Továbbra sem szabad késlekedni
A stroke előre jelzi érkezését
Nem tudja biztosan, hogy stroke-kal van dolga? Kérje meg a beteget, hogy mosolyogjon, emelje fel vízszintesig mindkét karját és ismételjen meg egy egyszerű mondatot. Ha ezek közül bármelyiket nehézséggel tudja elvégezni, akkor rögtön hívja a 104-et!
A Magyar Stroke Társaság (MST) 2011-ben is folytatja társadalmi célú edukációs tevékenységét, így az egymást követő harmadik évben is útnak indítja „Stroke – Ne késlekedj” kampányát. A stroke megelőzését, valamint az azonnali segélyhívás fontosságát hangsúlyozó kezdeményezés ebben az évben egy újabb elemmel is bővül.
A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A nem kezelt stroke egyetlen órájában az agy 3 és fél évet öregszik, minden percben 2 millió idegsejt pusztul el, az elveszített idegpályák hossza óránként kb. 700 km.
A stroke nemcsak a nagymamák és nagypapák betegsége, hanem az utóbbi években egyre inkább sújtja a fiatalokat is. A betegek száma évről-évre nő. Magyarországon évente 42 ezren kapnak stroke-ot, 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. A betegek 25 százaléka fiatalabb mint 60 éves, ugyanakkor a férfiak átlag 5 esztendővel hamarabb kapják meg a stroke-ot, mint a nők, melynek súlyos szociális következményei vannak. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti.
Az érintettek magas száma továbbra is igazolja a „Stroke – Ne késlekedj” kampány létjogosultságát. A kezdeményezéssel a Társaság célja, hogy minden ember legyen tisztában az agyi-érkatasztrófa tüneteivel – hirtelen kialakuló beszédzavar, kettőslátás, csökkenő látásélesség, hirtelen egyensúlyvesztés, szédülés, féloldali végtaggyengeség, zsibbadt arcfél –, ismerje fel azokat, tudatosuljanak benne a szélütés súlyos következményei, és tudja azt, hogy az azonnali segélyhívás életet menthet.
Éppen ezért az MST idén ismételten a 3 órás időablak, az azonnali segélyhívás fontosságára helyezi a hangsúlyt a kampány során. Azonban ahogy a megújult plakátokon már több helyen is látható, a korábbi években megszokottak mellett a Társaság ezúttal a stroke súlyos következményeire is fel kívánja hívni a lakosság figyelmét.
A szélütés kihathat az ember további életére. A statisztikai adatok szerint az agyi-érkatasztrófát túlélők 48%-a féloldali bénulásban szenved, ugyanakkor valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60%-ában kimutatható. A betegek 22%-a járásképtelen, közülük sokan kerekesszékbe kényszerülnek. A stroke-on átesettek 24-53%-a részben vagy teljesen mások segítségére szorulnak, 12-18%-a aphasiás (beszédzavar), 32%-a pedig a depresszióval is kénytelen megküzdeni.
A stroke olyan mértékű agyszövet-károsodást eredményezhet, amelynek következményeképpen a beteg képtelen lesz az egyszerű szövegértésre, illetve a számolásra. Sokszor a saját környezetében is nehézségére esik eligazodni, nem tudja felismerni az őt körülvevőket. Ahhoz hogy ezeket elkerülje, a stroke bekövetkezése után neki vagy hozzátartozójának azonnal tárcsáznia kell a 104-et.
Nem szabad elfelejteni, hogy a dohányzás, az elhízás, az alkoholfogyasztás, a magas koleszterinszint és a helytelen életmód mellett a "néma gyilkos", a magas vérnyomás meghatározó rizikótényezőnek számít a stroke-hoz vezető úton.
A rizikótényezők halmozódása megsokszorozza a szélütés valószínűségét! Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy az életkor növekedésével megnő a stroke esélye, 50 éves kor felett pedig 10 évenként duplázódik meg a szélütés bekövetkezésének valószínűsége.
Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy egy esetleges szélütés esetén segíteni tudjon embertársain, ugyanakkor a tartsa karban rizikófaktorait, kezeltesse magas vérnyomását. Nem szabad elfelejteni, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi „érkezését”.
A Társaságot továbbra is segíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint az elmúlt évben érezhetően többen emelték fel a telefont és hívták a mentőket, mikor a stroke tüneteit észlelték, ráadásul a téves riasztások aránya is csökkent. Mindez azt jelenti, hogy az emberek valóban többet tudnak magáról a betegségről és felismerik annak tüneteit.
Továbbra is fontos azt hangsúlyozni, hogy stroke gyanúja esetén a beteg, vagy annak hozzátartozója ne a háziorvosnak szóljon, hanem rögtön HÍJVA A 104-ET! Ezzel ugyanis értékes időt nyerhet, ami a stroke hatékony kezelésének megkezdéséhez elengedhetetlen, ugyanis 3 óra áll a neurológus szakemberek rendelkezésére, hogy megkezdjék az életmentő vérrögoldó eljárást.
Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke szerint a tavalyi kezdeményezés kifejezetten sikeresnek mondható, hiszen bizonyíthatóan megnőtt a vérrögoldások száma ugyanakkor a szélütés tüneteinek észlelésekor az emberek azonnal hívták a mentőket. Elsősorban a felvilágosító kampánynak köszönhetően 2010-ben 884 trombolízis (vérrögoldó eljárás) történt, ami 24%-kal több mint 2009-ben. Ilyen mértékű növekedés a korábbi évek során egyszer sem volt tapasztalható. A Társaság szeretné, ha a javuló tendenciát az év végi számok is tükröznék.
A „Stroke – Ne késlekedj” kampányról, magáról a betegségről, valamint az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról további információt kaphat, ha ellátogat a www.szelutes.hu weboldalra.
Magyar Stroke Társaság
hírek innen, onnan
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
Kiderültek a nevek: megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetője
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...
Hatalmas tömeg várta Orbán Viktort – Így zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa – galéria
Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10...
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„A csapat visszatért” – Andrei Mangra sokatmondó fotóval jelentkezett be Svédországból
A táncos ezzel a felirattal posztolt egy közös képet a Dance the Night Away társulatáról, megerősítve, hogy velük folytatja a munkát. A...
Budapesti UFO-észlelésről írnak egy CIA-nál tett bejelentésben, Moszkva is felbukkan benne
A 1956-os bejelentés szövegét az ufoaktákkal hozták nyilvánosságra.
Szakadék: miközben Ázsiában mindenki dolgozik, a finneknél és a spanyoloknál komoly bajok vannak
Továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban: az OECD-országokban áprilisban már a hatodik egymást követő...
A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből
Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...
Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia
A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...
Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi
A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


