Storck: a legutóbbi két mérkőzést nézve jó úton járunk
A legutóbbi két világbajnoki selejtezőmérkőzést tekintve jó úton jár a magyar labdarúgó-válogatott - mondta Bernd Storck szövetségi kapitány az M4 Sport Sport7fő című műsorában.
"Nagyon különleges edzői feladat ez számomra, bátran mondhatom, nem is lehet többet edzőként elérni, mint a szövetségi kapitányi poszt. Egy ilyen futballszerető országban ez hatalmas felelősséggel jár, itt az embernek a legjobbját kell nyújtania" - fogalmazott Storck. Hozzátette: a siker egyik záloga a továbbiakban is az, hogy a magyar tradíciót továbbfejlesszék.
Az elmúlt két találkozóról szólva azt mondta, megint jó úton jár a csapata.
A mélypontokat újra felívelés követi, ám ehhez nagyon sokat kell tenni - fűzte hozzá a szövetségi kapitány.
"A lettek ellen normális mértékű izgalom volt a csapatban, tudtuk, hogy nyernünk kell és mi vagyunk az esélyesek. Szerettünk volna a védekező rivális ellen helyzeteket kialakítani és gólt szerezni" - értékelt Bernd Storck.
"Ezt sikerült megvalósítanunk, már az első percekben jó támadásokat vezettünk, hamar előnybe kerültünk, és a támadószellem végig ott volt a játékunkban" - mondta.
Storck elismerte, egy kis szerencse is kellett a 3-1-es sikerhez, mert Gulácsi Péternek bravúrokat kellett bemutatnia a második félidő elején. Megemlítette, hogy bár pontrúgások után születtek a magyar gólok, ezeket a játékukkal kényszerítették ki, "nem a semmiből születtek".
A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a portugálok elleni mérkőzés más volt, védekezőbb szellemben lépett pályára együttese, amelyben Bese Barnabás eltiltás, Szalai Ádám sérülés miatt nem játszhatott.
"Taktikailag egy kis rafinériát csaltunk a játékunkba, 4-4-2 volt az alapfelállásunk, kicsit kivártunk arra, hogy kontrából vezethessünk támadásokat, ki akartuk használni a két jól fejelő csatárunkat is. Ez nagyjából működött is, ám a 30. percben hátrányba kerültünk, ez alapjaiban megváltoztatta a mérkőzést, tíz emberrel nem lehetett ugyanazt játszani az erős portugál csapat ellen" - utalt Storck Priskin Tamás piros lapjára, amelyet Pepe lekönyökléséért kapott a ferencvárosi csatár. A szakvezető kifejtette, jogos volt a kiállítás, de Priskin mozdulatában nem volt szándékosság.
A szövetségi kapitány szerint nagy érvágás volt 61 percig tíz emberrel játszani egy ilyen nagy erőt képviselő válogatott ellen, de örömmel töltötte el, hogy ennek ellenére megmaradt a csapat tartása.
A magyarok az 1-0-s vereség miatt már nem érhetnek oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportban, de a hátralévő két mérkőzésen - október 7-én Svájcban, majd három nappal később hazai pályán Feröer-szigetek ellen - ismét olyan játékot ígér Storck, mint amilyet az elmúlt két találkozón láthattak a szurkolók.
"Svájc ellen is nehéz lesz, a csoportelsővel találkozunk. Dzsudzsák Balázs, Korhut Mihály és Fiola Attila eltiltás miatt nem léphet pályára, ám ugyanazt a bátor játékot várom a csapattól, mint amilyet az Európa-bajnok ellen mutattunk. a feröeriek ellen pedig szeretnénk bebiztosítani a harmadik helyet és megnyerni a mérkőzést" - jelentette ki Storck, aki a szurkolókra kitérve hangsúlyozta, az Európa-bajnoki selejtezőkön és a tavalyi franciaországi kontinensviadalon megdolgoztak a drukkerek bizalmáért.
"A magyar válogatott az egész országot összekovácsolta az Eb-n. Úgy érzem, a szurkolók azonosulni tudnak a csapattal, szívesen jönnek a meccsekre. Ők voltak a 12. ember a pályán, bár a portugálok ellen pontosabb, ha 11.-et mondok" - fejtette ki Storck.
A szakember megemlítette az U21-es válogatott győzelmét az Európa-bajnok németek ellen, amely elmondása szerint azt jelzi, mekkora potenciál van abban a csapatban.
hírek innen, onnan
A Meta és a DeepMind szövetsége nulláról tervezne élő sejteket az MI segítségével, de a szintetikus vírusok veszélye mindent felülírhat
Kísérletezés helyett digitális tervezés a biológiában A szintetikus biológia történelmi fordulóponthoz érkezett, ahol a generatív...
24 szem csokoládéért kérnek közel 50 ezer forintot – Meghan Markle új terméke kiverte a biztosítékot
Meghan Markle idén sem aprózza el a karácsonyi készülődést: saját márkája egy különleges adventi naptárral rukkolt elő, az ára...
Már a New York Post is a dekoltázst kerülő fociedzőről ír
Világszerte virálissá vált a cseh fociedzőről készült videó, amelyen kétségbeesetten igyekezett nem a riporterre nézni a meccs után.
Bocsánatot kért az RTL Gryllus Dorka "összeomlása miatt"
Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában viselkedett zavartan a hét elején, pár nappal később kiderült, hogy az egész jelenet...
205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz
A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az...
Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
Két monumentális ókori szobor maradványait tárták fel Egyiptomban, miután egy helyi lakos hieroglifákkal díszített kőtömböt talált a...
Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
Két nő indított szövetségi polgári pert Matt Gaetz volt republikánus kongresszusi képviselő ellen, akit Donald Trump 2024-ben...
Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
Feljelentést tett a gazdasági és energetikai miniszter az előző kormány 475 milliárd forintos szálláshelyfejlesztési programja kapcsán...
Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
Az indoklás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Diplomáciai fellépéssel vették le Kerkez Milost az ukrán ellenséglistáról, de a családtagja ellen folytatódik a hajsza
Törölték a magyar védő adatlapját a hírhedt nyilvántartásból Lekerült Kerkez Milos az Ukrajna ellenségeit nyilvántartó...
Figyelmeztetnek a kutatók: a házimacskák egy része emberre is veszélyes parazitát hordozhat
Egy friss kutatás szerint a Giardia nevű bélparazita jóval több házimacskát érinthet, mint azt sok gazdi gondolná.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


