Tizenhárom új megyei érték, kettő új bizottság
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság soros ülésén hét település 17 értékéről döntött, melynek eredményeként a Tolna Megyei Értéktár három kategóriában újabb 13 értékkel gyarapodott.
Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:
Decsi Kiss Mária gyöngyékszerkészítő munkássága
A sárközi gyöngygallérok és gyöngyből készült viselet kiegészítők a mai Magyarországterületén egyedülállóak. Ennek bizonyítéka, hogy a Szellemi Kulturális Örökség NemzetiJegyzékére felkerült Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet örökségelemfontos, kiemelt részeleme. Elkészítésük feltételezi a néprajzi, viseletkultúra háttéranyagánakismeretét, megkívánja az alázattal végzett kutatómunkát, a megszerzett ismeretektovábbadását oktatások, előadások, pályázatok, kiállítások formájában. Decsi-Kiss Máriamindezeket folyamatosan, eredményesen végzi mind a Tolna Megyei NépművészetiEgyesület tagjaként, mind pedig alkotó magánemberként.1970-ben került Sárközbe.
A gyöngyfűzés mellett véletlenül kötött ki. 1992-ben családi nyáriifjúsági alkotótelepet indítottak Szálkán, ahol a szakmai programok mellett önként vállaltfeladatukká tették a környék népi kismesterségeinek megismertetését, és azok alapjainaktanítását. Azóta vezeti a gyöngyfűző foglalkozásokat, ami arra is ösztönözte, hogy sajáttudását gyarapítsa, gyűjtse a még fellelhető mintákat.1997-98-ban a Magyar Művelődési Intézet és a bonyhádi Vörösmarty Mihály MűvelődésiHáz közös szervezésében meghirdetett népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamot végezteel, amelynek zárásaként szakdolgozatot írt a sárközi gyöngygallérokról.
Több, mint 20 éve a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagja.Az egyesület keretein belül országos gyöngyfűző táborokat szervez minden évben, ahol asárközi gyöngygallér fűzését tanítja, szakmai irányítója és lebonyolítója a „Berekai Éva" Országos Népi Ékszer Pályázatnak.A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza felhívására gyöngyfűzőkjavaslatára lett a Népi Ékszer Szakmai Bizottságnak 2004-ben, majd a Hagyományok HázaNépi Iparművészeti Osztálya felkérésére az ékszer szakág bíráló bizottságának is tagja.2011-12-ben összefogta az öt sárközi település szellemi kulturális örökség munka csoportját,majd segítségükkel elkészítette a felterjesztést, melynek következtében Sárköz népművészete:szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet felkerült a Szellemi Kulturális Örökség NemzetiJegyzékére.Népi iparművész címet szerzett 2000-ben.2010-ben Király Zsiga-díjat kapott.2011-ben Tolna megye művészetéért díjban részesült.Idén megkapta a népművészet mestere kitüntetést.
Tolnai Kékfestő Műhely
Magyarország legöregebb még ma is működő kékfestő műhelye az 1810-ben alapított TolnaiKékfestő Műhely. Napjainkban az eredeti hagyományokat követve dolgoznak a hatodikgenerációként Horváth Tiborné (Nagy Mária) és Horváth Tibor kékfestő népi iparművészek, ahetedik generációként pedig Reha Erika és Horváth Balázs kékfestő népi iparművész.
Műhelyük különlegessége, hogy a mai napig a régi 11 tonnás mángorlóval, két mintázóállvánnyal és négy festőkáddallműködnek. Kizárólag a régi családimintafákat használják, amelyből több mint ötszáz darab áll a rendelkezésükre.Magyarországon évtizedek óta kihalt mesterség a kékfestő nyomóminta készítő, így ezek amintafák pótolhatatlan darabjai történelmüknek.A mai kor igényeit figyelembe véve nemcsak pamut és lenvászon anyagokat, hanemhagyományos kékfestő technológiával - Magyarországon egyedülálló módon- egyébtermészetes anyagokat, mint például selyem kendőket, sálakat, szatén anyagokat, bőrt, pólókatés farmereket is festenek. Műhelyüknél található Magyarország legrégebbi kékfestőszakboltja.A Tolnai Kékfestő Műhely szerepel az Unesco Szellemi Kulturális Örökségének nemzetilistáján.
