Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke dicsérte a nemzetgazdasági minisztert és az általa kidolgozott nem szokványos gazdaságpolitikát.
Szekeres Imre szocialista képviselő több kérdést is feltett a miniszternek abból kiindulva, hogy az egykulcsos adórendszer miatt jelentős bevételektől esett el a költségvetés. Javaslata szerint a bevezetett 3 százalékos szociális adóteher, a két százalékpontos többlet áfa-teher kivezethető lenne, ha a kormány visszatérne a progresszív személyi jövedelemadóra, és az 50 millió forint éves árbevétel feletti teljesítményű cégek társasági adóját 10 százalékról 18 százalékra emelnék fel.
Vágó Gábor (LMP) vitatta Matolcsy György véleményét, amely szerint a 2011. évi költségvetés kézben tartott volt, miután "szinte hetente kellett kiigazítani azt és újabb adóemeléseket bejelenteni". Az LMP képviselője a Nemzetgazdasági Minisztériumot idézve elmondta: az egykulcsos adó 400 milliárd forintos költségvetési kiesést okozott, amely a családtámogatás nélkül is 250 milliárd forintot jelent.
Puch László (MSZP) a nemzetgazdasági miniszter szavaira utalva leszögezte: "a múlt hibái nem mentesítik a közelmúlt hibáit”, s egyben gazdaságpolitikai fordulat szükségességére hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett: a központi költségvetés strukturális hiánya 6 százalék felett van.
Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke megvédte a nemzetgazdasági minisztert és annak gazdaságpolitikáját, megemlítve, hogy az IMF szerint is idén nő a magyar gazdaság, mégpedig 0,3 százalékkal.
A fideszes képviselő az arányos, egykulcsos 16 százalékos szja-t is üdvözítőnek tartotta, mivel véleménye szerint a progresszív adórendszer vesztese a középosztály, márpedig az Orbán-kormány az alulról nyitott középosztály teljesítményét kívánja preferálni, s ennek eszköze az egykulcsos szja.
Babák Mihály (Fidesz) amellett érvelt, hogy a magyar gazdaság nehéz helyzetéért az előző nyolc év szocialista kormányzása felelős. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "csak saját magunkat húzhatjuk ki a kátyúból".
Mivel Szijjártó Péter hozzászólásában az ellenzék közös álláspontjáról beszélt, Nyikos László, a költségvetési bizottság jobbikos elnöke arra hívta fel a Fidesz képviselőjének figyelmét, hogy a parlamenti képviselőknek a végrehajtó hatalom ellenőrzése a feladatuk, s ezt teszik az ellenzéki képviselők. "Szijjártó képviselő most védőbeszédet tart, miközben a vádbeszéd nem hangzott el" - fogalmazott a bizottsági elnök.
A hozzászólásokra reagálva Matolcsy György elmondta: immár nem jobboldali vagy baloldali közgazdaságtanról lehet beszélni, sokkal inkább a hagyományos, illetve nem hagyományos közgazdaságtant kell megkülönböztetni. Úgy fogalmazott: "Megértem az összes kritikust, aki a kormányt (…) kritizálja, hiszen nagyon nehéz elfogadni, hogy elmúlt a hagyományos tankönyvek gazdaságpolitikai rendszere".
Kifejtette: 2010-ben az EU/IMF hitel értelmében 7 százalékról 3,8 százalékra kellett volna csökkentetni a költségvetési hiányt. "Rá lehetett volna szabadítani a gazdaságra egy több százmilliárd forintos megszorítást, de nem tettük" - magyarázta a nemzetgazdasági miniszter.
A miniszter elmondta: immár 14 európai országban van valamilyen formájú bankadó. A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosítására utalva pedig kijelentette: másnak nem volt ereje, hogy megváltoztassa a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert. Szeretnék, csak nincs hozzá politikai erő – tette hozzá.
A kormány gazdaságpolitikájára utalva Matolcsy György elmondta: "Kihívások és kockázatok vannak, de nem ott tartunk, ahol 2010-ben". Hangsúlyozta: a kormánynak kiszámíthatónak kell lennie abban az értelemben, hogy tartja a hiánycélt.
Matolcsy György arról tájékoztatott, hogy a magánnyugdíj-pénztári megtakarításokból olyan kifizetéseket teljesített a kormány, amelyekre másképp nem lett volna képes, példaként említette az Európai Bizottság határozata értelmében keletkezett 250 milliárd forintos áfa-visszatérítési terhet.
A nemzetgazdasági miniszter szerint ebből a pénzből 1.200 milliárd forintot fordított 2011-ben gazdaságélénkítésre a kormány. Úgy fogalmazott: "Bizton állíthatom, hogy e nélkül a magyar gazdaság növekedése mínuszban lenne, a fogyasztás és a beruházások zuhantak volna". A bankadó kivezetésével keletkező bevételkiesés kezelésére vonatkozó terveket ismertetve a miniszter elmondta: a Széll Kálmán Terv szerkezeti reformjainak éppen ez a célja. Ezeket végre kell hajtani – szögezte le a tárcavezető.
A közösségi közlekedési társaságokra vonatkozó kérdésre válaszolva Matolcsy György leszögezte: nem lehet, hogy ezek a cégek a GDP 1 százalékát viszik el a költségvetésből. Hangsúlyozta: ezeknek a cégeknek változtatniuk kell a bürokráciájukon, és takarékossági programokat kell végrehajtaniuk.
mti
hírek innen, onnan
Politikai indíttatású megtorlásról beszélt Biró Ferenc, miután vádat emeltek ellene
Az Integritás Hatóság elnöke szerint aggasztó, hogy akkor emeltek ellene vádat, amikor a parlament elé kerül az antikorrupciós...
Magyarország lemarad a férfi kézi-vb-ről, Törökország és Szaúd-Arábia kapott szabadkártyát
Legutóbb 2015-ben nem jutottunk ki a világversenyre, most az olimpiai kvalifikáció is messze került.
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
2027-től digitális adatcsere jön az EU-ban.
Váratlan új döntést hoztak a védett árakról
A kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát. Csökkent a kereskedők...
Eddig nem ismert dokumentum került Magyar Péter kezébe, Gulyás Gergely korábban egészen mást mondott az ügyről
A miniszterelnök nyilvánosságra hozza a dokumentumot, amelyből újabb részletek derülhetnek ki.
Egy magyart elengedett a szigetországi klub, egy másik viszont az NB II-ből érezhet
A Diósgyőrben kölcsönben szereplő támadó könnyen lehet, hogy nem a Videotonnál folytatja pályafutását a következő idényben.
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
Újabb légikatasztrófa Isztrián
Ketten is megsérültek, miután balesetet szenvedett egy ultrakönnyű repülőgép.
Migránstábort terveztek Vitnyédre? Magyar Péter szerint megvan a bizonyíték
A kormányfő egy keddi parlamenti felszólalásában tudatta, birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló...
Integritás Hatóság elnöke: Politikai indíttatású, koncepciós akció része az ellene indított eljárás
Biró Ferenc Pá lmeggyőződése, hogy be fog bizonyosodni az ártatlansága.
Beleszaladt egy gyerekeket szállító busz egy kamionba az M1-es autópályán! Sok a sérült
Most jött a Katasztrófavédelem tájékoztatása.
Jó eséllyel jöhetnek az alacsonyabb kamatok itthon - Ez lesz a sorsa az árrésstopnak, jön a globális költségsokk?
Jó esélye van a hazai alapkamat további csökkentésének, akár két alkalommal is idén. A friss gazdasági elemzés szerint tempót válthat...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


