Ezt olvasta már?


Tóth Bertalan: az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben

Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.

Tóth Bertalan sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t.

A közös ellenzéki politikát nem segíti az, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját - mondta a politikus annak kapcsán, hogy az MSZP két fővárosi kerületi polgármestere, Kiss László és Szaniszló Sándor bejelentette, átlép a DK-ba.

A pártelnök csalódottságának adott hangot a két politikus távozása miatt. Szavai szerint a párt közössége - akik keményen dolgoztak a két polgármester sikere érdekében - szintén csalódottak.

"A politikában ők senkik nem lennének az MSZP nélkül", és nem is nyertek volna október 13-án. A két polgármester "hátba szúrta" ezt a közösséget - mondta Tóth Bertalan, hamisnak és elfogadhatatlannak nevezve az érintettek érvelését, mely szerint a DK Európa-politikája vezetett távozásukhoz. Mint mondta, az már az önkormányzati választásokkor ismert volt.

Ez a hamisság és etikátlan viselkedés bizalomvesztéssel jár - hangsúlyozta az elnök, aki javasolja a párt szombaton ülésező választmányának, hogy az, aki a MSZP-ből kilépve az önkormányzati vagy parlamenti választásokon más párt színeiben indul, ne kaphassa meg támogatásukat.

A "köztársaságpárti szövetség" 2019-es önkormányzati választási sikerei nem valósulhattak volna meg az MSZP tagjai, közössége, intézményrendszere és kampánytudása nélkül. A szocialisták pozíciókat is föladva rengeteg áldozatot hozott az együttműködés sikeréért - szögezte le a politikus.

Október 13-án az MSZP megerősödött, képviselői száma csaknem négyszáz, polgármesterei pedig 45-en vannak - mondta. Az elnök szerint alábecsülik a szocialistákat, akik városi, nagyvárosi szinten a legerősebb párt. Ezeken a településeken szinte sehol nem győzhet olyan, aki nem bírja az MSZP támogatottságát.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség népszerűsége stabil, hónapról hónapra emelkedik, azonos a Momentum és a Jobbik erejével, de a demokratikus pártok csak közösen tudnak a Fidesszel szemben küzdeni, külön-külön gyengék.

Tóth Bertalan úgy fogalmazott, "néhány ember örömlányos mentalitása nem zavarja", kitart a párt újbaloldali és szövetségi politikája mellett. Az MSZP március 14-i kongresszuson elfogadandó stratégiája szerint szakítani kívánnak a neoliberális gazdaságpolitikát, az elitek érdekeit támogató harmadik utas szociáldemokrata politikával. A párt politikája az igazságosságra, a szolidaritásra épül, és amely mindenki számára esélyt teremt a felemelkedésre - tette hozzá.

A pártelnök kezdeményezi Budapesten és a két érintett kerületben az együttműködési keretek felülvizsgálatát. Hangsúlyozta ugyanakkor, az MSZP hisz az ellenzéki együttműködésben és a főváros sikerében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Virtuálisan folytatódott a csata a főváros rendkívüli közgyűlése után

A fővárosi Fidesz-frakció azért indítványozta a rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy megvitassák az állam és a főváros...

Magyar Péter elmondta, miről állapodtak meg Zelenszkijjel Brüsszelben

A miniszterelnök négyszemközti tárgyalást folytatott Brüsszelben Ukrajna elnökével, melynek részleteiről maga számolt be. Szóba került...

Négyszemközt tárgyalt Brüsszelben Magyar Péter és Zelenszkij ukrán elnök

A magyar kormányfő teljes szolidaritásáról biztosította az ukrán elnököt a hazája ellen majdnem 5 éve tartó „embertelen orosz...

Szikla zárta el a fontos tengerparti utat Rodoszon

Heves viharok nyomán földcsuszamlás történt Rodoszon, ahol egy lezuhanó szikla elzárta az Anthony Quinn-öbölhöz vezető egyetlen utat,...

Beismerte tettét a fiatal, aki vascsővel verte agyon a kismalacokat – videón a felkavaró eset

„Nem szeretem bántani őket, de ilyenkor sajnos ez a dolgom velük” – mondta az elkövető.

Bódi Sylvi megmutatta a családi dióültetvényüket, itt tevékenykedik a modell napközben

Bódi Sylvy aktívan kiveszi a részét a családi diószüretből: a háttérmunkák és az üzletfejlesztés mellett egy hirtelen ötlettől...

Kevés a szakember, a betegeket pedig nincs hol elhelyezni – Válságban a budapesti belgyógyászati ellátás

A belgyógyászatok túlterheltsége a sürgősségi osztályokon is komoly fennakadásokat okoz, hiszen emiatt az új páciensek fogadása is...

Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója

Magyar a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként tekint a kisebbségi törvény elfogadására, valamint szolidaritásáról...

Négy évtizedes korszak zárul le a Sonynál

A Sony az év végén leállítja az utángyártott autórádiók szállítását.

Hatalmas tűz a Fertő-tónál – képek

Ruszton 250 tűzoltó küzdött a lángokkal. Lángolt a ruszti öböl, 220 hajóállás és 200 hajó is odaveszhetett.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0