Bezerédj Amália munkássága
Bezerédj Amália (Szentivánfa, 1804. április 15. – Máriavölgy, 1837. szeptember 21.) areformkor klasszikus műveltségű nemesasszonyai közé tartozott. Költő, pedagógiai író, azelső magyar gyermekkönyv, A Flóri könyve szerzője.Későbbi férje, Bezerédj István joggyakorlatot folytatott Amália édesapjánál. Barátság, majdszerelem szövődik, végül 1821-ben Szombathelyen házasodnak össze. A fiatal pár Tolnamegyei Hidjára költözik, amely. a kulturális élet központja is lesz. 1830-tól az országgyűlésekidejére Pozsonyba költöznek, hiszen Bezerédj Istvánt a vármegye követének választják. Résztvesz férje politikai törekvéseiben, különösen a művészeti nevelés és a nőnevelés kérdései irántérdeklődik. Női sorsokat bemutató, német nyelvű novellákat, elbeszéléseket ír. 1833-34-benAmália kezdeményezi Szekszárdon egy gyermeknevelési intézmény alapítását, és meggyőziAugusz Antalt, alapítsa meg az első szekszárdi óvodát. Kislányuk, Floriana megszületésévelfordul érdeklődése a pedagógia felé.Magyar nyelvű meséket, történeteket, verseket ír gyerekeknek, és kidolgozza egy kisdedóvóintézet létrehozásának részleteit. 1836-ban készül el Flóri könyvének kéziratával, melyetkislányának és a hídjai jobbágyok gyermekeinek írt. Ez majd csak halála után jelenik megnyomtatásban. Betegsége súlyosbodik, de az ágyban töltött órákban is csak egyre ír. Testvére,Etelka és férje segítségével együtt alapítják meg az első magyar falusi óvoda-iskolát, aHidjapusztán 3-9 éves gyermekeknek. 1837-ben Amália a tolnai óvóképző és példányóvodamegszervezésébe is bekapcsolódik. Szeptember 8-án a gyengélkedő, tüdőbeteg Amáliagyógyulást remélve Máriavölgybe utazik. Szeptember 21-én hunyt el. Később a hidjaitemetőben helyezik végső nyugalomra.Felesége korai halála után, Bezerédj István annak kéziratait sajtó alá rendezte. 1839-től sorrajelentette meg irodalmi hagyatékát, köztük a Flóri könyvét is, mely 16 kiadást ért meg.
A lengyeli kultúra
A Lengyeli kultúra a kőkor és a rézkor határán tényleges elterjedési területén is túlmutatóanmeghatározó hatással volt egész Közép-Európa őskori történelmének alakulásár, így régészetianyagának feltárása, elkülönítése az egyetemes kulturális örökségnek is egy nagyon fontosrésze.A Dunántúl jelentős részén a késő neolitikum végét és a kora rézkor elejét meghatározóLengyeli kultúrát Wosinsky Mór az általa 1882-től feltárt őskori temető sírjaiban és a hozzátartozó településen talált leletek alapján különítette el és nevezte el a közeli Lengyelközségről, ahol a terület birtokosa, gróf Apponyi Sándor kastélya is állt. A lelőhelyfelfedezése egy véletlennek köszönhető, mint azt a tudós pap leírja életrajzában: „…GrófApponyi Sándorral egy sétakocsikázást téve nagy kiterjedésű lengyeli erdejében, egy ősiföldvárnak nyomait pillantottam meg, s nagy örömmel figyelmeztettem erre a
grófot…Nézetem beigazolására engedélyt kértem a gróftól mint a föld tulajdonosátólpróbaásatás végzésére, s miután néhány napi ásatás végzése után számos érdekes lelettelkétségtelenül beigazolhattam állításomat, a gróf nemcsak teljhatalmat engedett e területre,hanem az ásatásokkal felmerült összes költséget is magára vállalta.”Ma már a kutatás számára egyértelmű, hogy a kőkor és rézkor közötti átmenet idején,majdnem az egész Kr. e. V. évezredben a Lengyeli kultúra népessége jelentős szerepet játszotta szellemi és anyagi javaknak a Délkelet- és Közép-Európa közötti közvetítésében, így aközvetlen elterjedési területén túl is jelentős hatással volt egész