Ezt olvasta már?


Vagyon elleni bűncselekmények: mit kell tudni a gazdasági csalásról?

A Btk.-ban a csalás kifejezéssel több bűncselekmény elnevezésében is találkozhatunk. Ezek közös jellemzője visszamutat a 373. § által szabályozott csalás körében megállapított sajátosságokra.

Kép forrása: Unsplash

Ugyanakkor a további csalások esetében felismerhető valamilyen specifikus tulajdonság, amely miatt szükségessé vált a külön történő szabályozás. Jelen cikk első felében a csalás általános jellemzői kerülnek részletezésre, majd ezután a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik.

Általános jellemzőnek tekinthető a jogtalan haszonszerzési célzat az egyes csalások esetében. Jogtalan haszon alatt az olyan előnyt kell érteni, amelyhez az elkövető törvénysértő magatartás nélkül nem tudott volna hozzájutni. Abban az esetben, ha az elkövetőnek sikerül eredményesen befejeznie a magatartását, azzal más jogalany vagyoni viszonyait negatívan befolyásolja. Ezt az eredményt a Btk. kárként avagy vagyoni hátrányként értékeli. A gazdasági csalás körében az utóbbi került szabályozásra, amely annyival több a kárnál, hogy nem csak a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenést veszik figyelembe a bűncselekmény megállapításánál, hanem az elmaradt vagyoni előnyt is. További hasonlóságnak tekinthető, hogy ezen deliktumok esetében az elkövetési magatartás minden esetben a másik fél kijátszására, megtévesztésére irányul, azáltal, hogy a valóságtól eltérő helyzetet próbál teremteni az elkövető. Ugyanakkor ezen magatartása során jelennek meg azok a sajátosságok, amelyek miatt külön szabályozás szükséges.

A közös ismérvek után a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik. A törvény úgy fogalmaz, hogy gazdasági csalást az követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz. Az önálló szabályozás fő indoka közé sorolható, hogy a törvényben meghatározott elkövetési magatartás kifejtése során nincs megtévesztett természetes személy, amelynek következtében a csalás sem állapítható meg, annak ellenére, hogy a magatartás megfelel. További sajátos jellemzőket az elkövetési magatartás elemzése során is fel lehet ismerni. Színlelt gazdasági tevékenységet sokféle módon meg lehet valósítani. Ekként értékelhető, ha a gazdasági tevékenység csak papíron létezik és annak teljesítésére nem fog sor kerülni, vagy akár a gazdasági tevékenység teljesítéséért nyújtott ellenszolgáltatás irreális egymással. Ezzel kapcsolatosan fontos megemlíteni, hogy a színlelt tevékenységet végző személyek a tények kapcsán nem lehetnek tévedésben, a csalási tevékenység látszatát közösen hozzák létre. További eltérés, hogy a bűncselekmény elkövetésében több személynek kell részt vennie, mert abban az esetben, ha a színlelt gazdasági tevékenységet egy személy hozza létre, csalást kell megállapítani. Elkövető ugyanakkor bárki lehet, aki a színlelt tevékenységben részt vesz, viszont leggyakrabban az adott gazdasági társaság vezetője, akinek utasításaira történik a megtévesztő tevékenység.

