Ezt olvasta már?

0

Országos fotópályázat a madarak és a víz kapcsolatáról

A madarak és a víz kapcsolatát bemutató országos fotópályázatot hirdetett a Tatai Vadlúd Sokadalom szervezőivel közösen az Envirotis Holding Zrt.


hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott felhívás szerint személyenként maximum négy olyan fotóval lehet pályázni, amelyeket korábban még nem publikáltak. A kiírás szerint csak etikus elvek alapján fotózott képeket fogadnak el a szervezők, vagyis amelyek készítésekor a fotós a madarakat szaporodásukban, pihenőhelyükön vagy természetes mozgásukban nem akadályozta.

A pályázat nyitott, sem fotós szakmai múlthoz, sem életkorhoz nem kötött. Bár a kiírás tartalmaz technikai megkötéseket, szívesen fogadnak mobiltelefonnal készített képeket is.

A pályázatra július 15. és szeptember 15. között lehet beküldeni fotókat, a részletes feltételek az envirotis.hu/fotopalyazat/ oldalon érhetők el. Az eredményhirdetés november 23-án lesz, a díjátadót a Tatai Vadlúd Sokadalmon tartják.

A díjak mellett a legjobb fotókat egy albumban, valamint kiállításon is bemutatják.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyurcsány: Orbán súlyos hibát követett el Borkai-ügyben

Nem lesz szobája a főpolgármesteri hivatalban reagált Gyurcsány Ferenc a kormánypárti sajtóban elterjedt hírekre az ATV Egyenes beszéd...

Miley Cyrus finoman odaszúrt Liam Hemsworth-nek

Eléggé utalt rá, hogy egy pöcsfej.

Egy fiatal nő megütött és megharapott több rendőrt

Még a nevét sem volt hajlandó elárulni, és igazságtalannak érezte, hogy letartóztatták.

Marco Rossi Wales ellen sem számíthat a válogatott alapemberére

A sorsdöntő Eb-selejtezőn az eltiltását fogja még tölteni a magyar focista.

Erre tuti nem számítasz. Ezt rejtegeti otthonában a Trónok harca sztárja

A Trónok Harca véget ért, és szinte már mindent tudunk szereplőkről. Most azonban egy nagyon kedves dolog derült ki az egyik sztár...

Ez igen. Máris a börtön szélén a frissen megválasztott nyírségi polgármester

Uzsora, csalás, zsarolás. A közügyek gyakorlásától is eltiltották első fokon.

Uzsora, csalás, zsarolás: valószínűleg nem örülhet sokáig a nyírpilisi polgármester

Az elsőfokú bíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.

Orbán: Aki szerint a klímaváltozás egy kommunista trükk, az nem normális

Orbán megvárja, mit csinálnak Budapesten, miután ott bevezetik a klímavészhelyzetet.

Ön tudja, mit csinálnak a tűzvizsgálók?

Létezik pár olyan tűzoltó, akiket arra is kiképeztek, hogy rájöjjenek, honnan indult ki például egy lakástűz, és mi okozta azt....

Nem lesz többé bugyivonal a nadrágodon, ha beveted ezt a két trükköt

Innentől kezdve ez sem jelent majd problémát.

Hasmenés - Mikor jelez komolyabb bajt?

Milyen tünetek, kísérőtünetek esetén kell komolyabb okra gyanakodni a hasmenés hátterében? Mely tünetek milyen betegségre utalhatnak?...

0

Sport

Ő Alica, minden idők egyik legvonzóbb sportolónője

Az ausztrál Busted Coverage nevű magazin 2017-ben megválasztotta a világ legszexibb sportolójának Alica Schmidtet. Nem tévedtek nagyot.

Iszonyatosan kiakadtak a Veszprém kézilabda-szurkolói

Az új kabalafigura bemutatása nem várt vihart kavart.

