Ezt olvasta már?


Szerdán hárompontos előnyből folytatja a Szekszárd Franciaországban

Szerdán este 20 órától kerül sor az Atomerőmű KSC Szekszárd és a Villeneuve d'Ascq Euroliga-selejtező párharcának franciaországi visszavágójára. Az első meccset 71-68-ra a magyar csapat nyerte. Kiegyenlített, nyílt csatára van kilátás.

A 71-68-as szekszárdi sikert hozó első felvonás tipikusan olyan találkozó volt, amely után mindkét csapat találhat kapaszkodót és mindkét együttesnek lehet hiányérzete. A Szekszárd számára a hazai győzelem ténye és az, hogy a rosszabbul sikerült első negyed után 13 pontos hátrányból sikerült talpra állnia, mindenképpen biztató. Az érem másik oldala, hogy hogy hét perccel a lefújás előtt jóval kedvezőbb pozícióban is állt a KSC, miután 59-42-re vezetett. Ahogy alakult a meccs, a Villeneuve d'Ascq számára nyilvánvalóan jó eredmény a minimális vereség. Ugyanakkor riválisunk szakmai stábjának azért lehet hiányérzete, mert idegenben erős kezdés után 13 pontos előnyt nem tudtak a tanítványaik menedzselni.

Az első meccs hullámzása miatt nehéz igazán felvezetni a visszavágót. Az évad ilyen korai szakaszában természetesen még benne van, hogy a teljesítményben 40 percen belül ekkora eltérések mutatkoznak. Emiatt egyik felet sem szabad kritizálni. Minden azon múlik, hogy az elmúlt egy hétben melyik oldal tudott csapatjátékban, pontosságban előrébb lépni. Az biztos, hogy a folytatás is hasonlóan fizikális játékot hoz majd. Az első meccs statisztikáját figyelve azt láthatjuk, hogy a francia csapat lényegesen jobb százalékkal értékesítette a lehetőségeit. Nekik 54 mezőnykísérletükből 26 sikeres lett. Ez idegenben, ráadásul egy olyan telt házas, komoly hangulatú csarnokban, mint a szekszárdi, mindenképpen extra. A KSC eközben a 64 mezőnykísérletéből értékesített 24-et. Ez nem féltétlenül kiemelkedő, viszont ehhez a második negyedtől fegyelmezett, stabil védekezés párosult. Végül 17 eladott labdája lett az ellenfélnek és ebből 28 pontot ért el a magyar csapat. A Szekszárd játékában ez (is) komoly fokmérő és az igazán értékes visszajelzést adó mutató.

Érdemes egy kicsit kitérni a triplákra, hiszen ez mindkét csapat játékának meghatározó eleme. A Szekszárdnak az első bajnokikon komoly problémája akadt a távoli dobásokkal, ezúttal viszont 11 hárompontos is utat talált a gyűrűbe. Francia oldalon mindössze 5 lett sikeres 19 kísérletből. Figyelmezető jel viszont, hogy a hétvégi bajnokijukon 23-ból már 13 triplájuk célba ért. Különösen Angie Bjorklund-ra kell felhívni a figyelmet, aki ebből egymaga hetet vállalt. Jó eséllyel hazai pályán erősebbek lesznek triplákban a franciák, mint Szekszárdon voltak. Emiatt a sikerhez a Szekszárdnak elengedhetetlen, hogy az első felvonás szintjét tudja tartani ezen a téren. Ami mindenképpen biztató, hogy a lepattanócsata az első negyedet leszámítva a Szekszárdé volt. A Villeneuve d'Ascq atletikus, gyors centereit is sikerült tartani. A második esélyből elért 25 pont pedig önmagáért beszél.

Igazán a fejfájást az első meccs kapcsán az okozhatta, hogy a francia csapat 25 pontot szerzett gyorsindításból. Ez a játékuk alapja, de ez fele-fele arányban oszlott meg az első negyedben mutatott futásuk során, illetve a hajrában történő felzárkózásuk alkalmával. Amikor ilyen ritmusba kerültek, akkor nem ment ellenük. Ezt biztos, hogy mindkét csapat kielemezte. Franciaországban igazán nagy csatát akkor lehet nyerni, ha sikerül minimalizálni egy vendégcsapatnak a ki nem kényszerített hibái számát. Ami mindenképpen fontos volt, hogy a büntetőivel jól gazdálkodott a Szekszárd: 14-ből 12-t értékesített a magyar csapat. Várhatóan idegenben nem lesz több lehetőség ezen a téren, de azt a néhányat a továbbjutási esélyek megteremtéséhez stabilan kell értékesíteni. A gólpasszok száma mindkét oldalon igencsak magas volt. Ez azonban a csapatok stílusából is adódik és várhatóan a második összecsapáson sem lesz másként.

