Támogatást a napelemeseknek!
A napelemes áramtermelés növekedése érdekében Magyarországon is a napenergiát hasznosítókat segítő támogatási rendszerre lenne szükség, amely a nemzetközi gyakorlatban már jól bevált - vélekedik a nemrégiben alakult MANAP Iparági Szövetség.
Szolnoki Ádám, a szövetség elnökségi tagja az MTI kérdésére elmondta, hogy a kisebb fogyasztók részére néhány év múlva már támogatás nélkül is versenyképes lehet a napelemes áramtermelés. Piacfejlesztési szempontból ezért lenne most megfontolandó a kisebb rendszerek támogatásának mihamarabbi bevezetése, amely a hazai, szinte alig létező iparágat felkészítené erre a kihívásra. Ennek hiányában félő, hogy nem magyar cégek lesznek a változások nyertesei - jegyezte meg.
A megújuló energiaforrásból áramot előállító termelők jelenleg a kötelező átvételi rendszerben (KÁT) kapnak támogatást, de ezt csak az erőművek vehetik igénybe, a háztartások, önkormányzatok például nem. A rendszer azonban itt is mostohán bánik a napenergiával, Európa legalacsonyabb átvételi ára mellett Magyarországon nincs is napelemes erőmű a KÁT rendszerben.
Magyarországon a megújuló energia beruházások pénzbeli támogatást kaphatnak, visszavásárlási ártámogatás azonban csak az erőművekben termelt áram után jár. A fejlett támogatási rendszerekben garantált zöldáram-tarifa van, és a kicsitől a nagy termelőig differenciált a támogatás mértéke. A nagyobb termelők, akiknek az áram előállítása kilowattóránként alacsonyabb költségű, kisebb támogatásban részesülnek, mint a kisebb termelők, például a háztartások, kisvállalkozások és önkormányzati intézmények.
A napenergia iparágat Magyarországon elsősorban a kereskedelmi tevékenység és az eszközök telepítése, üzembe helyezése jelenti. Gyártásra összeszerelőként, vagy kisebb réspiacok megcélzásával számíthatnak a magyar cégek, mert az elmúlt pár évben a napelemgyártó kapacitások volumenének ugrása miatt a belépési küszöböt csak jelentős tőkeberuházással, vagy állami támogatással lehet átlépni.
A napelemek installálása a megújulók között az egyik legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal bír: a MANAP szövetség által 2020-ig előirányzott 449 megawatt kapacitás kiépítése akár 1.500-1.600 új munkahelyet hozna létre. A 449 megawatt kapacitás 2020-ban már a magyarországi áramfogyasztás 1,1 százalékát adná. Erre nagy szükség is van, hiszen a napelemes rendszerek az energia- függetlenség mellett az egyik legtisztább, hosszú élettartamú - mintegy 25 évig termelő - energiaforrást jelentik. Ráadásul a napelem megbízható, mert nincs "mozgó" alkatrésze, tetőre telepítve árnyékoló hatása van, amivel nyáron hűtési energiát lehet megtakarítani. Mivel a napelemek decentralizáltan telepíthetők, így a villamos hálózati veszteség is csökken.
Jelenleg alig több, mint 1,5 megawatt a kiépített hazai napelemes áramtermelő kapacitás, ennek nagyobb része is a múlt évben üzembe helyezett egy-két nagyobb beruházás eredménye - mondta Szolnoki Ádám. Hozzátette: EU-s becslések szerint Európában 10 éven belül a villamos energia 5 százalékát, 40 év múlva pedig már 30 százalékát napenergiával fogják előállítani.
MTI
hírek innen, onnan
Emiatt állhat le teljesen a bazsalikom növekedése a nyári melegben
A bazsalikom a konyhakert sztárja, de a nyári melegben könnyen leállhat a növekedése. Fényhiány vagy túlöntözés? Mutatjuk, hogyan hozd...
Kiderült, honnan kapott Radnai Márk a választás után egy budapesti lakást és két BMW-t
A lakás 53 négyzetméteres, az egyik BMW 320D, a másik 630D.
„Bosszút állt az igazságot kiderítő kormányhivatal vezetőjén” – így reagált a Fidesz a KEHI elnökének kirúgására
A Fidesz szerint a KEHI-elnök kirúgása Magyar Péter kicsinyes bosszúja.
Vitézy: A választások előtt utaltak ki 94,3 milliárdot a 451 milliárdos mohácsi hídra
A közlekedési és beruházási miniszter elmondása szerint Lázár János két héttel a választás előtt írta alá azt a...
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz...
A Margitszigeten áll egy 203 éves fa, amit neked is megéri megnézned
Már Széchenyi idejében is élt az öreg platán.
Így változik az üzemanyag ára szerdától: ezt tudnod kell
Kiderült, mi várható holnaptól.
Személyiségteszt: melyik a kedvenc gyümölcsöd? Többet elárul rólad, mint gondolnád
A kedvenc gyümölcsöd nemcsak az ízlésedről árulkodik: személyiséged rejtett oldalait is felfedheti. Vajon mit árul el rólad a...
Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok
A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az...
Hazaengedték a kórházból a tiszaújvárosi robbanás összes sebesültjét
Ketten már vissza is tértek a munkába a Mol keddi közlése szerint.
Tiszaújvárosi robbanás: minden sérült hazatérhetett a kórházból
A Mol szerint ketten már munkába is álltak, a többiek „otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot”.
Elektromos robbanás történt a Debreceni Egyetemen
Jelenleg szünetel az áramellátás az érintett épületben.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