Közép-Európa késő neolitikusés kora rézkori kultúráinak formálódásában, egyetemes őstörténeti jelentősége is éppen ebbenáll. A Szlovákián át Lengyelországig terjedő területet elfoglaló kultúra értelmezése, időrendje,belső felosztása az egyes országok kutatásában, de még egyes kutatók szerint is eltérő. Cseh-morva területeken például a hasonló leleteket Jaroslav Palliardi feltárásai alapján morvafestett kerámiának nevezte el. A változó elnevezésektől függetlenül mindenütt a Lengyelikultúra meghatározó formai jegyei közé tartoznak a festett-, és ritkábban a vésett díszítés,magas csőtalpon álló lapos tálak, a kettőskúpos testű, tölcséres peremű edényeken a peremilletve a hasvonal alatt ugyancsak gyakran megfigyelhető négy kis bütyök.Wosinsky Mór nemzetközi jelentőségű úttörő kutatásait a Dunántúlon számos további feltáráskövette (Zengővárkony, Aszód, Csabdi, Mórágy, Sé, stb. amely kört az utóbbi évekautópályás feltárásai tovább bővítettek), azonban a Lengyeli kultúra időrendjére, temetkezésiszokásaira, leleteire vonatkozó legfontosabb megállapításai még a 21. században is szinteváltozatlan formában elfogadottak.Épített környezet kategóriában került az Értéktárba:Evangélikus templom, Bikács
A műemlékvédelem alatt álló egyhajós, nyeregtetős templom 1763-ban barokk stílusbanépült, utolsó nagy felújítására 2010-ben került sor. A főút kanyarjában szabadon álló épületetdéli homlokzata elé enyhén kilépő toronnyal, poligonális záródású szentéllyel, a toronytengelyében nyíló bejárat felett timpanonnal, a féloromzatok végén egy-egy kővázávalemelték. Síkfödémes belső részében a hajó három oldalán karzat fut végig: a déli oldalonorgonakarzat, a faoszlopos oldalkarzatok mellvédjének festett fatábláit pedig azótestamentumból és Jézus életéből vett jelenetek díszítik. A faragott kapuszárnyakközvetlenül az építés utáni időszakból valók. A 19. század elejéről származó templombelsőértékes egyháztörténeti örökség, amely külön védettséget élvez. Ennek fő oka a cibóriumosszószékoltár, amely egyedülálló érték és érdekesség az egész országban.Balogh (Illés)- kastély, Szedres
Az épület magja egy feltehetően a 19. század közepén épült, földszintes, oldalfolyosós kúriavolt. Jelenlegi tömege és homlokzatai az 1928-as átépítéskor alakultak ki. Az államosításelőtti utolsó tulajdonosa az Illés család volt. A kastély körül 19. századi majorsági épületek:egykori cselédházak, istálló, magtár van. A 20. század második felében a majorság számosmelléképületét lebontották.A kastély téglalap alaprajzú, alápincézett, földszintes, nyeregtetős épület, középtengelyébenföldszintes, manzárdtetős keresztszárnnyal, északi és déli végén emeletes, kontyoltnyeregtetős keresztszárnyakkal.A Kajmádpusztán álló historizáló épület a Twickel Szőlőbirtok Kft. tulajdona, nemlátogatható.
Római katolikus kápolna, Szedres
A nyugati homlokzati tornyos kápolna késő barokk stílusban épült 1832-ben, a szentély felőlkontyolt nyeregtetővel, a fő- és az oldalhomlokzatokon három, illetve egy-egy ívvelmegnyitott toronyaljjal. A karzatablak két oldalán egy-egy íves szoborfülke van, az egyikbenSzent Flórián fej nélküli kőszobra, a másikból már sajnos hiányzik Szent Vendel-szobra. Atornyot közrefogó, volutás féloromzatokon kővázák láthatók. A toronysisakon 1832-esévszám. A hajóban csehsüveg boltozat, a szentélyben félkupola; melynek festése építéskori. Ahajó bejárati oldalán a karzat állapota már romos. A berendezés hiányzik, a kápolnátkifosztották, üresen, romosan lassan az enyészeté.