A hétvégén egyik gárdának sem akadt nehéz dolga. A Szekszárd a BEAC-ot verte 86-55-re, míg a Villeneuve d'Ascq a Mondeville-t 86-58-ra. Még a számszerű eredményben is óriási a hasonlóság. A franciáknak annyiban volt nehezebb a helyzetük, hogy Párizsban az összevont szezonnyitó rendezvényen kellett pályára lépniük. Ez azonban ilyen szinten már nem okozhat problémát. A kulcsemberek 24-25 percnél egyik félnél sem töltöttek többet a pályán. Nagy szerencséje van a két együttesnek, hogy egy hét telik el a párharc két felvonása között. Nincs az a nagy rohanás, mint a másik három párosításban. Van idő rendezni a sorokat, elemezni, átgondolni az első meccset. Összességében, ha a számszerű eredményben ez nem is látszódik feltétlenül, de a mutatott játék alapján lényegesen jobb helyzetben van a Szekszárd, mint egy évvel ezelőtt a Montpellier ellen. Az első meccsen egyetlen területen sem mutatkozott akkora különbség, ami alapján tartani kellene a visszavágótól. Amennyiben a két középső negyed játékát tudja 40 percen át hozni a Szekszárd és nem lesz akkora gödör, mint az első meccs elején és végén, akkor joggal bizakodhatunk.

 

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkij: Nem az a fontos, hogy ki látogat el először a másik országba

A Magyar Péterrel folytatott megbeszélésre után úgy véli az ukrán elnök, hogy Magyarország és Ukrajna közeledik egymáshoz.

Kiadták a hétvégi időjárás-előrejelzést: fagyos hajnalok jönnek

A hétvégén is marad a nyugodt, kellemes őszi idő, csapadék csak kevés helyen, főként az ország keleti részén fordulhat elő. Szombatra...

Bejelentette Moszkva: egyelőre bedőltek a béketárgyalások, nincs miről beszélni

Egyelőre nincs tervben a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel – jelentette be Marja Zaharova, az orosz külügyi tárca...

A dodó feltámasztásán dolgozik az óriásfarkasokat visszahozó vállalat

A vállalat mesterséges intelligencia, génszerkesztés, valamint sörényes galambok segítségével hozná vissza a dodót, az egyik...

Marsalkó Dávid: Olyan zene kell, ami nem csak az algoritmusok kényére készül – Interjú a Halott Pénz frontemberével

Az ország talán leghosszabb ideje csúcson lévő zenekara, a Halott Pénz egy újabb nagy dobásra készül: Az MVM Dome-ot veszik be december...

Zelenszkij nagy bejelentést tett, miután Magyar Péterrel találkozott

Volodimir Zelenszkij pénteken tárgyalt Magyar Péterrel.

Továbbra is NER „anyahajója” javítja a nemzeti gerinchálózatot

Elöregedett hálózati elemeket cserél a 4iG, ezek nélkül a kormányzati adatközlés is leállna.

Szabálysértésre hivatkozva egy félreeső helyre vitte, majd meg akarta csókolni a 17 éves lányt a civil ruhás rendőr

A lány édesanyja még aznap feljelentést tett, az ügyben a Helsinki Bizottság képviseli.

444: Osztrák vállalatnak adhatja el Mészáros Lőrinc a Déli körvasutat elbukó cégét

Nem tudni még azonban, hogy a cég eszközeit és munkavállalóit szerzi meg az osztrák vállalt, vagy maga a V-Híd Építő Zrt. is gazdát...

A 350 milliárdos botrány után külföldi multi kezébe kerülhet Mészáros Lőrinc legfontosabb cége: lépett a vevő

Megszülethetett a megállapodás a vasúti óriáscég eladásáról A 444 több forrásból úgy értesült, hogy megállapodás...

Sokat számít, hol áll, ha meglátja ezeket a járműveket Budapesten

Minden járműnek vannak holtterei, azonban a nagyobb autóbuszok, tehergépkocsik, és így a Budapesti Közművek speciális gépeinek esetében...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0