Ezt olvasta már?


Sajtóértesülések szerint Magyarország jövőre hozzáférhet az uniós forrásokhoz

Sajtóértesülések szerint az év végéig aláírhatják azokat a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország jövőre hozzáférhessen az uniós forrásokhoz - mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten.


hirdetés

Navracsics Tibor a Versenyképességi Operatív Programok 16. nemzetközi konferenciáján közölte, szerda óta, újságíróknak köszönhetően, tudni vélik, hogy az Európai Bizottság állást foglalt a fél éve tartó "nagyon intenzív tárgyalás sorozatunkról, illetve azokról a vállalásokról, amelyeket mi tettünk és időarányosan teljesítettünk".

A miniszter szerint az újságírók által tolmácsolt bizottsági álláspont megerősíti azt a perspektívát, amit "júniusban felvázoltunk", amely szerint az év végéig szülessenek meg azok a megállapodások, amelyek lehetővé teszik, hogy az uniós forrásokhoz, egyrészt a helyreállítási alaphoz, másrészt a kohéziós pénzekhez Magyarország hozzáférjen a következő évben.

Ez Magyarország és az Európai Bizottság számára is jó hír, mert mint a mostani konferencia is bizonyítja, Magyarország lojális, hasznos és jó felhasználója az uniós forrásoknak, jól hasznosulnak az európai adófizetők ide befektetett pénzei - jelentette ki Navracsics Tibor.

Kiemelte, az európai gazdaságok közül az egyik legdinamikusabban a magyar gazdaság fejlődik. Az itteni kis- és közepes vállalkozások (kkv) a most lezáruló GINOP-nak és a kormány reményei szerint megnyíló GINOP Plusznak is elsődleges címzettjei, és bíznak abban, hogy a közeljövőben már robusztus motorjává válnak az európai gazdaságnak. Mindez Magyarország számára gazdasági, versenyképességi és társadalmi szempontból is fontos - közölte.

Rámutatott, hogy ha a magyar gazdaság jól teljesít, akkor ez az Európai Unió egész gazdaságának segítség, illetve, hogy a magyar kkv-k versenyképessége nemcsak Magyarország, hanem az EU gazdaságának is érdeke.

Kifejhette, a vállalkozásoknak szerpe van a polgárosodásban is, hiszen a kkv-szektorra alapozott erős középosztály létével megerősített szociális és területi kohézió révén Magyarország szolidárisabb, összetartóbb, és egységesebb társadalommá tud válni.

Navracsics Tibor kitért az Európai Bizottság 8. kohéziós jelentésére, amely kimutatta, hogy az unióban javult a kohézió, összetartóbbá váltak az uniós társadalmak, ez azonban jórészt a közép-európai társadalmak felzárkózásának köszönhető. Ennek alapján az EU kohéziójának egyik legfontosabb hajtóereje a közép-európai tagállamok felzárkózása - tette hozzá a miniszter.

"Mélyen húzódó közös érdekeink vannak, közös célunk van és közös a jövőnk is", ebből adódóan Navracsics Tibor bízik abban, hogy az Európai Bizottsággal "folyó tárgyalásaink" stratégiai értelemben véve is egy irányba tartanak, minél több találkozási pontjuk lesz és "év végéig alá tudjuk írni a megállapodásokat, amelyek segítenek minket ahhoz, hogy a jövő évben hozzá férjünk az uniós forrásokhoz".







0
0
0

hírek innen, onnan

Konyhafőnök VIP: Nem adta a kötényét a kiesett versenyző

Kötényben sprintelt ki a konyhából a Konyhafőnök VIP kiesett versenyzője, aki úgy érzi, jól küzdött.

A tüdőgyógyász szerint ezért nem jó ötlet télen a lakásban kiteregetni a ruhákat

A tüdőgyógyász az egészségünk szempontjából fontos dolog, hogy a lakáspáratartalma egy bizonyos százalék alatt maradjon.

Cristiano Ronaldo a nadrágjába nyúlt, majd megevett valamit

A portugál világsztár a gusztustalanság koronázatlan királya, Joachim Löw nyomába eredt.

Márki-Zay mozgalma megköszöni a titkosrendőrök munkáját

„A titkosszolgálati dokumentumban is fillérre pontosan akkora összeg szerepel, mint amennyivel mi nyilvánosan elszámoltunk.”

Olyan bejelentést tett Elon Musk, amivel tömegeket haragíthat magára

A milliárdos Elon Musk pénteken bejelentette, hogy támogatni fogja Ron DeSantist 2024-ben, ha a floridai kormányzó indul az...

3 tipikus mondat mártír anyáktól - Milyen hatással vannak a gyerek pszichés fejlődésére?

A passzív-agresszív viselkedésnek ez a formája komoly károkat okozhat a gyerek számára.

Halálos vonatbaleset történt Székesfehérvárnál

Halálra gázolt egy embert egy InterCity vonat Székesfehérvárnál, ezért pótlóbuszok járnak Székesfehérvár és Sárszentmihály között...

