Szinte minden magyarországi cég rendelkezik biztosítással egy felmérés szerint
Szinte valamennyi magyarországi vállalkozás rendelkezik a váratlan helyzetek kezelését segítő biztosítással - derül ki a Hungarikum Alkusz Cégcsoport felméréséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
A Vállalkozások gazdasági kilátásai, biztosítási tervek elnevezésű kutatásban 330 gazdasági szakember, 300 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező hazai vállalkozás ügyvezetője, pénzügyi felsővezetője, illetve tulajdonosa vett részt.
A kutatásban részt vevők 94 százaléka jelezte, hogy cége rendelkezik valamilyen biztosítással. A biztosítással rendelkező társaságok 95 százaléka kötelező gépjárműfelelősség-biztosítással (kgfb) rendelkezik, 90 százalékuknak van felelősségbiztosítása, 82 százalékuknak pedig vagyonbiztosítása. A gyakoribb biztosítások közé tartozik még a balesetbiztosítás (72 százalék) és a casco (62 százalék). Ugyanakkor kockázati életbiztosítást csak a cégek közel negyede kötött, egészségbiztosítással ötödük rendelkezik, míg nyugdíjbiztosítást mindössze 6 százalékuk, utasbiztosítást pedig 2 százalékuk kötött.
A válaszadó cégvezetők többnyire nem tudták pontosan, hogy mennyi az éves biztosítási összegük, az összes megkérdezett 58 százaléka jelezte ezt. Félmillió forint alatti éves biztosítási díjról a válaszadók 7 százaléka számolt be, félmillió és egymillió forint közötti összegről 18 százalékuk, míg 10 százalék évente egymillió és másfélmillió forint között költ biztosításra, 7 százalék pedig másfélmillió forintnál is többet.
A felmérés alapján az alkuszcég megállapítja: a nagyobb cégek válságállónak tűnnek, a kkv-k többsége számára azonban komoly kihívásokat tartogat a következő időszak, amelyben a költségek csökkentése prioritássá válik. Ebben a helyzetben a váratlan események megoldásánál kiemelt szerep jut a biztosításoknak, egyidejűleg költségcsökkentő lépés lehet, ha a cégek felülvizsgálják és felszámolják az elavult, 5-10 éves túlárazott biztosítási konstrukcióikat, amellyel elkerülhetik az alulbiztosítottságot is - mutat rá a Hungarikum Biztosítási Alkusz.
A telefonon és online végzett felmérést 2022. augusztus 29. - szeptember 7. között végezték.
hírek innen, onnan
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is
Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az...
Szirtes Tamás 123 milliót kapott a Madách Színháztól: az igazgató megszólalt a csillagászati összegről
Szirtes Tamás 2025-ben 123 millió forintot kapott a Madách Színháztól, nagy a felháborodás az ügyben, megszólalt a színházigazgató is.
Hadházy feljelentést tett Fürcht Pál volt főügyész aranykonvojos állításai alapján
Szerinte az ügyészség is hivatali visszaélést és bűnpártolást követett el, azt is tisztázná, ki akadályozta a nyomozást, és mi volt...
Elszabadult a pokol Albánia fővárosában: bankok és épületek borultak lángba a diáktüntetések során
Több tízezer diák vonult utcára szerdán Albánia fővárosában, Tiranában, hogy az oktatás növekvő költségei és a korrupció ellen...
Eszement, mire képes a Tesla Roadster: bemutatta őrült szuperautóját Elon Musk, rakétahajtóművekkel tud repülni
A Tesla egy látványos texasi eseményen mutatta be a SpaceX rakétahajtóműveivel felszerelt Roadstert
Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén
Érdemi elmozdulás nélkül, az előző napi záróérték közelében indította a napot a BUX, miközben a blue chiep vegyesen teljesítenek....
Befuccsolt esküvő után leánykérés a Házasság első látásra műsorában: mi lesz még itt?
Befuccsolt esküvő után leánykérés a Házasság első látásra műsorában: mi lesz még itt? Juci és Ján kapcsolata a szülők...
Péterfy-Novák Éva: A legfontosabb, hogy beszélgessünk egymással
Péterfy-Novák Éva írónő Pedig szerethettelek volna címmel jelentette meg a legújabb regényét, amely a testvérek közötti...
Példa nélküli lépés az Árulókban, műsortörténeti távozás történt
Még soha nem fordult elő Az Árulók történetében, hogy az ártatlanok egymás után három gyilkost is leleplezzenek: Katz Dávid és Lola...
Busz és vonat ütközött a Csalagútnál, tizenkilencen megsérültek
A hatóságok egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást.
Kiabálás és Unicum a közgyűlés pénteki ülésén, ami kevesebb, mint fél órát tartott
A főpolgármester Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestertől kapta az ajándékot. Karácsony azt mondta, 2014 óta nem ivott Unicumot.
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.
Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


