Szili Katalin pályaívét megrajzoló kötetet mutattak be Budapesten
Szili Katalinnak, az Országgyűlés egykori elnökének, jelenlegi miniszterelnöki megbízottnak a pályaívét megrajzoló kötetet mutattak be kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeumban.
A Mindig a haza című, Szili Katalin pályaíve alcímű könyv szerzője Galló Béla politológus.
Szili Katalin a könyvbemutatón a szerzővel beszélgetve hangsúlyozta: élete során a legtöbb vitája azokkal volt, akik nem népben, nemzetben gondolkodtak, és a neoliberális gondolkodás mentén ugyan mindennek ismerték az árát, ám semminek nem ismerték az értékét.
Ez utóbbi eredménye, hogy a magyar társadalom valójában soha nem ismert meg igazi baloldali országvezetést. Sőt, az önmagát nem baloldalra soroló Orbán Viktor, akinek a nevéhez olyan intézkedések fűződnek, mint a bankadó bevezetése, vagy a közműszolgáltatók állami visszavásárlása, sokkal inkább baloldalinak mondható, mint Gyurcsány Ferenc - vélekedett.
Hozzáfűzte, hogy a jelenlegi baloldali pártok is inkább liberálisok és csak ehhez képest állnak balra.
A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialista párt talán legnagyobb tévedése, az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004 decemberében megtartott népszavazás előtti időszak volt.
A népszavazás sikertelensége egyenlő volt a magyar nemzet gerincének megtörésével - mondta.
Ugyanakkor büszke arra, hogy házelnökként elősegítette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozását, mert a testületben ma is megtárgyalhatóak a nemzet egészét érintő kérdések.
Arról is szólt: 2010-ben azzal kellett szembesülnie az embereknek, hogy a politikusok ígéretei ellenére, se a demokrácia, se a jólét, se a szabadság nem köszöntött be. Ez vezetett szerinte a Fidesz-KDNP kétharmados győzelméhez.
Végül hangsúlyozta, mindig is azt vallotta, hogy léteznek olyan politikai kérdések, amelyek megoldásához nem elsősorban pártpolitikusnak, hanem magyarnak, nemzetben gondolkodónak kell lenni.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében elmondta: azért kérték fel Galló Bélát a kötet megírására, mert belülről ismeri az MSZP-t és Szili Katalinnak is régi személyes ismerőse.
Egyrészt azért tartották fontosnak, hogy könyvben mutassák be Szili Katalin életpályáját, mert egyike a kevés női politikusnak, illetve azért, mert számára mindig a haza szolgálata volt az első.
Ez pedig felülírt számára minden pártpolitikai kihívást - fűzte hozzá.
Aki elolvassa, megértheti, hogy Szili Katalin miért szorult ki az MSZP-ből, illetve hogyan jutott jelenlegi helyzetébe a szocialista párt - mondta Schmidt Mária.
A 348 számozott oldalt tartalmazó kötet 1100 példányban látott napvilágot a Közép-Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában.
hírek innen, onnan
NB I: A második ellen aratott győzelmet a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK - videó
Kibírta az emberhátrányt is az MTK, így négy nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni a fővárosi alakulat.
Jude Bellingham és a Real rövidesen nagy bejelentést tehet.
A várakozásoknak megfelelően?!
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket
Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei....
Kirabolták a Megafon óbudai irodáját, nyomoz a rendőrség
Kirámolták a Megafon óbudai irodáját, két laptopot vittek el a betörők. A 444 pénteki értesülése szerint a rendőrség lopás...
Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja
Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén...
„Úristen. Én azt hittem, a Bandi lesz itt...” – Sugárzó arccal állt át a sötét oldalra Vasvári Vivien új Gyilkos társa
Drámai fordulatot vett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adása, miután valamennyi társa kiesését követően Vasvári...
Házasság első látásra: egyetlen pár sem maradt együtt házaspárként a negyedik évad végére
Véget ért a Házasság első látásra negyedik évada, amely bővelkedett váratlan fordulatokban, érzelmi hullámvölgyekben és meglepő...
Már a harmadik legnagyobb a történelemben: elképesztő méretűre duzzadt az amerikai költségvetési hiány
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a 2026-os pénzügyi évben közel 2000 milliárd dollárra emelkedett, ami az elmúlt öt év...
Megvannak az Eurojackpot nyerőszámai
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Egy elnökválasztáson múlhat, hogy megmenekül-e a világ legnagyobb esőerdője
A brazil kormány legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt az amazóniai erdőirtás mértéke, a mérések 1988-as kezdete...
Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár
Október 16-án a KDNP a budapesti Belvárosi plébániatemplomba hirdetett „fogolykiváltó imát”.
Trump elszólta magát, jobban bízik a zsarolásban, mint a választási győzelemben
Az elnök állítása szerint terhelő információkkal rendelkezik Hillary Clintonra, Joe Bidenre és Barack Omabára, amelyeket eddig nem akart...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


