Ezt olvasta már?


Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren

Az utasok által elveszített és nem reklamált tárgyakat bocsátotta árverésre a Malpensa milánói nemzetközi repülőtér. A talált tárgyak között utazáshoz gyakran használt eszközök és rendkívüli poggyászok is szerepeltek.

    Százötvenöt talált tárgyat sorakoztattak fel a Malpensa érkezési termináljának raktárcsarnokában. Az árverés előtt két napig volt látogatható az utasok által a repülőtéren hagyott és tizenkét hónapon belül nem keresett tárgyak kiállítása.

     Mint kiderült, a figyelmetlen utasok a legkülönbözőbb személyes tárgyaikat szokták elveszíteni. A leggyakrabban a fényképezőgépüket, a videokamerát, mobiltelefont, számítógépet felejtik a repülőtéren.

     Elveszítik karórájukat, ékszereiket, értékes tollaikat és még a ruháikat is, talált kabátból, kardigánból, sálból, kesztyűből bőven akad Malpensán is.

     A minden évben megrendezett talált tárgyak árveréséről most sem hiányoztak az érdekességek, közöttük egy szőrös majomjelmez, mikrohullámú sütő, egy gitár és egy hegedű is, amelyeket senki soha sem keresett.     A Malpensa repülőtéren tavaly több mint 19 millió olasz és külföldi utas fordult meg.      


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének

Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...

Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...

Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban

A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...

Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel

A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen

150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

0