Mocskosul nagy gólt rúgott a kapus a 89. percben

A norvég másodosztályban a Skeid Oslo és az Ullensaker/Kisa IL játszott egymás ellen. A vendégek az utolsó pillanatokban nyert, de hogyan?!

Gyászol a Forma-1-es világbajnok: meghalt a lánya, még csak 21 éves volt

Jody Scheckter egykori Formula- 1- es világbajnok teljesen összetört, most jelentette be a szomorú hírt a család: 21 éves lánya, Ila meghalt.

Ennél jobban nem lehet megalázni az ellenfelet bunyó közben - videó

A világ egyik legjobb játékosa ismét megmutatta, hogy páratlan ereje van.

Íme, az első képek Rafael Nadal és újdonsült felesége esküvőjéről

A 19-szeres GS-bajnok spanyol szupersztár mesés körülmények között vette feleségül gyerekkori szerelmét.

Edzőt váltottak a katalánok

Megelégelte a bukdácsolást a vezetőség.

Holland szakember veheti át a Barcelona irányítását

A hírek szerint a holland válogatott szövetségi kapitányának, Ronald Koemannak a szerződésében van egy záradék, amely lehetőség nyújt számára, hogy csatlakozzon a katalánokhoz.

Klopp szerint a videobíró összes problémája benne volt a Man. United góljában

A Premier egyik legkomolyabb rangadóját fontos szerep jutott a VAR-nak. Klopp szerint meg is mutatta minden hibáját.

Rettenetesen mellélőttek Veszprémben az új kabalafigurával

A Telekom Veszprém vezetői bemutatták a csapat új kabalafiguráját, de nem volt benne köszönet.

Döntött a versenybizottság, megvan az El Clásico új időpontja

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) péntek délelőtt megerősítette, hogy a katalóniai tüntetések miatt elhalasztják az idény első El Clásicóját, a szombatra (október 26.) kiírt FC BarcelonaReal Madrid rangadót. Az RFEF hétfőig adott határidőt a két klubnak és a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzenek a mérkőzés új dátumáról. Nos, megvan az időpont.

Ronaldóék kifogtak az Athletic Bilbao csapatán

Az Athletic Bilbao nem bírt a Valladolid együttesével a La Liga kilencedik fordulójában, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

0

Bulvár

Nem hivatalos négynapos ünnep jön

Átböngészve az igen impresszív kínálatot, mi is kiválaszottuk azokat a filmeket, amelyekre mindenképpen beülünk.

Ezt az 5 dolgot az apukájuktól öröklik tovább a gyerekek: ráismersz a sajátjaidra?

Noha mindkét szülőnk vonásai megtalálhatók bennünk, van, amiben az apuka génjei a dominánsabbak!

A CDU Magyarország kirúgását követeli az EU-ból: Orbántól már Salvini is elfordul

A kurdok elárulása hideglelést okozott az USA szövetségeseinél szerte a világban, hiszen az eset bizonyítja, hogy Trump belpolitikai megfontolásokból bármikor cserbanhagyhatja őket. Orbán Erdogan-barát vonalvezetése újabb ütközőpont a válságba süllyedt Fidesz-EPP és Fidesz-CDU kapcsolatok számára. Káncz Csaba jegyzete.

