Trianon 100 - Emlékprogramok országszerte
Színházi előadások, koncertek, virtuális múzeumtúrák, emlékmű-avatások, emlékrepülések és számos egyéb program emlékezik csütörtökön országszerte a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.
Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum szabadtéri kiállítást rendez, a Trianon téren a Talléros zenekar katonadalokat ad elő, Szarvas Péter polgármester mond beszédet, a Jókai Színház pedig irodalmi, zenés összeállítással készül. A Deák utcai református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Békéstáji Művészeti Társaság kiállítást szervez a Csabagyöngye Kulturális Központnál, 20 óra 20 perckor pedig Seregi Zoltán színházigazgató az Összetartozásunk tüze civil kezdeményezéshez csatlakozva lángot gyújt a teátrum előtt.
Gyulán a csigakerti Székely kapunál mond beszédet Görgényi Ernő polgármester, az Erkel Ferenc Vegyeskar elénekli a Himnuszt és a székely himnuszt, a helyi alapfokú művészeti iskola diákjai pedig mezőségi táncokat adnak elő.
Mezőberényben Bagyinszki Zoltán fotóiból rendeznek kiállítást a városháza előtt, este ugyanott száz mécsest helyeznek el. A Mezőberényi Erdélyi Kör és a helyi városszépítő egyesület tagjai a székely kapunál tartanak megemlékezést.
Battonyán trianoni emlékművet és országzászlót avatnak, Szarvason a Luther Színjátszó Tehetségműhely lép fel Szegény Magyarország és Trianon 100 című műsorával.
A Veszprémi Petőfi Színház társulata Trianon 100 címmel tart online előadást Oberfrank Pál rendezésében.
Szolnok önkormányzata délelőtt a Tiszai hajósok terén tart megemlékezést, melyen Szalay Ferenc polgármester mond beszédet, majd felavatják Pogány Gábor Benő erre az alkalomra készült szobrát.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum centenáriumi virtuális múzeumtúrája Magyar Sándor és Endresz György óceánrepülők és repülőgépük, a Justice for Hungary történetét mutatja be, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár pedig történelmi kvízt szervezett.
Gárdonyban az Országzászlónál a Kákics zenekar ad ünnepi műsort, amely online is követhető lesz.
Dunaújvárosban, az evangélikus templomban 16 órától Stermeczki András lelkész tart áhítatot, majd a Bartók Kamaraszínház színművészei műsort adnak.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház 16 óra 31 perctől különkiadással jelentkezik: a 100 éve aláírt békediktátumra Trianon című előadásukkal emlékeznek meg, amelyet a teátrum közösségi oldalán közvetítenek.
A kettészakított Esztergom vármegye települései az esztergomi országzászlónál és a kopjafánál emlékeznek közösen. A történelmi vármegye magyar és szlovák településeinek küldöttei egy-egy marék földet hoznak magukkal és helyeznek el a kopjafánál.
Ácson a Duna-parton tábortüzet gyújtanak, miközben a túlparti felvidéki településen, Csallóközaranyoson is nagy tábortüzet raknak. Ács testvértelepülésein, a felvidéki Madaron és a székelyföldi Olaszteleken szintén tűzgyújtással emlékeznek.
Szécsényben a trianoni emléknapon két helyszínen tartanak koszorúzást a Kubinyi Ferenc Múzeum szervezésében.
Salgótarján önkormányzata délelőtt rendez koszorúzást az Országzászló Emlékhelyen. Beszédet mond Huszár Máté alpolgármester, zenés irodalmi összeállítással közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei.
A csongrádi megyeszékhelyen a Szegedi Szimfonikus Zenekar fanfárosai adnak elő gyászdalokat a városháza erkélyéről délután, azt követően, hogy a Széchenyi téren félárbocra engedik a nemzeti lobogót. A közösségi közlekedés járatai egy percre leállnak a hozzájuk legközelebb eső megállókban, az autóbuszokon, villamosokon és trolibuszokon a trianoni veszteségekről szóló ünnepi hangfelvételt játszanak be.
Keszthelyen a város lakói több mint 600 mécsesből rakják ki Nagy-Magyarország térképét a Fő téren.
Rédicsen, a kettészakított Zala megye jelenlegi határán, a magyar-szlovén határátkelőn őrtüzet gyújt Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja; Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Vigh László országgyűlési képviselő. Magyar Janez, a szlovéniai Lendva polgármestere pedig előimádkozza a Miatyánkot.
Trianon képes levelezőlapokon címmel nyílik kiállítás Szombathelyen a Puskás Tivadar középiskola galériájában. A megnyitót online is közvetítik.
