Ezt olvasta már?


Szekszárdi óvodákat segített az egymillió forint értékű adomány

Ismét jó példát mutatott a társadalmi szerepvállalásra a szekszárdi CabTec Kft., mely ezúttal az 1-es és a 2-es számú, valamint a Gyermeklánc óvodát támogatta eszközök beszerzésével, egymillió forint értékben.

Ács Rezső polgármester a 1-es számú óvoda Bajcsy-Zsilinszky utcai épületében kedd délelőtt megtartott sajtótájékoztatón példaértékűnek nevezte a CabTec Kft. szemléletét, melynek köszönhetően immár harmadik alkalommal gazdagodhatnak egymillió forint értékben eszközökkel a szekszárdi nevelési intézmények. Mint azt a városvezető kiemelte, az autóipari beszállító azért kezdett adományozásba Török Csaba, a társaság szekszárdi telephelyének vezetője kezdeményezésére, mert a CabTec fontosnak tartja, hogy támogassa az óvodákat, iskolákat, melyeknél a vállalkozásnál dolgozó szülők gyermekeit is nevelik, tanítják.

Felidézte, a társaság, mely 600 főt foglalkoztat és ezzel Szekszárd egyik legnagyobb munkaadója, már 2015-ben és 2016-ben is 1-1 millió forint értékű támogatást nyújtott iskoláknak, illetve óvodáknak, többek között informatikai eszközök, játékok formájában.

Mint azt a polgármester kiemelte, ezúttal is az intézmények dönthették el, hogy milyen eszközökre van a leginkább szükségük. Hozzáfűzte, az 1-es számú ovi, kérésének megfelelően többek között játékokat kapott, a 2-es számú óvoda Mérey utcai épülete számára fejlesztő eszközöket vásároltak, míg a Gyermeklánc Óvoda kerékpárokkal gazdagodott a felajánlás révén.

Ács Rezső emellett fontosnak nevezte, hogy a CabTec a városi rendezvényeket is rendszeresen támogatja azért, hogy ezáltal is visszaadjon valamint annak a településnek – és ezen keresztül a lakóinak – ahol munkájukat végzik.

Kocsis Krisztina a társaság HR menedzsere arról szólt, hogy szeretnék valóban hagyománnyá tenni ezt a fajta segítségnyújtást. Mint mondta, azért is kezdtek ebbe a jellegű adományozásba Török Csaba kezdeményezésére, hogy a vállalkozás még inkább betagozódjon abba a környezetbe, melyben tevékenységét kifejti. A városi rendezvényeknek nyújtott támogatás kapcsán megosztotta, Szekszárd lakói szerves részét képezik a társaság mindennapjainak, ezért természetes, hogy a vállalat által megszerzett jövedelem egy részét ilyen módon visszajuttassák a közösségnek, a településnek.

A gyermekek, szülők és dolgozók nevében Sebestyén Györgyi, az 1-es számú óvoda vezetője köszönte meg az adományt a CabTec-nek, melynek hála rengeteg hasznos eszközzel gazdagodtak. Mint részletezte, az óvoda három épülete többek között tíz keményfa-asztallal gyarapodott, melyek hosszú évekig tesznek majd jó szolgálatot. Ezen túlmenően az adománynak köszönhetően sikerült beszerezni a már meglévő mellé két további úgynevezett mérőeszközt. Ez nagyon fontos az intézmény számára, mivel ezzel az eszközzel tudják azonosítani a különböző tehetségterületeket az óvodában zajló tehetséggondozó programban.

Sebestyén Györgyi ugyancsak nagyon fontos adománynak nevezte a kapott játékokat. Ugyanis, mint tudatta ez nagy segítség abban, hogy változatosabban teljenek a gyermekek napjai.

A CabTec segítségével beszerzett játékokat Ács Rezső Polgármester, Kocsis Krisztina HR menedzser, valamint az óvodapedagógusok a sajtótájékoztatót követően rögtön szét is osztották az udvaron idejüket töltő gyermekek között. A kicsik rendkívül megörültek az új játékoknak, az öntőformák segítségével egyre-másra készültek is a fagylaltok és különféle sütemények a homokozóban.

 

forrás: kadarka.net







0
0
0

hírek innen, onnan

15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?

Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban

A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...

Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató

A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...

Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét

Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.

Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány

Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...

Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben

Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.

A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost

Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...

A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus

Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...

Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről

Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.

Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka

Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0