Miért csalják meg férjeiket a nők? Eláruljuk a leggyakoribb okot

Nehezen találni hiteles statisztikai adatot arra nézve, hogy a házasságban vagy tartós párkapcsolatban élőknek hány százaléka csalta már meg a párját. A közelemben élők véleményét, de nem feltétlenül személyes tapasztalatát kérdezve meglepő eredményre jutottam. A legtöbb ismerősöm szerint jó néhány év után (ezt körülbelül tíz évre tippelték) minden kapcsolatban megjelenik egy harmadik személy. Hogy ez a kívülálló milyen nyomokat hagy maga után, milyen sérüléseket okoz, vagy éppen miben segíti a párkapcsolat két főszereplőjét, az minden esetben más és más lehet. Nevezhetjük kötetlen szeretőnek, házibarátnak, családrombolónak, mindenképpen okai annak, ha egy nő kilép a kizárólagos párkapcsolatának kereteiből. Az olyan nőknek, akik a férjük mellett valaki mással is kapcsolatot tartanak, előítéletek, kritika és gyakran nyílt megvetés jut osztályrészül. Úgy tűnik, hogy az, ami a patriarchális társadalomban az egyik nemnek ősidőktől fogva természetes joga, az a másik nem számára még mindig tiltott dolog . Mégis - írja Ingrid Füller a Becsületbeli ügy című könyvében - egyre több nővel találkozunk, aki a társadalmi, nevelési és vallási normákkal szembe helyezkedve nem hajlandó a szeretet, a törődés és erotika iránti vágyait elnyomni.

Emilión röhög a fél ország - megszólalt az énekes!

Egy több évvel ezelőtti videó járja az internetet. Mindenki Emilio angol halandzsázásán nevet.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

Az uniós és hazai jogszabályi előírásoknak megfelelően 2019. október 16-án a Magyar Államkincstár (Kincstár) megkezdte a 2019. évi egységes kérelmekkel kapcsolatos kifizetések teljesítését.

Az első állat, amit meglátsz a képen, elárulja, milyen személyiség vagy

Íme, a világ egyik legegyszerűbb személyiségtesztje: csak pillants rá a képre, ne kezdj el keresgélni vagy taktikázni, csak szúrd ki a leges-legelső állatot, amit észreveszel. Ha megvan, olvass tovább, és nézd meg, mit árul el a személyiségedről az, hogy mit ismert fel a kissé kaotikus rajzról legelsőnek az agyad!

Bereczki Zoltán: Megrepedt a szívem, hogy történhetett ez?

Nem érti, mi történt a Sztárban sztár leszek!-ben.

Hogyan tudom igazolni, hogy nyugdíjas vagyok?

Itthon betöltött nyugdíjas korú személy vagyok. Hogyan tudom igazolni külföldi nyugdíjas igazolvány igényléséhez?

Hihetetlenül értékes kincset talált a föld alatt egy amatőr magyar régész

Jelentős mennyiségű római kori pénzérme került elő Baranyában.

blogmorzsák

Öreg cica nem vén cica! Vagy mégis?

A demencia az idős cicádnál is okozhat leépülést. Ismerd fel és tegyél ellene!

A Garay téri csarnokban árulnak egy 9 m²-es lakást

Az elmúlt hét 10 legjobb ingatlanhirdetése: tatabányai luxus, eladó kastélyok, iszonyú rumlik, elképesztő színkavalkád.

"Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!"

Ez történik, amikor provokatív kérdéseket lehet feltenni három felekezet püspökeinek.

Az iskolák felelőssége a klímaváltozás kérdésében

Az iskolák tartsanak a globális klímasztrájk idején klímaórákat, tematikus klímanapot.

Palvin Barbi megint a titkos csajokkal strandol

Mindenki Barbija piros bikiniben.

„Akkor most meg lettem unva?“

„Úgy érzem, én sokkal többet teszek érte. Vagy még ezek ellenére is kicsit hátrálnom kéne?”

A lábfájás leggyakoribb okai és a megoldás ellenük

Fájó bütyöktől, ferde lábujjaktól szenvedsz? Egy új találmány segít leszámolni kínokkal!

Miért bukott meg Tarlós?

A héten sokan próbálták megfejteni, mi állhat a Fidesz budapesti eredménye mögött.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Az ellenzéki polgármes­te­rek mihez kezdjenek a helyi nyilvánossággal?

„Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak.“

Az FBI igazgatója demonstrálja a gépfegyver használatát

J. Edgar Hoover lő, Mussolini párbajt vív, és még sok más lenyűgöző fotó.

Ezt játszátok Halloweenkor!

Szörnyen jó móka lesz!

0