Kecskeméten a Hírös Rovókör 16 órától zenés, verses megemlékezést tart a Mikrokozmosz a Makrokozmoszban című műalkotásnál. Utána kétperces harangzúgás, egy rövid ima és áldás következik, majd a résztvevők átvonulnak az Országzászlóhoz, ahol a beszédek után fellép a Kecskemét Táncegyüttes.
A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársai a www.bacstudastar.hu portálon online előadásokkal, tudáspróbával, népdalokkal, határon túli területek népmeséivel és mondáival készülnek. Online műsorral emlékezik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata is Cseke Péter igazgató rendezésében június 16 óra 30 perctől. Kiskunhalason ugyanakkor az Országzászlónál Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúznak és mécseseket gyújtanak az emlékműnél.
Baján 16 óra 30 perctől a Bajai Televízió révén látható összeállításba olyan verseket és dalokat válogattak, amelyek a művészet oldaláról közelítik meg a tragédiát. A műsorban lesz polgármesteri beszéd és történelmi összefoglaló is.
Kiskunfélegyházán 8 órakor zászlófelvonás lesz, majd a Magyarok Nagyasszonya-szobornál 16 óra 30 perctől tartanak megemlékezést.
Csütörtökön az ország számos települése fölött tartanak emlékrepülést. A kezdeményezés ötletgazdái, Szakács Gábor és Talabos Gábor pilóták felhívására az ország minden részéből, a külhoni területekről és külföldről is jelentkeztek pilóták, repülőiskolák. Az eddigi regisztrációk alapján több mint 130 repülőgép tűnik fel az égen; néhol egy gép jelenik meg, de több város felett kisebb kötelékek húznak át június 4-én.
hírek innen, onnan
Paul Krugman: a Kongresszus elvesztése sem fékezné meg Trumpot a félidős választás után
A Nobel-emlékdíjas közgazdász szerint egy félidős vereség csökkentené, de nem szüntetné meg az elnök hatalmát. A bíróságok már...
Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Az év végi egyezség is veszélybe került.
„Mol = Monopol Olaj Lobbi” – független benzinkutasok tüntettek a Mol-székháznál
A háborúk miatt emelkedő üzemanyagárakkal véren szerzett profit az, amit a Mol a finomítói árréssel szerez – közölte a Független...
Ha te is vettél ilyen halloweeni kiegészítőt, nehogy használd: visszahívták, mert balesetveszélyes
Egy Temuról rendelhető gyermek jelmezt hívott vissza az uniós piacfelügyeleti társhatóság balesetveszély miatt. Semmiképp ne add a...
Soha nem látott fordulat Az Árulókban: három gyilkost is lelepleztek egymás után
Egymás után három árulót is sikerült leleplezniük az ártatlanoknak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb évadában. Ilyen...
A garázsban is kigyulladhatnak: közel 95 ezer autó került veszélybe
Az elektromosan állítható ülés tipikusan olyan kényelmi felszerelés, amelynek működésére alig figyelünk: beállítjuk a megfelelő...
2050-re már nem lesz üzemanyagproblémánk
2050-re már alig lesznek belső égésű motorral hajtott autók, és ennek nem az üzemanyag árának emelkedése lesz az oka, hanem elsősorban...
Te is rendeltél ilyen terméket a Temuról? A hatóság szerint azonnal cselekedned kell
Veszélyes szalagok miatt hívtak vissza egy Temun kapható gyermekjelmezt. A hatóság arra kéri a szülőket, hogy azonnal intézkedjenek.
És neked milyen tesiórás traumáid vannak?
Szekrényugrás, Cooper-teszt, kislabdadobás, kötélmászás, tornadressz. Miért hagyhatott sokakban mély és inkább negatív nyomot az...
Lefizetett állatorvosok hamisíthattak útleveleket külföldre szállított kiskutyáknak
A fiktív adatokkal külföldre szállított kiskutyákkal milliókat kereshettek.
Robbant a bomba Dallos Bogi és Herceg Erika közt a Megasztárban: "Azt csinálok, amit akarok." - videó
Múlt héten elkezdődtek Herceg Erika versenyzőinek csoportos feladatai a Megasztárban, amelyek szombaton további körökkel, majd a...
A reneszánsz legszebb arca, amely halálos betegséget rejtett: Botticelli mesterműve vezetett az orvosi áttöréshez
Sandro Botticelli mesterműve, a Vénusz születése nemcsak a reneszánsz szépségeszmény szimbóluma, hanem egy évszázadok óta őrzött...
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


