Ezt olvasta már?


Részletek Orbán Viktor Szekszárdon adott interjújából

Orbán Viktor keddi, szekszárdi látogatásán interjút adott a Tolnatáj Televíziónak. A miniszterelnök visszatekintésében egyebek mellett elmondta, hogy 2010-ben, a kormányváltás előtt egy csőd szélén egyensúlyozó országban éltünk.

„El voltak adósodva a családok, különösen a devizahiteles súly alatt, el voltak adósodva a vállalkozások, és az ország is egy-két napra volt attól, hogy fölboruljon” – folytatta a kormányfő. „IMF hitel kellett felvennie az előző kormánynak, Brüsszelből kellett pénzt kérnie az előző kormánynak és úgy nézett ki, hogy adósrabszolgaságban fogjuk leélni az életünket.

Ehhez képest a devizahiteleseket kisegítettük a bajból, a vállalkozások fejlődnek, amit Brüsszeltől kaptunk azt visszafizettük, az IMF-et hazaküldtük, Brüsszellel szemben világossá tettük, hogy meddig és ne tovább, az ország függetlenségét megerősítettük.”

A miniszterelnök a fentiekkel összefüggésben megjegyezte, hogy két évvel ezelőtti szekszárdi látogatásán már nem a nehéz helyzet szerepelt a megbeszélések fókuszában; hanem például az, hogy a megyeszékhely miként is fejlődjön a Modern Városok Programnak köszönhetően. Ráadásul Szekszárd sok milliárd forint adósságtól is megszabadult.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy nagy utat tett meg Magyarország, az emberek bizalommal fordulnak a jövő felé. A 2010-es, 11-12 százaléknyi, tömeges munkanélküliséghez képest mára karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság. „Az ország tele van életerővel, most már csak arra kell figyelni, hogy ez meg is maradjon és hasznosulhasson.”

A választás tétjéről szólva a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet: délről és keletről óriási embertömegek igyekeznek a jó módú Európába, milliószám szeretnének ideköltözni. A kontinens egyik része nem akar, nem tud ellenállni, lassacskán bevándorló földrésszé alakítja magát. Másik, középső része, Lengyelországtól Magyarországon át Horvátországig – lassan az osztrákokkal és olaszokkal együtt is – azt mondja, erről szó sem lehet: Európát meg kell őrizni európainak, Magyarországot meg kell őrizni magyar országnak.

„A választás is erről szól. Lehet tudni, hogy kik állnak az egyik oldalon, kik állnak a másik oldalon. Egyik oldalon vagyunk mi, ahogyan mondjuk is, hogy nekünk Magyarország az első. Meg tudjuk és meg is akarjuk védeni Magyarországot – Fidesz, Kereszténydemokrata Néppárt, Horváth István, Potápi Árpád János, Süli János. Erős csapat, egy miniszter, két államtitkár a három jelölt. A másik oldalon pedig állnak azok, akiket én egyszerűen csak sorosistának nevezek. Tehát a bevándorlást támogató pártok, azok vezetői, azok mögött meghúzódó aktivisták, azok a külföldi erők, melyek arra akarják felhasználni a magyar ellenzéket, hogy olyan kormányunk legyen, amely Nyugat-Európához hasonlóan beengedi, befogadja, sőt, behívja és beszállítja Magyarországra a bevándorlókat. A választás tétje a jövő, nem szabad megengedni, hogy Magyarország népességét kicseréljék, összezagyválják.”

Orbán Viktor Paks II-t olyan beruházásának nevezte, mely olcsó áramot fog adni és rengeteg munkahelyet hoz létre.

Szekszárd ennek a beruházásnak mindenképpen nyertese lesz. Az életszínvonalat, életminőséget javító megyei fejlesztések sora hosszas, uszoda, szabadidő központ, ipari park, út és híd tartozik ebbe a kategóriába. „Az önök csillaga jól áll, csupa olyasmi történik, amiben lehetőséget találhatnak maguknak a szekszárdiak” – mondta Orbán Viktor.

 

forrás: teol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ivóvíz az állatoknak: mennyiség, hőmérséklet és tisztaság

A szarvasmarha, a sertés és a baromfi melegben sokkal több ivóvizet igényel. Részletesen bemutatjuk, hogyan kell mennyiségben,...

Sütőtök érésének jelei: mikor hagyjuk abba az öntözést?

A sütőtök érési folyamata során meghatározó, hogy mikor hagyjuk abba az öntözést, hiszen a kocsány, a héj és a lomb állapota jeleket...

Nem mindegy, milyen pirítóst eszel: cukorbetegség esetén erre érdemes figyelni

A pirítós cukorbetegség esetén sem feltétlenül tiltólistás, de nagyon nem mindegy, milyen kenyérből készül, mennyit eszel belőle, és...

Ukrajna több városában a gyerekek már eleve az óvóhelyen kezdik a tanévet

Egy kijevi iskola szerint így légiriadó esetén sem kell félbeszakítani az órákat. Az ukrán gyerekeknek az ötödik tanévük kezdődött...

Keir Starmer, a megbuktatott brit miniszterelnök visszavonul a képviselőségtől

Nemzetközi és nőjogi ügyekre fog koncentrálni a jövőben.

Ez az a fájdalmas lecke, amit a csillagjegyednek még ebben az évben meg kell tanulnia

Nézzük, melyik csillagjegynek milyen karmikus feladat jutott most.

Bűnösnek mondták ki a 2Pac-gyilkosságot kitervelő bandavezért

Szinte napra pontosan 30 évvel a gyilkosság után.

Amundi: Nő a feszültség az amerikai kötvénypiacon, lejjebb tekerjük a kockázatot

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

K&H: gyakoribb és nagyobb piaci kilengések jönnek

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Különleges emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését

Egy emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését, ami hozzájárulhat a kiemelkedő kognitív képességek kialakulásához.

Tágítaná a vagyonelkobzás lehetőségeit a kormány

Egy új módosító javaslat szerint a jövőben attól is lefoglalhatnának vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekményben, de a...

Az egész világon rossz volt a kereskedők hangulata, és ez Pestre is rávetült

Trump és Irán alávágtak a keddi kereskedésnek a nemzetközi piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0