Ezt olvasta már?


Több mint 46 ezer órát mozogtak az idősek

A pécsi nyugdíjasok lettek az ezüstérmesek az óragyűjtésben

Több mint 46 ezer órát mozogtak a magyar idősek a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás kihívásának keretében. Ebből a dél-dunántúli megyékben élő szeniorok közel 9000 órát gyűjtöttek össze, s mintegy 3000 nyugdíjas vett részt valamilyen sportprogramon.

Az egyes tagszervezetek versenyében a Pécsi Nyugdíjas Egyesület végzett a második helyen.

Mint ismeretes a Nyugdíjasok Országos Szövetsége idén indította útjára a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás kihívását, amelynek célja az volt, hogy minél több nyugdíjast megmozgassanak, ugyanis a NYOSZ hosszú ideje fontosnak tartja az idősebb korosztály mozgásra való motiválását. A rendszeres fizikai aktivitás a kulcsa az 60 év felettieket 80%-ban érintő mozgásszervi problémák megelőzésének és karbantartásának, ráadásul a mozgással több időskori megbetegedés is megelőzhető lenne. A program keretében a NYOSZ a tagszervezetei bevonásával vállalta, hogy idén legalább 10.000 órában megmozgatja a hazai szenior korosztályt, ehhez képest sikerült a célszámot megnégyszerezni. A Dél-Dunántúlon élők 8966 órát mozogtak idén, összesen 3098 embert vonva be a programba.

A Szenior-mozgásprogram országosan zajlott, így a főváros mellett számos vidéki városban és településen szerveztek valamilyen eseményt ennek keretében. A Dél-Alföldön a Pécs szenior korosztálya volt a legaktívabb, a régiós óraszámok több, mint a felét ők gyűjtötték és az ő eseményeiken vettek részt a legtöbben, számszerűen 2054 fő. Nagyon népszerűek voltak a különböző csapatversenyek (labdajátékok, foci, ügyességi versenyek), de sokan kirándultak és sétáltak az óragyűjtés keretében, több helyen pedig a kerékpár és az úszás volt a legnépszerűbb mozgásforma. A déli és középen fekvő megyékből Pécs és Siófok városok, valamint Tolna és Fejér megye nyugdíjasai vettek részt az országos óragyűjtésben. A legtöbb órát fejenként a Tolna Megyei Nyugdíjas Szövetség tagjai mozogtak, több, mint 6 órát, ami a háromszorosa az országos 2-3 órás átlagnak. Országos szinten egyébként az Olajág otthonok voltak a legaktívabbak, ők 6000 órát gyűjtöttek össze és 2648 nyugdíjast vontak be.

Ezzel kapcsolatban Némethné Jankovics Györgyi, a NYOSZ elnökasszonya elmondta: „Hihetetlen boldogok vagyunk, hogy ilyen nagy sikert aratott tagjaink körében a Szenior-mozgásprogram. Már a múltban is különös figyelmet fordítottunk arra, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk tagszervezeteink helyi sportkezdeményezéseit, de idén szervezett kereteket biztosítottunk ennek. Nagyon örültünk annak, hogy a pécsi tagszervezetünk ilyen sok órát gyűjtött és sok nyugdíjast bevont a programba. Először nem is gondoltuk, hogy ilyen sikere lesz a mozgásprogramnak, és a vállalt óraszám négyszeresét sikerül összegyűjtenünk országos szinten. Már most látjuk, hogy ezt a kezdeményezést meg kell nyitnunk a magánemberek és a tőlünk független egyéb szenior szervezetek számára is, hiszen rengeteg egyesület, tánc- és sportcsoport érdeklődött a csatlakozás lehetősége felől, illetve sok egyedül élő magánember is szeretett volna bekapcsolódni a mozgásprogramba. Mi eddig őket a lakóhelyükhöz közeli tagszervezeteinkhez irányítottuk, de érdemes lenne a jövőben erre hatékonyabb és jobb megoldást találni. Ha valaki mozogni szeretne és ezzel órákat gyűjteni, legyen meg rá a lehetősége.”







0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkij: Nem az a fontos, hogy ki látogat el először a másik országba

A Magyar Péterrel folytatott megbeszélésre után úgy véli az ukrán elnök, hogy Magyarország és Ukrajna közeledik egymáshoz.

Kiadták a hétvégi időjárás-előrejelzést: fagyos hajnalok jönnek

A hétvégén is marad a nyugodt, kellemes őszi idő, csapadék csak kevés helyen, főként az ország keleti részén fordulhat elő. Szombatra...

Bejelentette Moszkva: egyelőre bedőltek a béketárgyalások, nincs miről beszélni

Egyelőre nincs tervben a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel – jelentette be Marja Zaharova, az orosz külügyi tárca...

A dodó feltámasztásán dolgozik az óriásfarkasokat visszahozó vállalat

A vállalat mesterséges intelligencia, génszerkesztés, valamint sörényes galambok segítségével hozná vissza a dodót, az egyik...

Marsalkó Dávid: Olyan zene kell, ami nem csak az algoritmusok kényére készül – Interjú a Halott Pénz frontemberével

Az ország talán leghosszabb ideje csúcson lévő zenekara, a Halott Pénz egy újabb nagy dobásra készül: Az MVM Dome-ot veszik be december...

Zelenszkij nagy bejelentést tett, miután Magyar Péterrel találkozott

Volodimir Zelenszkij pénteken tárgyalt Magyar Péterrel.

Továbbra is NER „anyahajója” javítja a nemzeti gerinchálózatot

Elöregedett hálózati elemeket cserél a 4iG, ezek nélkül a kormányzati adatközlés is leállna.

Szabálysértésre hivatkozva egy félreeső helyre vitte, majd meg akarta csókolni a 17 éves lányt a civil ruhás rendőr

A lány édesanyja még aznap feljelentést tett, az ügyben a Helsinki Bizottság képviseli.

444: Osztrák vállalatnak adhatja el Mészáros Lőrinc a Déli körvasutat elbukó cégét

Nem tudni még azonban, hogy a cég eszközeit és munkavállalóit szerzi meg az osztrák vállalt, vagy maga a V-Híd Építő Zrt. is gazdát...

A 350 milliárdos botrány után külföldi multi kezébe kerülhet Mészáros Lőrinc legfontosabb cége: lépett a vevő

Megszülethetett a megállapodás a vasúti óriáscég eladásáról A 444 több forrásból úgy értesült, hogy megállapodás...

Sokat számít, hol áll, ha meglátja ezeket a járműveket Budapesten

Minden járműnek vannak holtterei, azonban a nagyobb autóbuszok, tehergépkocsik, és így a Budapesti Közművek speciális gépeinek esetében...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0