Ezt olvasta már?


Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői

A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év második felében felerősödött trend: a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetés céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.

 

A vásárlói motivációk látványos megváltozása a 2025 nyarán bevezetett Otthon Start Programhoz és a kedvezőbb hitelkörnyezethez köthető. Ha visszatekintünk a 2025-ös év elejére, még egészen más arányokat láthattunk: tavaly januárban Budapesten a befektetési cél (32%) még jelentősen megelőzte az első lakást vásárlók (25%) táborát. Vidéken pedig a két motiváció közel azonos szinten, 24% és 28% környékén mozgott.

Az OSP felfutásával 2025 őszére az első lakásvásárlók aránya Budapesten 41%-ra, vidéken pedig rekordmagasra, 43%-ra ugrott, ami jól mutatta a támogatott hitelek felszívó erejét.

„Ez a dominancia 2026 januárjára is megmaradt, bár a kezdeti roham alábbhagyott, az első lakásvásárlók továbbra is a legnagyobb vevői csoport” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Ezzel párhuzamosan a befektetői oldal veszített korábbi súlyából: Budapesten 33%-on zárt az arányuk, míg vidéken ennél jóval alacsonyabb szintű, 22%-os az arányuk.

A vevői profilok másik érdekes jellemzője, hogy a korösszetétel is átalakult. Míg 2025 januárjában az 50-60 évesek voltak a legaktívabbak, addig 2026 elejére a 30-50 év közötti generációk vették át a vezetést, és a 20-30 évesek súlya is jelentősen megnőtt a tranzakciókban. Sőt, a változás a státusz szerinti megoszláson is tükröződik: a vásárlók között az alkalmazotti státuszban lévők aránya emelkedett meg leginkább. Budapesten a vevők 48%-a, vidéken pedig már 62%-a beosztottként dolgozik, ami igazolja, hogy a kiszámítható jövedelemmel rendelkező fiatal munkavállalók tudtak leginkább élni az új piaci lehetőségekkel. A vállalkozói réteg vásárlási kedve – amely inkább a befektetési célhoz kötődik – ezzel szemben stagnálást mutat.

Területi bontásban az OSP hatása vidéken volt a leglátványosabb. Az alacsonyabb árszintek mellett a program szélesebb rétegek előtt nyitotta meg a piacot, emiatt a fiatal, alkalmazotti státuszú vevők aránya érezhetően nőtt. Budapesten a hatás differenciáltabb: a külső kerületekben és a kedvezőbb árszintű szegmensekben erősebb az első lakásvásárlók jelenléte, míg a belső, prémium lokációkban továbbra is jelentős a befektetői érdeklődés, de még mindig nem domináns módon.

„Bár a befektetési kedv lassú élénkülése már érezhető, a főszerepben továbbra is az első otthonukat kereső fiatalok maradtak” – összegezte a januári trendeket Szegő Péter.








0
0
0

hírek innen, onnan

15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?

Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban

A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...

Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató

A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...

Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét

Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.

Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány

Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...

Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben

Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.

A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost

Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...

A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus

Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...

Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről

Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.

Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka

Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0