Ezt olvasta már?


Tavaly is a paksi atomerőmű termelte a legtöbb áramot Magyarországon

Tavaly is a paksi atomerőmű termelte a legtöbb villamos áramot Magyarországon, a létesítmény négy blokkja a bruttó hazai termelésnek csaknem a felét adta - közölte honlapján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szerdán.

A közleményben azt írták, 2019-ben a paksi reaktorok korábban nem látott mennyiségű, 16 285,91 gigawattóra áramot termeltek, ezzel az erőmű történetének legnagyobb termelési eredményével zárta az évet.

A Paksi Atomerőmű 2019-ben is a magyarországi szén-dioxid-mentes villamosenergia-termelés alappilléreként működött - hangoztatták.

A társaság szerint a kiemelkedő termelési adatokhoz magas szintű biztonsági mutatók párosultak Pakson: 2019-ben sem történt a hétfokozatú nemzetközi nukleáris eseményskálán (INES-skálán) 1-es vagy magasabb besorolású esemény, a legalacsonyabb szintű, azaz INES 0-ás besorolású események száma tízre csökkent, ami az eddigi legkisebb szám.

Hangsúlyozták, hogy az atomerőművet számos nemzetközi és hazai szervezet ellenőrzi, amelyek közül az egyik legjelentősebb az Atomerőmű-üzemeltetők Világszövetsége, a WANO (World Association of Nuclear Operators). A szervezet munkabaleseti mutatója Paks esetében 2019-ben nulla volt, ami azt jelenti, hogy nem történt atomerőművi dolgozót érintő, munkaképtelenséggel járó baleset Magyarország legkomplexebb ipari üzemében. A szokásos, éves, nemzetközi ellenőrzés mellett idén a WANO egy új típusú vizsgálatot is lefolytat a Paksi Atomerőműben: a nyárra tervezett, úgynevezett WANO fővizsgálat előkészítéseként már februárban elvégzik az atomerőmű reaktorait irányító blokkvezénylői személyzet szimulátoros munkájának megfigyelését.

Kitértek arra is, hogy az atomerőmű idén megkezdi a továbbfejlesztett, csökkentett pálcaátmérőjű üzemanyag-kazetták használatát az öt éve bevezetett - nemzetközi díjakkal is elismert - 15 hónapos üzemanyagciklus innovációjának folytatásként. Az újító megoldás lehetővé teszi, hogy ugyanazon reaktorteljesítményhez az eddiginél is kevesebb üzemanyag-kazetta felhasználására legyen szükség. Mindezzel tovább csökken a nagy aktivitású hulladék mennyisége és "az erőmű már eddig is rendkívül alacsony környezeti hatása" - tették hozzá.

A közlemény szerint Pakson mindemellett 2020-ban is folytatódnak az elmúlt években megkezdett, a biztonsági tartalékok további növelését támogató, a blokkok rendelkezésre állását folyamatosan javító fejlesztések, valamint az atomerőmű új, a nemzetközi legjobb gyakorlatot adaptáló működési modelljének bevezetése.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Amikor két technológia találkozik: traktor a földön, repülőgép a kifutópályán

Az egyik gép a termőföldön dolgozik, a másik hamarosan a levegőbe emelkedik. Szántói Imre különleges felvételén a mezőgazdaság és a...

Elloptak 18 ezer liternyi sört egy amerikai főzdétől, a teherautóval együtt

A sörgyár az emberek segítségét kéri, hogy visszaszerezzenek mindent.

Volkswagen, Skoda, Mercedes: itt a 47 milliárdos állami flotta teljes listája

A MÁV-csoport és a Magyar Közút legfeljebb 4113 új járművet bérelhet négy évre. A teljes körű flottakezelésről szóló szerződést a...

A kormány megszüntetné a trafikokat és kaszinókat felügyelő szuperhatóságot

A kormány egy határozatban rendelte el a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának átvilágítását. Görög Márta...

Ma egyéves az Otthon Start: 13+1 ábra arról, mit értünk el vele

Éppen egy éve, 2025. szeptember 1-jén indult el minden idők egyik legnépszerűbb és egyben legvitatottabb otthonteremtési programja, a fix...

Hajszálra volt a Tisza-kormány leggyengébb forintárfolyama

Kismértékű erősödéssel kezdte a napot a forint, délelőtt azonban esésnek indult. Napközben érkezik néhány makrogazdasági adat,...

Ő a TV2 új műsorvezetője: ebben a sikerprodukcióban szerepel

Kiderült, ki lett a Házasság első látásra online műsorvezetője. Őt láthatod mostantól az adásokban.

Lilu kisebbik fia ma ment elsőbe: íme a kisiskolás sztárcsemeték

Több sztárcsemete is idén kezdi az első osztályt, büszke anyukák posztjaival van tele az internet.

Kezd elszabadulni a Schengen-konfliktus, Olaszország és Spanyolország újra egymásnak esett

Egyre nagyobb a kockázat, már Oroszország és Izrael is előkerült.

Friss kutatás: súlyos mentális ára van, ha egy tini a chatbotnak önti ki a szívét

A JAMA Pediatrics szaklapban megjelent felmérés szerint az MI-chatbotokat érzelmi támogatásra használó tinédzsereknél lényegesen magasabb...

Még csak nem is valódi a kép, amivel Unger Annán és Lannert Juditon gúnyolódtak

Nem mintha ez lenne a legnagyobb baj a kialakult helyzettel.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok

A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

0