Véget ért a fesztivál, ezrek jöttek Szekszárdra
Ma reggel még kisebb dugó alakult ki Szekszárd belvárosában, hiszen a várost átszelő Hunyadi utcában a pünkösdi programok nyomait próbálták eltüntetni a munkások.
Az elmúlt három nap igazi fesztiválhangulatban telt, több ezren látogattak az esti koncertekre, a kirakodóvásárba, a borászok és a vendéglátósok sátrába.
A szüreti fesztivállal vetekszik mind hangulatában, mind a látogatók számában az idei pünkösdi fesztivál, mondta Zsikó Zoltán, a rendezvényt szervező Babits kulturális központ ügyvezető igazgatója.
– A látogatók száma akkora volt, hogy át kell gondolni, hogy jövőre hogyan tudnánk úgy megoldani a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet, hogy még több vendég elférjen itt. Évről évre nő az idelátogatók száma, az idén elértük azt, hogy a szüreti fesztiválhoz közelítő nagyságú és színvonalú rendezvény lett a hal- és vadünnep, amely bármelyik nagy fesztivállal összehasonlítva megállná a helyét. A megyeháza, a bíróság környéke felé lehet még terjeszkedni, de a Béla tér adottságaihoz és a katasztrófavédelem előírásaihoz kell igazodnunk – mondta Zsikó Zoltán, aki hozzátette, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak a látogatóktól.
A környező településekről, a fővárosból, Pécsről és számtalan helyről utaztak Szekszárdra az emberek, jöttek baráti társasággal, családostul, de volt aki egyedül. A szekszárdi rendezvény a városkörnyéki települések idegenforgalmára is pozitív hatással volt. Idén az időjárás is nagyon kedvezett a programoknak. Emellett újfajta dizájnt kapott a rendezvény, a látványtechnikára is sok gondot fordítottak a szervezők. Az ételeket, italokat – hét borász és két pálinkaház is kitelepült – sátrak alatt kínálták, nagyon látványos megoldásokkal.
Kedden a takarításnak jutott a főszerep, sok ember dolgozott azért, hogy minél előbb helyreálljon a rend a városban.
Sok turista látogatott Szekszárdra
Keszthelyi Szabolcs a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta, egyre inkább megvalósulni látszik a városnak azon szándéka, hogy a pünkösdi rendezvény „felnőjön” a szüreti napokhoz. Munkatársaival hatezerötszáz adag ételt adtak el, ebben szerepelt többek között a paprikás lisztben forgatott haltepertő, szarvaskolbász, vaddisznó aprópecsenye és szarvaspörkölt is.
A vendégek részéről nagyon jó volt a visszajelzés, sokan mondták, célirányosan utaztak az ország különböző megyéiből Szekszárdra, mert már tavaly is nagyon jól érezték magukat. A borászok közül Prantner Gábor is azt hangsúlyozta, több ezer ember fordult meg a sátruknál, jó érzés volt hallani, hogy mennyire ismerik és szeretik a szekszárdi borokat.
A koncertek közül a legtöbben talán a Révész-Závodi programon voltak. Révész Sándor pénteken este hihetetlen energiával énekelt a színpadon. Rúzsa Magdi látványos, showműsorának is elsöprő sikere volt, a Punnany Massif koncertje főleg a fiatalokat vonzotta a térre, végül Szikora Róbert fergeteges műsora zárta a fesztivált.
forrás: teol.hu
hírek innen, onnan
15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?
Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban
A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...
Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató
A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...
Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.
Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány
Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...
Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben
Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.
Közölte a minisztérium: Erre költ 47 milliárd forintot az új kormány
Óriási pénzeket költenek rá.
A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost
Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...
A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus
Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...
Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről
Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.
Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka
Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell
Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


