Schulz megjelenése nyílttá tette az őszi német parlamenti választásokat
Szokatlan a demokratikus pártok történetében, hogy valaki 100 százalékos eredménnyel lesz egy párt elnöke - így értékelte az MTI-nek Martin Schulz megválasztását a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) élére Kiss J. László Németország-szakértő. (Pécsi Napilap)
A Corvinus Egyetem tanára szerint a német belpolitikában eddig szinte ismeretlennek számító - korábbi európai parlamenti elnök - Schulz megjelenése nyílttá tette a szeptember végi parlamenti választásokat.
A 100 százalék a szakértő szerint bizonyítja, hogy Martin Schulznak minden korábbinál jobban sikerült szinte korlátlan teret engedni az érzelmeknek saját pártjában és szimpatizánsai körében. A párt választási programja viszont csak nyárra készül el, az SPD a június közepén tartandó dortmundi kongresszusán fogadják el. Addig Martin Schulz bizonyára nemcsak ellenfeleinek, hanem az elemzőknek is legalább annyi alkalmat ad arra, hogy egyes megnyilvánulásait a baloldali populizmus kategóriájába sorolják, mint eddig.
Sokan vélekednek úgy, hogy Schulz a németországi állapotokat - közöttük a társadalmi egyenlőtlenség helyzetét - sokkal sötétebb színekben festi le, mint a valóság, jóllehet az Angela Merkel vezette nagykoalíció kormányzása alatt a német társadalom nemzetközi összehasonlításban is a legkonszolidáltabb és leginkább emelkedő időszakát éli. Schulznak emiatt már kampányának kezdete óta szembe kellett nézni egy sajátos ellentmondással: pártja jelenleg 10 tartományban a kormányzati felelősség része és az SPD immár 19 éve országosan szinten is folyamatosan kormányzati pozícióban van, mi több, 2003-ban a Gerhard Schröder vezetésű szociáldemokrata kormány volt a szigorú megszorításokat tartalmazó "Agenda 2010" program kidolgozója, amely ugyan a német gazdaságot kimozdította a holtpontról, de a szakszervezetek és a munkavállalók szociális támogatási rendszerének jelentős részét lebontotta és Európa legnagyobb alacsonybér-szektorát teremtette meg. Schulz ebből a helyzetből úgy talált kiutat, hogy a neoliberalizmus elleni harc fő szószólójaként az "Agenda 2010" elutasítása helyett annak részleges korrekcióját hirdette meg. A két évre szóló munkanélküli segély futamidejének meghosszabbítása, egyenlő bér férfiaknak és nőknek, ingyenes oktatás az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, a határozott idejű munkavállalói szerződések felülvizsgálata - csak néhány programpont, amely jól mutatja, hogy Schulz az SPD jövőjét a jóléti állam múltjában látja, ahogy erre a Jeremy Corbyn által vezetett brit Munkáspárt esetében is kísérlet történt, eddig sikertelenül.
Tizenkét év kormányzás után a hivatalban lévő kancellár, Angela Merkel sokak szerint fáradtnak tűnik. Ezért pártjában, a CDU-ban erősödnek azok a hangok, amelyek szerint ideje hatékonyan fellépni az SPD balra tolódását jelentő Schulz-hatás és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt populizmusa ellen. Peter Tauber pártfőtitkár azonban a nullszaldós költségvetésen és az adócsökkentésen kívül eddig kevés konkrétummal állt elő. Tauber szerint az SPD-ét "a múlt pártjaként" kell megbélyegezni, jelezve, hogy Németország ma sokkal jobb helyzetben van, mint 2005-ben, amikor a Gerhard Schröder vezette akkori szociáldemokrata-Zöld kormányt leváltották. A kancellár hagyományosan a kivárás politikáját részesíti előnyben, de érzékeli, hogy ennek alkalmazása ma már legalább annyira korlátozott, mint korábban sikeres stratégiája, amelynek lényege, hogy a baloldali programok átvételével a szociáldemokrata választókat eredményesen tartotta távol a szavazástól.
A szakértő utalt arra, hogy Angela Merkel kétségkívül továbbra is nagy nemzetközi tekintélynek örvend, az európai politikusok között szinte az egyetlen többszörös "túlélő" a politikában. Nemzetközi súlyát jól mutatja, hogy Donald Trumpnál tett bemutatkozó látogatása után Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni. Mindkét esetben, ha nem is azonos módon, de a politika és a politikai kultúra két különböző világával áll szemben. A kérdés az, hogy miként képes politikai tapasztalatait hasznosítani nemcsak Németország, hanem Európa érdekében. A török belpolitikai konfliktus átterjedése Németországra, az EU-török menekültügyi megállapodás végleges összeomlásának veszélye, az amerikai-német kereskedelempolitikai feszültségek, az ukrán válság és nem utolsó sorban az EU egyben tartása viszont súlyos kockázatokat jelentenek számára.
