Ezt olvasta már?


Segítség, penészesedik a lakásom

Sok ember életét keseríti meg a falakon megjelenő penész. A meghatározott körülmények között kialakuló penész mérgező és veszélyes anyag, ezért nagyon fontos, hogy észrevegyük és védekezzünk ellene. A penész általában nedves és sötét környezetben alakul ki, de bárhol előfordulhat, így az otthonunkban, autónkban, irodánkban.

A felismerése és a védekezés ellene létfontosságú, ugyanis hosszú távon negatív egészségügyi hatása is lehet.

Milyen hatással lehet szervezetünkre a megjelenő penész?

 

Kiemelten szükséges a gyermekek, idősek, várandósok esetében kerülni a hőhíd hatására könnyedén kialakuló gombás, vagy penészes felületet. Gyakran hozzák összefüggésbe például gyermekek esetében a megjelenő asztmás tüneteket a gombás, penészes helyiségben történt tartózkodással.

 

A penész esetében leginkább a légzőrendszerre gyakorolt negatív hatását szokták vizsgálni, de azontúl még számos egészségügyi kockázatot jelenthet az emberek számára, így előidézhet máj- vagy vesebetegségeket, rákos megbetegedést, emésztési problémákat, szívbetegségeket, immun betegséget.

 

A penész típusai és a védekezés ellene

 

A penész gyakorlatilag egy gomba, ami a földön mindenhol megjelenhet. A jelenlegi információk alapján a több tízezres nagyságrendtől egészen a százezresig beszélhetünk a penésztípusok számáról, de a kutatók sem tudják pontosan, hogy hány fajta létezik.

 

Egyes megjelenő típusok nem veszélyesek az emberi szervezetre, sőt van, aminek előnye is van, más típusok azonban károsak, és ezek miatt fontos kiemelten foglalkozni az ellene történő védekezéssel is.

 

Fontos tudnunk, hogy vannak a penészedés megelőzését támogató termékek is, így például speciális, penészedést gátló falfestékek. Ezeket abban az esetben mindenképpen érdemes használni, ha az adott helyiség vagy otthonunk alkalmas a hőhíd kialakulására, nagy a páratartalom, vagy lehetséges a dunszt jellegű közeg kialakulása. Érdemes előzetesen védekezni, mert ha már megjelenik a penész, akkor annak eltávolítása sokkal nehezebb folyamat, amit körültekintően és mielőbb szükséges megtenni.

 

Elképzelhető olyan eset is, hogy a penészes, gombás felület nagysága akkora, hogy mi magunk nem is tudjuk eltüntetni azt, hanem speciális, erre szakosodott szolgáltatást szükséges igénybe vennünk. Keressen minket bizalommal az info@euro-higienia.hu e-mail címünkön!

 

Az otthon megjelenő penész esetében fontos vizsgálni, hogy mi lehet az oka a kialakulásának. Ha már megjelent, akkor számítani kell arra, hogy elterjed nagyobb felületen, ezért fontos átvizsgálni minden lehetséges helyet, ahol előbukkanhat. Minden helyen, ahol megjelent a penész vagy a gomba, az ellene való kezelést le kell folytatni, amely eltünteti, megszünteti a penészedést. Javasolt megoldások sokszínűsége miatt hívjon minket és konzultáljunk a +36209145494 telefonszámon! Minden felületet kezelni szükséges. Első lépés a fertőtlenítés, második lépés a festés.Ahol, vagy amelyik anyagon, tárgyon ez nem lehetséges, akkor azt meg kell semmisíteni, mert arról újból továbbterjedhet a penész. Professzionális megoldásként célszerű a levegőt is fertőtleníteni.

 

A szakemberek véleménye szerint a kezelésnél jóval fontosabb a megelőzés, így lehetőség szerint érdemes a nedvesebb helyiségekben a megelőző termékeket használni egészségünk megőrzése érdekében.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rendkívül magasra tette a lécet Netflix ezzel az új minisorozatával

Kár lenne kihagyni, főleg azok számára, akik kedvelik a történelmi minisorozatokat.

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit...

Manipulatív játékok – így provokálja feleségét egy férj

A párkapcsolati viták sokaknál előfordulnak, ám egy harmincéves nő története szerint férje különösen bosszantó módon kezeli ezeket a...

Egy férfi nem akar a barátnője „pénztárcája” lenni – az internet megvédte őt

A párkapcsolatokban a pénzügyek gyakran csendes próbáját jelentik az egyensúlynak és a kölcsönös tiszteletnek.

Hogyan lett a XIII. kerület a modern városi élet szimbóluma?

Az elmúlt évtizedekben Budapest XIII. kerülete látványos átalakuláson ment keresztül.

Jó irányba változott az energetikai otthonfelújítási program

A változások pontosan azok az irányok, amelyeket az építőipar már régóta sürgetet

Elképesztő győzelemmel állított fel történelmi rekordot a marokkói válogatott

A marokkói válogatott az U17-es világbajnokság történelmének legnagyobb győzelmét aratta. Új-Kaledónia ellen 16–0-s győzelmet...

A westernfilm, ami hatalmas mérföldkő volt Kevin Costner számára

Kevin Costner első westernszerepe a Silverado volt 1985-ben, ami karrierje egyik fontos mérföldkövének számít. A film Lawrence Kasdan...

Lewandowski vezérletével őrült meccset nyert a Barcelona

A lengyel sztárcsatár egy hónap után először volt kezdő, amit sikerült emlékezetessé tennie.

Tisztítsd meg a beleid és szabadulj meg egyszerűen a hasi zsírtól ezzel a csodaitallal! Mutatjuk, hogyan készítsd el

Egyszerű ital a puffadás ellen és a hasi zsír csökkentésére – próbáld ki!

Így idd a vizet, ha fogyni szeretnél! 2 hét alatt akár 4-8 kiló felesleg is lemehet rólad

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása nemcsak egészségünk megőrzésében fontos, hanem a fogyás folyamatát is elősegítheti....

0

Sport

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba

Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0