Természeti környezet kategóriában került az Értéktárba:
A kurdi pannóniai üledékek ősmaradványai
Az alig 1100 lélekszámú Tolna megyei kistelepülés, Kurd neve nem ismeretlen a geológusszakemberek előtt. Országos, sőt nemzetközi szintű ismertségét a területén előfordulóagyagos-homokos kőzeteknek és az azokból előkerült, mintegy 8-7 millió éves ősállatokmaradványainak köszönheti. Több, a tudomány számára új puhatestűfajt írtak le innen.Közülük egy csigát, a Viviparus kurdensis nevű fiallócsigafajt a faluról neveztek el. Afeltárások egyikét – mivel országos szinten a legjobban képviseli e földtani képződményt –földtani alapszelvénnyé nyilvánították.A Kurdon több helyen, így például a Kálvária közelében, a Damjanich utcában vagy a falutólkeletre húzódó Csigás-árokban is megfigyelhető üledéksor anyaga a késő-miocén korszakban,mintegy 8-7 millió éve rakódott le a Kárpát-medence jelentős részét beborító, kissé sós vizűPannon-tóban, megőrizve a beltó számos élőlényének maradványát.A rétegsort kövületekben, elsősorban puhatestűek (kagylók, csigák) héjaiban gazdag homok,kőzetliszt és agyag alkotja. Üledékszerkezeteik és ősmaradványaik tanulmányozásávalmegállapítható, hogy ezek a kőzetek a Pannon-tóba ömlő, nagy mennyiségű hordalékotszállító folyók deltáinak sekély részén, az ún. deltasíkságon rakódtak le.A kurdi üledékek faunáját már a XIX. században többen tanulmányozták. A maradványoklegalaposabb vizsgálója, Lőrenthey Imre 1894-ben 62 puhatestűfajt mutatott beközleményében. Az ősmaradványok között a leggyakoribb kagylók a szívkagylófélék(Lymnocardium-ok), a vándorkagylók rokonságába tartozó Congeria-fajok, és a folyamikagylók fajai (Unio-k, Anodonta-k).A gazdag csigafaunából legfeltűnőbb a Viviparus kurdensis, a falu nevét viselő, nagyméretűfiallócsiga-fa
hírek innen, onnan
Videón az őrült autós, aki 11 év börtönt kaphat rongyos 40 ezer forint miatt
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki fizetés nélkül akart távozni az autószerelőtől. Akár 11 évre is...
„A tűzkarikán átugró oroszlánok ideje lejárt” – mi lesz ezután a cirkuszi állatokkal?
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter pontot tett az évek óta zajló vitára: jövő évtől a vadon élő és veszélyes...
Vigasztalásnak szánod, de egy életre mély sebet hagysz ezzel az 1 mondattal a gyerekben
Egy hétköznapi, jóindulatú mondatról van szó, amit szinte minden szülő kimond hetente többször is.
Érelmeszesedés és szívroham - A megelőzés lehetőségei
Az érelmeszesedés (atherosclerosis) hosszú évek, gyakran évtizedek alatt, kezdetben észrevétlenül kialakuló folyamat. Jelentőségét az...
Tömegével ragadnak be a lakások Budapesten: meglepő, melyik megyékben indult be most a roham
Idén augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben.
Ilyen autókra költ 47 milliárdot az állam
Több mint négyezer jármű bérlésére és flottakezelésére szerződött az állam. Mutatjuk a részleteket.
„Az oktatási rendszerünk olyan, mintha könyvből tanítanának úszni” – fiatalok a reformokról
Jelentősen átalakítaná a kormány a magyar oktatási rendszert: nagyobb önállóságot kaphatnak az iskolák és az igazgatók,...
36 ezren voltak kíváncsiak az első napon a Közhangra
A kormánypárt a közmédiáról kezdte el a társadalmi egyeztetését.
Napi száz kamionforduló Szeged egyik kertvárosában: 9 kilométerrel arrébb kezelhetik a BYD-gyár ipari hulladékát
A környéken élők a teherforgalom növekedésétől tartanak és tiltakoznak, mivel az útba eső vasúti átjáró eleve túlterhelt. A...
Lakóházakat és erdőt is veszélyeztet a tűz Gyál határában
Kedden kigyulladt a száraz aljnövényzet a település Puskás utca közeli részén. A katasztrófavédelem közlése szerint a fővárosi...
Új irányt vehet a Netflix valaha volt legnézettebb sorozata
A Wednesday harmadik évada Párizsba repíti a főhőst, ami előkészítheti a franchise következő nemzetközi történetét.
Napi 5 kávé tényleg beleférhet? Friss kutatás kimutatta, a kávé vagy az energia ital a jó választás
Reggel egy kávé, délelőtt még egy, ebéd után a harmadik, délután pedig már azon gondolkodsz, hogy egy újabb presszó vagy inkább egy...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