Kiss J. László szerint az őszi parlamenti választások esélyeit illetően három, a Saar-vidéken, Schleswig-Holsteinben, majd legnagyobb népessége folytán "kis-Bundestag-választásokként" is számon tartott Észak-Rajna Vesztfáliában sorra kerülő tartományi választások adhatnak eligazítást, ezek egyúttal a Schulz-hatás tartósságának és hatékonyságának a próbái is. Elég csupán egy pillantást vetni a március 26-án az eddig nagykoalíció keretében kormányzott tartományban, a Saar-vidéken megrendezendő, legközelebbi választásokra. A felmérések szerint a szociáldemokraták csaknem azonos szinten állnak a CDU-val, amely szívesen folytatná a jelenlegi nagykoalíciót, mivel egyetlen más párttal sem lenne képes kormányzó többséget létrehozni. A valódi választás az SPD előtt áll, mivel a felmérések szerint a nagykoalíció folytatásán kívül a Baloldal pártjával (Die Linke) is többsége lenne. A nyugati tartományokban az első "piros-piros" koalíció jól illene Martin Schulznak a kancellári tisztség elnyerését célzó terveibe is. A legfrissebb felmérések ugyanis arról tanúskodnak, hogy a jelenlegi erőviszonyok alapján ősszel a CDU/CSU ellenzékbe szorulhat és baloldali kormány alakulhat Németországban, mert az SPD a Zöldekkel és a Baloldallal szűk többséget szerezhet a Bundestagban. Számítani lehet arra, hogy a szeptember 24-i választások nyomán megalakuló új német parlamentben megnő a hármas koalíciók esélye - jelentette ki a szakértő.
hírek innen, onnan
Árakat csökkent itthon a Citroën
A legkisebb kedvezményes modell a kínálatban az elektromos e-C3, ez 1,2 millió forinttal vihető el olcsóbban, így 8,3 millió forint alatt...
„Magyar Péter a jelölés módjával Polgár Juditot is kellemetlen helyzetbe hozta”
Nem Polgár Judit személye, hanem a jelölés módja okozza a legnagyobb problémát – mondta a Magyar Hangnak Somogyi Zoltán politikai elemző.
Kepes András: Az ideiglenes államfőnek is elsöprő társadalmi támogatottságra van szüksége
Bár ő is ajánlotta Polgár Juditot, megvárta volna, milyen nevek merülnek még fel, mert más kiváló személyeket is támogatni tudna.
Meglepő fordulat a megtakarításoknál: a bankbetétek visszavágtak az állampapíroknak
A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre.
A minimalisták ezt az 5 dolgot egyszerűen nem veszik meg – ezért olyan nyugodt az otthonuk
Sokan úgy gondolják, hogy a rendezett otthon a nagyszabású selejtezéssel kezdődik. A minimalisták szerint azonban a legfontosabb döntések...
Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után.
50 forint, ami életet ment: Így változtathatod kutyakajává a PET-palackot.
A magyarországi hulladékgazdálkodásban bevezetett MOHU REpont rendszer nem csupán a környezetvédelem terén hozott jelentős előrelépést,...
Születési dátumod elárulja, melyik az a tulajdonságod, amit mások azonnal észrevesznek rajtad: te melyik hónapban születtél?
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális...
Magyar Péter: már legalább 10 „komolyan vehető” államfőjelöltre van javaslat
Magyar Péter miniszterelnök egy posztjához írt kommentben elárulta, már legalább 10 olyan javaslat érkezett a köztársasági elnök...
Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde
Az európai tőzsdéken ma vegyes mozgásokat láttunk, ehhez képest a magyar piac relatíve felülteljesítő volt, mérsékelt pluszban zárt a...
Már európai egységeit is beveti az USA Irán ellen
Az Egyesült Államok F–16-os és F–35-ös gépeket vezényel a Közel-Keletre, miközben Trump újabb csapásokat helyezett kilátásba Irán...
A Karsai Dániel Alapítvány üdvözölte, hogy Magyar Péter az eutanázia kérdésében is társadalmi egyeztetést ígért a parlamentben
Magyar Péter az Országgyűlés hétfői ülésén jelentette ki, hogy szakmai-társadalmi egyeztetést követően születhet döntés az...
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót
Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