Érdemes kitérni a bűncselekmény lehetséges büntetési tételeire, mivel bizonyos esetekben súlyos büntetés kiszabására kerülhet sor. Ahogy a többi vagyon elleni bűncselekménynél, így a gazdasági csalás esetében is elsősorban a vagyoni hátrány nagyságához igazodik az esetleges büntetés. A bűncselekmény alapesete csupán vétségnek minősül és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető. Ehhez az szükséges, hogy kisebb vagyoni hátrányt okozzon az elkövetési magatartás, amely 50.001 és 500.000 Ft közötti értéket jelent. Ha a vagyoni hátrány nagyobb, azaz 500.000 Ft-ot meghaladja, ám az 5 millió Ft-ot nem haladja meg, akkor a cselekmény már bűntettnek minősül és a bíróság akár 3 év büntetést is kiszabhat. A következő szint megállapításához a jogellenes magatartásnak legalább 5 millió 1 Ft vagyoni hátrányt kell okoznia, de az 50 milliót nem haladhatja meg. Ezt a kategóriát a büntetőjog jelentős vagyoni hátrányként határozza meg és jelen deliktum esetében 1-5 év között határozhatja meg a szabadságvesztés időtartamát a bíróság. Még súlyosabban minősül a cselekmény, ha különösen nagy vagyoni hátrányt okoz, mely értékhatára 50 millió és 500 millió Ft között van és ebben az esetben 2 évtől 8 évig terjedő büntetési tétellel találkozhatunk. Végezetül pedig a legsúlyosabb minősített eset megítélése esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetését állapíthatja meg a bíróság, ha a vagyoni hátrány különösen jelentős, amelyhez az 500 millió forintot meg kell haladnia. Mindezeken túl egyéb minősítő körülményeket is megállapított a jogalkotó, nevezetesen a bűnszövetségben, vagy üzletszerűen történő elkövetés. Ha e két minősítő körülmény közül valamelyik megállapításra kerül, az azt eredményezi, hogy az okozott vagyoni hátrányhoz képest az eggyel súlyosabb büntetést kell alapul venni. Egy példán keresztül szemléltetve ez azt jelenti, amennyiben az elkövető csak kisebb vagyoni hátrányt okozott, ebben az esetben nem az alapesetért fog felelni, hanem a bíróság a 3 évig terjedő minősített esetet veszi alapul. Felmerülhet a kérdés, hogy mikor is kerülhet megállapításra a bűnszövetség, vagy az üzletszerűség? A bűnszövetség megvalósulásáról akkor beszélhetünk, ha két vagy több személy bűncselekményt szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy deliktum elkövetését megkísérlik, ugyanakkor fontos, hogy a bűnszervezet nem jöhet létre. Üzletszerű bűnelkövetésről akkor beszélhetünk, ha ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik az elkövető. A bírói gyakorlat hasonló jellegűnek tekinti például a sikkasztást, vagy az uzsora-bűncselekményeket.

Összegezve kijelenthető, hogy a gazdasági csalás - a vagyoni viszonyokon túl - a gazdasági élet tisztaságát, valódiságát, illetve a gazdasági társaságokat is hivatott védeni. Ezek védelme elengedhetetlen egy állam megfelelő működéséhez, ennek biztosítása érdekében kerülhet sor a jogalkotó által meghatározott súlyos büntetések kiszabására is. Akárcsak más jogtalan haszonszerzési célzatos bűncselekmények esetében, itt is egy komplex deliktumról van szó, amely pontos meghatározására csak az ügy egyedi mérlegelése alapján kerülhet sor.

Forrás:

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. – Különös Rész. HVG Orac Lap – és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2019.







0
0
0

hírek innen, onnan

Alföldi Róbert váratlanul kiszáll az RTL műsorából: közleményben mondta el az okát

Alföldi Róbert közleményben tisztázta, miért nem szerepel A legjobb ajánlat új évadában.

Kilencen meghaltak a Kijevet és környékét ért újabb orosz légitámadásokban

Már a hatodik napja lövik az ukrán fővárost a megszállók, miközben Vlagyimir Putyin azt állítja, hogy a háború befejezése felé tartó...

Magyar Péter megszólalt a Mol–INA-ügyben, javulhat a magyar–horvát viszony,

Magyarország kész tárgyalni Horvátországgal az INA horvát olajipari vállalat és a Mol kapcsolatáról, és lehetőséget lát arra, hogy...

Tüzet nyitottak a Hormuzi-szorosnál: tankerhajót ért találat, pattanásig feszült a helyzet

Támadás érte egy hajót a Hormuzi-szoros térségében – írta meg a Reuters.

A Kardok Királynője: ezt üzeni a szeptemberi Tarot kártya a tiszta, fókuszált energiák mellé

Amikor a természet lassan átvált az ősz csendesebb ritmusára, a Szűz jegyének rendező, tisztázó energiái kerülnek előtérbe,...

3 csillagjegy, aki idén ősszel rátalál az igazira – lehet, hogy már ismered is?

Van három csillagjegy, akiknél ez az energia most különösen erősen dolgozik, és minden jel arra mutat, hogy náluk nem marad elméleti...

Mélyen hallgat a Fidesz és a Tisza párttagjaik számáról

A tömegpártok korszakát egyre inkább felváltják a média- és professzionális választási pártok, amit az is jelez, hogy sem a Fidesz, sem...

Polt Péter búcsúzott az Alkotmánybíróságtól is

Rajta kívül még hárman távoznak most a bevezetett 70 éves korhatár miatt.

A teljes falut hulladékból építették fel, az áramot és a fűtést is maguknak biztosítják

Használt autógumikból fenntartható otthon: így él egy teljes holland falu.

Írisz tőosztása: ültetési mélység és helyválasztás

Az írisz tőosztása ősszel nemcsak a dúsabb virágzás kulcsa, de elengedhetetlen növényed hosszú távú egészségéhez is. Most...

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Országos leállás jön az egyik nagy hazai banknál: a netbankot is érinti

Több fontos szolgáltatást is érintenek a leállások.

0