Ezt olvasta már?


Tele lehet parazitával - Ezt ne tegye a Balatonnál, mert súlyosan megbetegedhet

A vízparton talált kagylókat inkább ne egye meg.

Többféle nagytestű kagyló is él a hazai vizekben, amelyek nagyrészt őshonosak, illetve vannak páran, amelyek védettek is - írja az Infostart.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa úgy fogalmazott: “Ezekre a kagylókra a behurcolt inváziós kagylófajok, mint az apróbb növésű vándor és kvagga kagyló, a kínai kosárkagyló vagy épp a nagyobbra növő amuri kagyló jelentős ökológiai nyomást gyakorol. Az előbb említett inváziós Dreissena fajok (vándor- és kvaggakagyló) az őshonosok héjára gyakran tömegesen kitelepednek, ezáltal gátolják őket mozgásukban, szűrésükben, akár elszűrik az őshonos fajok elől az algát, mely elsődleges táplálékforrásuk”.

Hozzátette, hogy az invazív amuri kagyló akár össze is téveszthető őshonos fajokkal. Többek közt ezért sem jó ötlet begyűjteni e nagytestű kagylókat az élőhelyükről.

A szakember nem javasolja ezeknek a kagylóknak az elfogyasztását, hiszen akár parazitákat is hordozhatnak, amelyek csak a megfelelő főzési eljárással, hőkezeléssel semlegesíthetőek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyereket vállalt úgy, hogy nem volt munkája és lakása: „Nincs tökéletes időzítés”

Julia szerint az élet soha nem lesz minden szempontból ideális a gyermekvállalásra, ezért nem érdemes kizárólag a megfelelő anyagi...

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai...

Veteményes burjánzik a Balaton kiszáradt medrében: érik a paradicsom is

Szomorú folyamatoknak lehettek tanúi az idei nyár folyamán a Balaton partjára látogatók. A tó vize egyre fogyott, a szárazra került...

Jönnek az e-pénztárgépek, a NAV új szolgáltatást jelentett be

Rengeteg hazai kiskereskedelmi egységet érint, hogy az egykori online pénztárgépeit (OPG) e-pénztárgépekre (EPG) kell cserélnie.

Novemberi horoszkóp-előrejelzés az Oroszlánoknak: valódi lendületet kapsz a csillagoktól, így a munka és a párkapcsolat is mozgásba lendül

Novemberben új ismeretség, nyilvános siker vagy akár házassági döntés is előtérbe kerülhet, miközben otthon kompromisszumra lesz...

A katasztrófák ellenére is Nepálban mászik hegyet Az Árulók játékosa: „Nem tartott vissza minket a tragédia”

Egy kicsit őrültnek, de nagyon felkészültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki nyolcezer méter feletti hegyeket akarjon meghódítani. Az Árulók...

Vérengzés egy amerikai általános iskolában, egy civil állította meg a 16 éves támadót

Egy amerikai általános iskolában lövöldözés történt helyi idő szerint csütörtökön. A támadó egy 16 éves fiú, aki megölt három...

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk,...

„Ennyit nyalni az RTL-nek.” - Alekosz durván odaszúrt Vona Gábornak, nem maradt el a politikus válasza sem

Egymásnak feszült a kommentek között a valóságshow-hős és a politikus.

Bekönnyezel a Porsche új szuperautójától.

A 911 fölé pozicionált Mission S köré egy egész középmotoros modellcsaládot építenek.

Történelmi mélyponton Orbán Viktor: soha nem látott előnnyel vezet előtte Magyar Péter

A CEU Demokrácia Intézetének friss elemzése szerint a miniszterelnök 63, a Fidesz elnöke viszont mindössze 25 pontot kapott a...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

0