Ezt olvasta már?


Sikert aratott a dél-dunántúli online marketing konferencia

Jó visszajelzéseket, elismerő szavakat kapott az idei pécsi Big Marketing Day. A II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia kedden a Tudásközpontban tíz előadásra és egy kerekasztal-beszélgetésre várta az érdeklődőket.

Az elsősorban Tolna, Somogy és Baranya megyében működő vállalkozások képviselői átfogó, sokrétű segítséget kaptak a cégeik eredményesebb működéséhez.

Vevőkezelés, networking, hirdetés a Facebookon, személyes márkaépítés, az online marketing jövője – csak néhány az előadások témái közül. Az online marketinggel foglalkozó RG Stúdió és a szintén pécsi pr-cég, a PTI Communications társszervezésében megvalósult Big Marketing Day célja az volt, hogy széles körű segítséget nyújtson a vidéki vállalkozásoknak. A legújabb trendek, legjobb gyakorlatok megismerését, és minőségi kapcsolatok építésének lehetőségét ígérték a jelentkezőknek, akik a visszajelzések szerint elégedetten távoztak az egész napos rendezvényről.

A mintegy 80 fős konferencián a Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője is részt vett. Siptár Dávid úgy fogalmazott, hogy a jelenlévők valóban szakemberektől, hatalmas dózisban kaptak válaszokat olyan kihívásokra, amikkel naponta szembesülnek az értékesítés, ügyfélkezelés vagy márkaépítés során. – Megdöbbentő volt hallani, hogy mára napi 9500 vizuális rekláminger ér minket, és ebben a zajban kell kitűnnünk – mondta. – Ehhez valóban elengedhetetlen, hogy akár hetente is felülvizsgáljuk a marketingmódszereinket, és hatékonyabban használjuk az online teret. Számomra inspirációként is szolgált ez a nap. Már az előadások közben felírtam több kérdést, amelyekre a válaszokat majd a hétköznapi munka során kell megtalálni; de ötletek is szép számmal születtek – és talán ez a kulcsa az egész eseménynek: nem ér véget a lezárással, hanem bőséges útravalóval enged el.

Ezzel a megállapítással dr. Nagy Ákos adjunktus, a PTE Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézetének marketing igazgatója is egyetértett: – Nagyon élveztem a mai napot, ami ötletekkel is feltöltött – mondta. – A marketingen belül az egyik „legforróbb” terület a digitalizáció, az online megoldások tárháza. Az egyetem esetében is egyre inkább e felületekre terelődik a hangsúly, amikor a jelenlegi vagy a leendő hallgatóinkkal kívánjuk felvenni a kapcsolatot, eljuttatni hozzájuk az üzeneteinket, kiemelni számukra a gazdasági képzések előnyeit. Ma biztosan rengeteg kérdés fogalmazódott meg a résztvevőkben a jelenlegi online marketing gyakorlatukat érintően, és még több olyan elhatározás születhetett, amely lehetővé teszi, hogy most már igazán megcsinálják azt, amire eddig nem jutott idő és energia.

Dobos Elvira diplomás üzleti coach előadást tartott a Big Marketing Day-en. A MyPro Consulting ügyvezetője, a Magyar Coach Egyesület elnöke szerint a konferencia kiváló lehetőség volt arra, hogy a résztvevők naprakésszé tegyék a marketinghez akár nagyon, akár kevésbé szorosan kapcsolódó tudásukat: – Örülök, hogy előadóként is részese lehettem a programnak, és olyan témáról, a személyes márkaépítésről beszélhettem, amiről már sokan hallottak, de a hazai üzleti élet szereplői közül még kevesen foglalkoznak vele tudatosan. A KKV szektorban ez különösen fontos, mert a vezető és a cég márkája elválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással, ezért tehát mindkettőre figyelmet kell fordítani.

A Big Marketing Day szervezői közül Pánovics András pr-szakértő, a PTI Communications ügyvezetője úgy összegzett, jó ötletnek bizonyult, hogy a konferencia az online marketing mellett idén más területekre is kitekintsen: – A személyes márkaépítés, a vevőszerzés és -megtartás, vagy épp a networking olyan témák, amelyekben feltétlenül érdemes elmélyedniük azoknak, akik vállalkozással, illetve kommunikációval foglalkoznak. Mind másképp tesz hozzá az emberhez, a céghez, ami együtt tovább növeli a vállalkozás sikerességének, eredményességének esélyét.

Erős Gábor, a főszervező RG Stúdió online marketing stratégája azt mondta, ismét elégedetten állapíthatta meg, hogy a cégeknek volt és van igénye értékesítésmentes, jelentős szakmai tartalommal rendelkező konferenciára: – Ilyen témájú és színvonalú rendezvények csak Budapesten érhetők el, jóval magasabb részvételi díj fejében – emelte ki. – Örömmel láttam a hallgatóságon, hogy a témák lekötik őket. Folyamatosan jegyzeteltek, tehát hazavitték, amit hallottak. Jövő tavasszal szeretnénk újra megrendezni ezt a programot, immár még szélesebb vállalkozói kör számára nyitva kaput.

A Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia támogatói a CIB Bank, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Forandig nyomda voltak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tóth Alex: „Mindegy, milyen pozícióban számol velem Marco Rossi, csak legyek a pályán”

A magyar labdarúgó-válogatott megkezdte a felkészülést az utolsó két világbajnoki selejtezőre, a csütörtöki, Örményország elleni,...

Durván lekiabálták Majkát az RTL-en, nem akárki merte ezt megtenni adáson kívül, itt van a kiszivárgott videó

Komoly összetűzésbe keveredhetett a rapper, ennek meg lehet a következménye.

Nagy Márton: Magyarországnak is kell egy big brother, ha ez nekünk nem Brüsszel, akkor legyen Washington

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter értelmezte egy háttérbeszélgetésen a washingtoni tárgyalásokat

Új egészségügyi figyelmeztetés – a hasi zsír növeli a demencia kockázatát a középkorú nőknél

Egy friss kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a középkorú nők derékbőségének növekedése komoly egészségügyi kockázatot jelezhet.

Meglepő jóslat érkezett: Elérhette a tetőpontot a kereskedelmi háború

Trump vámpolitikája a csúcson lehet: a Legfelsőbb Bíróságon még konzervatív bírák is kételkedtek a vészhelyzeti felhatalmazás...

Besokallt az OTP, az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló...

Nagy Márton: Magyarországnak is szüksége van egy big brother-re!

Magyarországnak szüksége van pénzügyi téren is egy nagy testvérre, mert az Európai Unió nem látja el ezt a szerepét - mondta el egy...

Árat csökkentettek: újra kalapács alatt Nagy Márton minisztériuma

Nagyon szeretné eladni az állam Magy Márton minisztérumának épületét.

Az oroszoknak már egyszerre csak egy nagy csatára van erejük, de a mostani áttörés után már jelentős győzelmeket érhetnek el

Ukrajna 2014 óta egyetlen katlancsatát sem nyert meg, Pokrovszk eleste után az oroszok egy éven belül elérhetik az észak-donyecki...

Teljes tiltás jöhet: a NOB kizárhatja a transznemű sportolókat az olimpiai női számokból

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság akár már jövő évtől teljesen kizárhatja a transznemű sportolókat az olimpiai női versenyszámokból. A...

Millie Bobby Brown mellvillantós estélyijére nem találjuk a szavakat: a Stranger Things sztárja extra dögös volt

Millie Bobby Brown, a Stranger Things Tizenegyese megmutatta merész oldalát.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab

A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.

0