Ezt olvasta már?


Uniós külügyminiszterek: a levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt követel

Az Európai Unió (EU) környezetvédelmi miniszterei szófiai tanácskozásukon kijelentették, hogy a levegőszennyezés számos ágazatban folytatott gazdasági tevékenység következménye, ezért annak csökkentése is megköveteli az ágazatok és a kormányzati szintek közötti koordinációt .

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint, mivel Európában számos esetben a helyi és regionális hatóságok a felelősek a levegőminőségi előírásoknak megfelelő intézkedések meghozataláért, a környezetvédelmi tárcavezetők hangsúlyozták: a nemzeti és az uniós politikáknak támogatniuk kell az illetékeseket erőfeszítéseikben. Jó kormányzásra és szilárd tudományos alapra van szükség a közszféra és a vállalkozások, a helyi közösségek és az egyének költségei közötti egyensúly megteremtéséhez.

A tagállamok többsége szembesül azzal, hogy egyebek mellett a szálló pornál, ahol a legjelentősebb kibocsátó forrás a lakossági szilárd tüzelés, a szociális-gazdasági körülményeknek komoly szerepük van a szennyezésben. Az uniós, úgynevezett öko-dizájn irányelv hamarosan EU-szerte alkalmazandó követelményeket ad a szilárd tüzelésű berendezésekre, azonban gyenge fizetőképesség mellett nehézkes a gyors alkalmazásuk, hiszen a megfelelő tüzelőanyag használata nagyban függ a háztartások anyagi erőforrásaitól - emelték ki.

Rácz András helyettes államtitkár, a magyar delegáció vezetője elmondta, hogy az építési-bontási hulladékok, mint például a kezelt fa, vagy a műanyag nyílászárók lakossági égetésének megszüntetése érdekében a keletkezésüktől az ártalmatlanításukig betartandó szabályokat várhatóan rendeletben rögzíti a magyar kormány. Az előírások betartásával a képződő építési és bontási anyagok felhasználása szabályozott körülmények között valósulhat majd meg, így teljesen megszűnhet illegális égetésük.

Arra emlékeztetett, hogy 2011-ben útjára indult a Fűts okosan! kampány, amely a légszennyezés környezeti és egészségi hatásainak bemutatásán túl az egyén szerepére, a felelősségvállalás fontosságára is felhívja a figyelmet.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Dojo Club közleménye a drograzziáról: „Sajnáljuk, hogy a törvénytisztelő vendégeink estéjét megterhelően és méltatlanul zavarta meg az intézkedés”

A Dojo Club közleményben reagált a péntek éjjeli razziára, amely során több mint kétszáz embert igazoltattak, tizenhatan pedig pozitív...

Tömeges ételmérgezés a fővárosban: egy fontos kérdés megválaszolása még várat magára

Csaknem 600 gyermek betegedett meg a múlt heti fővárosi ételmérgezésben. A hatóságok még vizsgálják a fertőzés okát, amelyben több...

Több mint százmillió forint támogatást kapott Fásy Ádám családjának cége

Sem a kulturális tárca, sem a kedvezményezett nem közölte, pontosan mire kapták.

Dua Lipa kitette a popsit – őrült, szexi show-val kápráztatta el rajongóit

Argentínában turnézik Dua Lipa, a koszovói albán származású brit popcsillag. A feltűnően hiányos öltözetben előadott...

Farkast kiáltanak a bankok az ATM törvény miatt

Több hitelintézettel közösen terjesztett elő alkotmányjogi panaszt az OTP Bank az ATM törvény miatt. Azt kérik, hogy állapítsák meg az...

Szijjártó Péter lett a Honvéd új elnöke

A Honvéd több korábbi legendás sportolója is helyet kapott az elnökségben.

Lépfenével fertőzött bácsit találtak Békésben: szarvasmarhától kaphatta el

Bőranthrax megbetegedés gyanújával érkezett jelentés a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központba (Nngyk), a vizsgálatok...

Megszólalt az elemző: tovább roboghat az év egyik legizgalmasabb befektetési sztorija

A J.P. Morgan Private Bank elemzése szerint az arany ára 2026 végére elérheti az 5200-5300 dollárt unciánként, ami több mint 25%-os...

Meglepő mozgás a devizapiacon: estére visszakapaszkodott a forint!

A forint erősödött hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd labdarúgóklub elnöke. A csapat költségvetési mozgástere a...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége

Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala

„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab

A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.