Új elnök vezeti a szekszárdi klubot
Új elnököt választott szombaton a húszéves Rotary Club Szekszárd. Az ünnepi esemény térzenével kezdődött a Garay téren, majd a hagyományoknak megfelelően a Vármegyeháza kertjében a Rotary kőnél emlékeztek és koszorúztak a klub tagjai.
Az ünnepi ülést a díszteremben tartották. Ács Rezső köszöntő levelét Gyurkovics János önkormányzati képviselő olvasta föl. Ebben a polgármester megköszönve a szervezet munkáját, egyebek közt arról is írt, hogy a klub kulturális, oktatási, környezetvédelmi és egészségügyi projektekben is igyekszik jót cselekedni, a jelen problémáira jövőbe mutató megoldást találni.
A szintén leköszönő kormányzó, Mészáros Zoltán, Széchenyi István szavaival köszöntötte az ünneplőket: Minden ember annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, így nemzetének, az emberiségnek. Húsz évvel ezelőtt a szekszárdi klub megalakult és aktív részese lett egy világhálózatnak, majd a magyar Rotary egyik zászlóvivőjévé vált, tette hozzá.
Az évforduló alkalmat adott dr. Murzsa Andrásnak, a leköszönő szekszárdi elnöknek, hogy két évtized eredményeiről szóljon. A Rotary Club Szekszárd, a már több mint tízéves rotarysta múlttal rendelkező Kovács M. József vezetésével és a pécsi klub támogatásával alakult meg. Rajta kívül az alapító és ma is aktív tagok közül jelent volt az ülésen dr. Hankovszky Zsolt, Kővári László, Letenyei László és Módos Ernő.
A városban sok helyen ott van a tagok keze nyoma. Részt vettek a kilátónál lévő keresztek felújításában, áthelyezésében. Az odavezető út mentén huszonöt ezüsthársat ültettek. Tevékeny szerepet vállaltak a Munkácsy utcai és a Remete csurgó felújításában, támogatásukkal készült el a posta akadálymentesített feljárója. A Béla király tér szép dísze a vakok és gyengén látók számára készült térplasztika, amelyet kezdeményezésükre, adakozásból valósítottak meg. A megyei kórház szülészeti-, valamint gyermekgyógyászati osztályát kilenc ország tizenhat klubjának hozzájárulásával, több mint 113 ezer dollár értékű gépekkel és eszközökkel támogatták. A német Vöröskereszttel kialakult kapcsolat révén a kórháznak negyvenegy elektromosan működtethető ágyat adtak át. Támogatnak iskolákat, tehetséges, de hátrányos helyzetű tanulókat, kulturális egyesületeteket, továbbá két ifjúsági csoportjuk is alakult. Szekszárd alapítója volt a 2018-ban megalakult székesfehérvári klubnak.
Dr. Kiszlel Gyula, az új elnök első beszédében a megkezdett munka folytatását hangsúlyozta. Külön kiemelte az ifjúság körében végzendő tevékenységet annak érdekében, hogy a Rotarynak legyen utánpótlása. Az ülés zárásaként az ország sok pontjáról érkezett rotarysok köszöntötték a születésnapját ünneplő szekszárdi klubot.
Elismeréseket is átadtak
A rendezvényen számos elismerést, kitüntetést adtak át. Az év támogatója lett a Tolnai Népújság, a Szekszárdi Vasárnap és Tolnatáj televízió. Szent-Györgyi Albert-díjban részesült Bárczy Eörs, Letenyei László és Módos Ernő. A Paul Harris-díjat kapta meg Béres Vilmos, Kővári László és dr. Murzsa András. Az elnöki munkáért szintén ő és Kovács M. József kapott elismerést. Kormányzói dicsérő oklevélben részesült a Rotary Club Szekszárd és tagjai közül Evertse Marinus Willem, valamint Szrnka Pál.
forrás: teol.hu
hírek innen, onnan
Ez az oka, hogy soha ne tegyél banánt a turmixodba a szakértők szerint
A gyümölcsökből készült turmixok lényege, hogy egy könnyen fogyasztható, finom italon keresztül juttasd a szervezetedbe a szükséges...
Budapesten robbantotta fel a netet vicces videójával Gordon Ramsay
Gordon Ramsay Budapesten ünnepelte 59. születésnapját, és természetesen nem bírta ki, hogy ne csináljon belőle egy jó kis poént.
Hernádi Zsolt: a lórúgásszerű ársokkok senkinek sem hiányoznak
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint a washingtoni tárgyalások eredményeként elért szankciós felmentés megóvja a magyar fogyasztókat a...
Hajmeresztő lépés előtt a Google, olyasmit küldenének a világűrbe, amit korábban még senki
A tervek szerint 2027-ben indítanák el a Project Suncatcher első etapját.
A Veszprém és a Szeged is idegenben lép pályára a Magyar Kupában
A bajnoki címvédő Veszprém a Gyöngyössel, a legutóbbi kiírásban győztes Szeged a másodosztályú DEAC együttesével találkozik a...
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk...
Korrupcióellenes razziát tartottak Zelenszkij régi üzlettársa ellen Ukrajnában
Az ukrán korrupcióellenes szervek nagyszabású akciója Timur Mindics üzletember, Volodimir Zelenszkij elnök korábbi üzlettársa ellen...
Molnár Áron és Duda Éva valóban nincsenek együtt: „Igen, elváltunk”
Jó hangulatú videóban jelentette be a válását Molnár Áron és Duda Éva.
Marco Rossi fellélegezhet, kidőlt az írek gólvágó tehetsége
Evan Ferguson sérülés miatt nem játszik a magyarok ellen.
Tovább dagad a menzabotrány: újabb városból jelentettek fertőzéseket, rengeteg gyerek lett rosszul
Az önkormányzat szerint nem zárható ki, hogy a pénteki iskolai ebéd okozta a tüneteket, de egy gyorsan terjedő vírus is állhat a...
Négy autó ütközött össze az M0-áson, több sávot is lezártak
Halászteleknél történt a baleset.
Felejtsd el a szódabikarbónát! Ez sokkal hatásosabb, csak eltitkolták előled!
A csodapor, ami mindent megold: Ismerd meg a kovaföld titkát!
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


