Ezt olvasta már?


Vajna: Külföldön is látják, hogy működik a magyar film

Sikerült eljuttatni az üzenetet, most már külföldön is látják, hogy működik a magyar filmgyártás és a filmtámogatás új rendszere, és sok változás történt az elmúlt évben - mondta az MTI-nek adott berlini interjújában Andrew Vajna kormánybiztos vasárnap.

A filmipar megújításáért felelős szakember a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) Cinema Total nevű rendezvénysorozatának vendégeként vett részt nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája a magyar film elmúlt egy éve volt.

A fórumot követően úgy fogalmazott, fontos volt, hogy a szakma külföldi képviselői is tisztában legyenek az átalakításokkal, amelyek során sikerült rendezni a filmgyártás mintegy 10 milliárd forintos adósságának java részét és megkezdődött a pályáztatás.

A következő egy évre Andrew Vajna 10-12 film elkészülését tervezi, valamint egy workshop elindítását fiatal alkotók számára, emellett szeretné felfejleszteni a forgatókönyvírást is. Mint azt az MTI-nek elmondta, külföldi szakembereket akar meghívni Magyarországra, hogy "kedvet teremtsenek" az íráshoz.

Legfontosabb célkitűzései között szerepel, hogy felszámolja a kalózkodást. Magyarország sajnos vezető ezen a téren a világon - emlékeztetett. Mint mondta, el kell érni, hogy szigorítsák a szerzői jogokról szóló törvényt, és hatékonyabban be is tartsák. Véleménye szerint az igazságszolgáltatási rendszer nem érzi át kellően ennek a problémának a súlyosságát.

Kormánybiztosként fontos feladata, hogy külföldi produkciókat vonzzon Magyarországra, ennek részeként az elkövetkező időszakban tárgyalásokat akar folytatni az önkormányzatokkal arról, hogy miként lehetne "egyablakos" rendszerben megoldani a (forgatási) helyszínek kezelésének ügyét. Ugyanígy párbeszédet kezdene a természetvédelmi hatóságokkal a zöld területek használatáról.

A külföldi produkciók jelentős mértékben hozzájárulhatnak Magyarország GDP-jéhez és munkát adnak a magyar szakembereknek - jegyezte meg. Ezért folyamatosan tárgyal külföldi partnerekkel, de az üzleti szabályok értelmében még nem beszélhet ezekről. Emlékeztetett, a Die Hard című akciószéria ötödik részét Magyarországon forgatják áprilistól, és még 2-3 produkció érkezik majd Magyarországra. Hosszabb távon az a célja, hogy évente 10-12 külföldi film készüljön magyar helyszíneken. Ehhez meg kell tartani az adókedvezmény intézményét - emelte ki. Ezzel kapcsolatban el akarja érni, hogy az adószabályok "kicsit jobban" kedvezzenek a filmgyártásnak.

A CHB hagyományosan a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale magyar kísérőrendezvényeként szervezi a Cinema Totalt. A német főváros rangos seregszemléjén Fliegauf Benedek Csak a szél című munkája versenyben van a legjobb filmnek járó Arany Medvéért. Vajna a film beválogatásáról azt mondta, büszke arra, hogy egymás utáni két évben is volt magyar alkotás a versenyprogramban. Tavaly Tarr Béla alkotása, A torinói ló szerepelt nagy sikerrel Berlinben. A kormánybiztos díjban reménykedik Fliegauf filmje esetében és megjegyezte, nagyon jót tesz a magyar filmnek, hogy a Csak a szél a versenyprogramban szerepel.

A Magyar Nemzeti Filmalap a világ hatvan vezető fesztiváljára küld alkotásokat, kiemeltként kezeli a berlini mellett a Sundance Filmfesztivált, valamint a cannes-i, a velencei és a torontói mustrát - mondta.

Fliegauf Benedek filmje a magyarországi romagyilkosságok hatására született, Vajna ezzel kapcsolatban rámutatott, a Filmalap nyitott minden társadalmi problémát feszegető filmre. "Tudnunk kell társadalmi gondokat kreatívan elmesélni" - fogalmazott. A Filmalap úgy ítéli meg, "a forgatókönyvön múlik minden" - fűzte hozzá Havas Ágnes, az intézmény vezérigazgatója.

A magyar film Vajna szerint most "késésben" van a nemzetközi porondhoz képest, mert az elmúlt másfél évben alig folyt munka. A helyzet azonban rendeződött, a művészek újra dolgozhatnak, cél pedig az, hogy erősebb legyen a nemzetközi jelenlét. Ezt nagyban segítik a sikeres fesztiválszereplések - mondta végezetül.

 

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Mi Hazánk: kormánytól függetlenül elutasítjuk a migránsok betelepítését

Bárki legyen kormányon, ha migránsok betelepítésére készül, ugyanazzal az elszántsággal lépünk fel ellene, mint tettük Vitnyéden -...

Komoly következményekkel járna a vendégmunkások eltűnése – ezt mondja a szakértő

A külföldi vendégmunkások jelenléte ma már a fejlett gazdaságok működésének alapvető eleme, és Magyarország sem kivétel. Pásztor...

Ezt most nem Trump mondja: tényleg jöhet az iráni megállapodás

24 órán belül aláírhatják. Azért most is van de...

Nagy változások történtek Rómában, ezt minden turistának tudnia kell

Róma idén nyáron megújult arculattal és szigorúbb szabályokkal várja a turistákat. Emelkednek a belépődíjak, fizetőssé vált a...

Pszichológusok szerint ez az 5 legjobb módszer arra, hogy jól reagálj a gaslightingra

A gaslighting alattomos manipuláció, amely az önbizalmat és a valóságérzékelést támadja. Pszichológusok szerint ezek a leghatékonyabb...

Meglepő felfedezést tettek, miután megvizsgáltak néhány kisalföldi temetőt

A kora középkori közösségek szerveződéséről alapvetően változtathatják meg az eddigi képet azon nemzetközi kutatás eredményei,...

Egyre több a szorongó tini, a szakértő szerint a nagyszülők kezében a megoldás

Egy új könyvben Dr. Kenneth Barish gyermekpszichológus a nagyszülők szerepét hangsúlyozza a fiatalok mentális válságában. Szerinte a...

5 bakancslistás program Gran Canarián, amire egy életen át emlékezni fogsz

Gran Canaria igazi turistaparadicsom, és nemcsak azért, mert tucatnyi gyönyörű strandja van, hanem mert ez az apró sziget tele van olyan...

Fotókon a MÁV legújabb szerzménye

A magyar tengerhez vezető intercity viszonylaton állt forgalomba az a mozdony, amely különleges fóliázást kapott. Fontos évfordulót...

Vasárnap jobb lesz árnyékba húzódni: kritikus UV-B sugárzás várható

A HungaroMet szerint a Dél-Dunántúlon a nagyon erős UV-B sugárzás már rövid idő alatt is bőrkárosodást okozhat. A meteorológiai...

Orbán felelőssége továbbra is tabu a Fideszben

A párt ferencvárosi elnöke szerint gondolni sem szabad rá, hogy Orbán már nem alkalmas a vezetésre.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

0