti a zenekara

Boggie véletlenül eggyel kevesebb ruhadarabban lépett színpadra a kelleténél.

Milyen körömforma illik hozzád?

Most biztosan a homlokodhoz csapsz mondván: nem elég, hogy végre kialakítottad a tökéletes ruhásszekrényt, kitaláltátok a fodrászoddal,...

A Cadillac előrukkolt első elektromos autójával, amely a Tesla-kocsik kihívója lehet

Két év múlva érkezhet a Lyriq, amely az önvezető funkción kívül a kocsi képes lesz saját maga beparkolni a kiválasztott helyre.

Óriási bravúrt hajtott végre Fetter Erik

A magyar kerékpáros a Tour de France esélyesei közül is jó néhányat maga mögé utasított.

Legalább tizennégyen meghaltak Indiában egy repülőgépszerencsétl enségben

Legalább tizennégyen meghaltak, több mint százan - közülük tizenöten pedig súlyosan - megsérültek az Air India Express légitársaság...

Meghalt Brent Scowcroft, évtizedeken keresztül dolgozott az amerikai elnök jobb kezeként

Virginiai otthonában péntekre virradóra 95 éves korában elhunyt Brent Scowcroft volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó - jelentette be...

Sport

Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt

Nagyinterjú az utóbbi idők egyik legeredményesebb, de kétség kívül egyik legmegosztóbb edzőjével.

Újraindul a Bajnokok Ligája, a Real Madrid már ki is eshet

Közel féléves kihagyás után folytatódik zárt kapuk mögött az elitsorozat. A végeredmény megjósolhatatlan.

Gareth Bale nem hajlandó pályára lépni a Real Madridban

A walesi szélső kimaradt a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő keretből. A Real Madrid edzője, Zidane szerint nem sérült a játékos.

Lemondott Erdei Zsolt

Lemondott a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben viselt társelnöki tisztségéről az éjszakába nyúló elnökségi ülésen Erdei Zsolt.

Hiába a 147-es break, kiesett a négyszeres világbajnok a sznúker-vb-n

Az előző három világbajnokságon a döntőig jutó, négyszeres bajnok John Higgins meglepetésre már a második körben kiesett a sznúker-világbajnokságon.

Az egyik leggyorsabb futballistát babaolajjal kenik be, hogy ne tudják megfogni a védők

Nem elírás a cím, Adama Traoréről van szó, a világ egyik leggyorsabb futballistájáról.

Csúcsrangadóval tér vissza a képernyőre a Bajnokok Ligája

A Manchester City-Real Madrid árnyékában is lesz még mit nézni pénteken.

Zidane elárulta, hogy miért maradt ki a keretből Bale

A BL-párharc első mérkőzését, februárban a Manchester City vendégként 2-1-re megnyerte, a visszavágó pénteken 21 órakor kezdődik.

Meghalt a Crvena zvezda amerikai kosarasa

A játékos edzés közben kapott szívrohamot.

Felébredt a kómából a horrorbalesetet szenvedő kerékpáros

Fabio Jakobsen túl van az életveszélyen, de felépülése hosszú lesz.

Miért bukott ekkorát a Premier League egyik legizgalmasabb játékosa Manchesterben?

Alexis Sánchez sztárként igazolt a Manchester Unitedhez, de jobb napjain is csak egy minőségi kiegészítő ember szintjén futballozott.

A Real elleni sajtótájékoztatón jelentette be Guardiola, hogy távozik a spanyol játékos

A spanyol tehetség nem hosszabbítja meg szerződését a Manchester Cityvel.

0

Bulvár

Meghalt a NOX együttes táncosa

A hírt Péter Szabó Szilvia közölte a rajongókkal.

Meghalt a NOX együttes állandó táncosa, Baraté Péter

A hírt a zenekar énekesnője, Péter Szabó Szilvia jelentette be.

Félelmetes látvány fogadott egy nyíregyházi férfit a WC-be lépve.

Sokak titkos félelme az, hogy egy családi házban vagy éppen egy panellakásban élve, előbb-utóbb valamilyen állat megjelenik a csövekben vagy éppen a WC-ben. Voltak már videók és fotók WC-ben megjelenő patkányokról vagy éppen kertben mászkáló madárpókról, de nemrégiben Nyíregyházán egy lakó döbbenetes látvánnyal szembesült, amikor elment WC-re. Az esetről az egyik televíziós csatorna számolt be, [...]

Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó

A gyász talán feledteti a régi sérelmeket.

5 dolog, ami jólesik a nőknek szeretkezés közben, de a férfiak nem tudnak róla

Legyen szó tartós párkapcsolatról vagy akár egy rövidtávú kalandról, a jó szex igenis fontos. Ha meg akarunk őrizni és jól akarunk működtetni egy szexuális kapcsolatot, akkor nem elég rutinosan követnünk az eddig beváltakat, mert minden nő más és más. Nézzük, mire érdemes figyelnie a pasiknak szex közben, ha jót akarnak maguknak, és persze főként nekünk!

Balatoni villájában vették őrizetbe a milliárdost - videó

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a NAV nyomozói - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Régi szavak kvíze: tudod, mi volt az asztalfia és a vánkos? - Mennyit ismersz közülük?

Tíz régi szó jelentésére kérdez rá a következő kvíz.

Kiderült, melyik milliárdost vették őrizetbe a nyomozók Debrecenben

A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai.

Ezek az Alzheimer-kór és a demencia első jelei

Honnan is tudhatja az ember, hogy hozzátartozója Alzheimer-kórban vagy más demenciában szenved? Ha feledékenyek vagy könnyen összezavarodnak a szüleink, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy progresszív neurodegeneratív betegség alakult ki náluk. Mindenkinél másképp és eltérő súlyossággal jelentkeznek a tünetek, ám vannak olyan jelek, amik már korán óvatosságra inthetnek. Az alábbi változásokban ragadhatóak meg leggyakrabban a [...]

Négy országot ajánl a nyaralásra Orbán Viktor - védőoltást rendelt Magyarország

Az ország intelligenciaszintje, utazási-nyaralási célpontok, munkahelyteremtés és némi újabb libernyákozás - ezek a témák is szóba kerültek a pénteki miniszterelnöki rádióinterjúban, ahol kiderült: 5 millió védőoltást rendeltünk az EU programján keresztül.

0