Halálra gázolt az intercity egy embert, hatalmas kavarodás a menetrendben

A Déli pályaudvarról Zalaegerszegre 7 órakor elindult Göcsej InterCity Székesfehérvárnál halálra gázolt egy embert.

Milyen kutyafajtát látsz a képen? – Teszteld magad.

Rengeteg kutyafajta létezik a világon, most kvízünkkel tesztelheted, hogy hányat ismersz fel belőlük.

Sport

A katari hatóságok nemigen tűrhetik azt, ahogyan ez a horvát szurkoló megjelenik a meccseken

A korábbi Miss Horvátország, polgári nevén Ivana Knöll egyáltalán nem fogja vissza magát, amivel még a muszlim ország törvényeit is megsérti.

Meghalt a brutálisan kiütött világbajnok sztárbokszoló

Több mint egy évig küzdöttek az életéért.

Már 16 millióan látták a szexi atlétáról készült videót

Most mondjuk azt, hogy nem véletlenül? Nem véletlenül.

Fürdőruhában pózolt az utcán, letartóztathatják a vb legszebb szurkolólányát

Hiába figyelmeztettek a házigazdák, a horvát szépségkirálynő nem bírta ki vetkőzés nélkül, ki is toloncolhatják.

Megalázta Cristiano Ronaldót, most megszólalt a ghánai csatár

Elöntötték az érzelmek az első vb-gólja után.

Tízezrek zokogtak minden idők egyik legdrámaibb vb-meccsén

Irán a 98. és a 101. percben szerzett góllal verte meg a semmit sem mutató Walesi csapatot. Az Egyesült Államok ellen a továbbjutásért játszhatnak az irániak.

A szánalmas Kataron és a nevetséges Bale-en röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

A házigazda katari csapat Szenegáltól, míg Wales meglepetésre Irántól kapott ki.

Mutatjuk az iráni meccs hihetetlen végjátékát

A hosszabbításban három perc alatt született két gól.

Újabb véres jelenet az irániak meccsén

Már az első negyedórában ápolni kellett.

0

Bulvár

Elképesztő videó került elő Orbán Viktor fiatalkorából – az apja nagyon megverte anno, ő pedig egész másképp k...

Orbán Viktor inkább Magyarország miniszterelnöke lett, pedig nyugodtabb életre vágyott.

Négy napra leáll az egyik magyar bank, utalni sem lehet

Jó néhány szolgáltatás nem lesz elérhető.

Itt nem lesz atombombázás: olyan mordult rá Putyinra, akire kénytelen hallgatni

A világ egyik szuperhatalma végre konkrét lépésekre szánta el magát.

Megjött a hajó, amivel Európa befűt az oroszoknak

A Neptune képes arra, hogy kirakodás előtt visszaalakítsa légneművé a cseppfolyós állapotban érkező gázt.

A Kúria ledobott bombája végrehajtások tízezreit söpörheti el

Mentőövet kaphatnak a végrehajtás alatt álló devizahitelesek egy precedens értékű döntés miatt.

Naponta ennél céklát, ha tudnád, mit tesz a testeddel

A cékla a közelmúltban superfood minősítést kapott, és ha unod is már ezt a terminust, bebizonyítjuk, hogy mennyire kiérdemelte ezt a kategóriát. Sokan nem tudnak eltekinteni a cékla jellegzetes földízétől, de ha

Nádai Anikó pucéran elégített ki egy nőt

A legfrissebb Való Világ műsorvezetője valaha maga is villalakó volt, és akkor bizony igen izgalmas dolgok is megestek vele.

A nap képe: ezer forintért adják a tejet ebben a budapesti áruházban

Bio és 3,5 százalékos, de az ártól akkor is lehidaltunk.

Így dolgoznak a magyarországi zsebtolvajok: megdöbbentő felvételt tett közzé a rendőrség

A karácsonyi időszakban különösen óvatosnak kell lenni a bevásárlást intéző embereknek.

Ilyen látvány most Ukrajna az űrből: megdöbbentő képet tett közzé a NASA

Még az űrből is jól látszódnak az Ukrajnában zajló háború következményei.

blogmorzsák

Mi a baj a génpiszkált műhússal?

Jön az Impossible Burger! Érdemes megfontolni a műhúsokkal szemben felmerült kritikákat is.

Ez az egyik legolcsóbb napelemes lámpa - ház, garázs, terasz köré is jó

Ügyes megoldás, hogy spórolj a rezsin: 0 Ft-ból üzemel, nagy erejű.

Száguldás, e-roller-szerelem

Mi a helyzet az elektromos rollerek szabályozá­sá­val?

Hogyan segítsünk a rezsi-generációnak?

A Covid után most itt a gazdasági válság, amivel a fiataloknak is kezdeni kell valamit. Néhány tipp, amivel segíthetünk!

0