Szerdán megkezdődnek a Szekszárd-PINKK és a ZTE-DVTK negyeddöntők
Szerdán az Atomerőmű KSC Szekszárd ágán is megkezdődnek az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntő párharcok. A szekszárdiak toronymagas esélyesek a PINKK ellen, viszont a ZTE-DVTK párharc végkimenetele megjósolhatatlan.
Az Atomerőmű KSC Szekszárd és a PINKK Pécsi 424 szerdán rajtoló párharcának felvezetését ahhoz hasonlóan lehet kezdeni, ahogy a Sopron negyeddöntőjével is tettük. A magasabban rangsorolt gárda minden tekintetben erősebbnek tűnik riválisánál. Az alapszakaszban októberben 27, majd január végén 30 ponttal verte a Szekszárd a PINKK együttesét. Igaz, még a második felvonásra is elég régen került sor és azóta mindkét oldalon akadtak változások. Ettől függetlenül meglepetés lenne akárcsak egy élesebb párharc is.
A két gárda összevetését tekintve a szekszárdi keret jobb szerkezetű, több olyan játékost vonultat fel, akik egy negyeddöntő párharcot el tudnak dönteni. A kupagyőztes számára a továbbjutás kivívásán túl fontos cél lehet, hogy a kulcsemberek a következő időszakban kellően regenerálódjanak a további nagy feladatokra. A kupahétvége ugyanis a siker mellett azt is megmutatta, hogy akadnak komoly kihívók. A PINKK-nél az edzőváltás után a védekezés szépen összeállt: a Ceglédtől 58 pontot, illetve az MK-ban a DVTK-tól 62 pontot kapott. Ez lehet az az út, amivel az alapszakaszbeli meccseknél szorosabb eredményt alakíthat ki a PINKK.
A ZTE NKK és az Aluinvent DVTK szintén szerdán induló párharcában nehéz meghatározni az erőviszonyokat. Ehhez az egymás elleni meccsek sem adnak sok támpontot. Az alapszakaszban mindkét csapat hazai pályán le tudta győzni riválisát. A ZTE még ősszel nagyobb különbségű győzelmet aratott, de az a meccs a DVTK Európa Kupa menetelésével ütközött. Ráadásul azóta Stefan Svitek csapatának kerete több poszton változott. Miskolcon február végén már szorosabb csata alakult ki. Akkor a DVTK bizonyult jobbnak pár ponttal.
A ZTE nagyon stabilan szerepelt idén. Minden túlzás nélkül a középmezőny legkiegyensúlyozottabb tagja volt. Amikor sérülések nem tizedelték a keretet és legerősebb összeállításában tudott játszani a zalaegerszegi gárda, akkor rendszeresen versenyképes teljesítményeket láthattunk. Nagy fegyvertény a pályaelőny, hiszen Miskolcon soha nem egyszerű játszani. Ha szigorúan a névsort nézzük, akkor a DVTK kerete valamivel több rotációs lehetőséget és szerkezetben is nagyobb mozgásteret ad. Ugyanakkor a statisztikák és az elmúlt hetekben látottak inkább a ZTE számára alakultak kedvezőbben.
forrás: wbasket.hu
hírek innen, onnan
Ivóvíz az állatoknak: mennyiség, hőmérséklet és tisztaság
A szarvasmarha, a sertés és a baromfi melegben sokkal több ivóvizet igényel. Részletesen bemutatjuk, hogyan kell mennyiségben,...
Sütőtök érésének jelei: mikor hagyjuk abba az öntözést?
A sütőtök érési folyamata során meghatározó, hogy mikor hagyjuk abba az öntözést, hiszen a kocsány, a héj és a lomb állapota jeleket...
Nem mindegy, milyen pirítóst eszel: cukorbetegség esetén erre érdemes figyelni
A pirítós cukorbetegség esetén sem feltétlenül tiltólistás, de nagyon nem mindegy, milyen kenyérből készül, mennyit eszel belőle, és...
Ukrajna több városában a gyerekek már eleve az óvóhelyen kezdik a tanévet
Egy kijevi iskola szerint így légiriadó esetén sem kell félbeszakítani az órákat. Az ukrán gyerekeknek az ötödik tanévük kezdődött...
Keir Starmer, a megbuktatott brit miniszterelnök visszavonul a képviselőségtől
Nemzetközi és nőjogi ügyekre fog koncentrálni a jövőben.
Ez az a fájdalmas lecke, amit a csillagjegyednek még ebben az évben meg kell tanulnia
Nézzük, melyik csillagjegynek milyen karmikus feladat jutott most.
Bűnösnek mondták ki a 2Pac-gyilkosságot kitervelő bandavezért
Szinte napra pontosan 30 évvel a gyilkosság után.
Amundi: Nő a feszültség az amerikai kötvénypiacon, lejjebb tekerjük a kockázatot
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
K&H: gyakoribb és nagyobb piaci kilengések jönnek
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
Különleges emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését
Egy emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését, ami hozzájárulhat a kiemelkedő kognitív képességek kialakulásához.
Tágítaná a vagyonelkobzás lehetőségeit a kormány
Egy új módosító javaslat szerint a jövőben attól is lefoglalhatnának vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekményben, de a...
Az egész világon rossz volt a kereskedők hangulata, és ez Pestre is rávetült
Trump és Irán alávágtak a keddi kereskedésnek a nemzetközi piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona
Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.
Bulvár
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének
Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
blogmorzsák
A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala
Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.
„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”
Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


