Ezt olvasta már?

A CBD olaj: használat orvosi tanács nélkül?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a CBD olaj iránti érdeklődés, amelyet számos egészségügyi probléma enyhítésére ajánlanak. Vajon mennyire tekinthető bizto...


Veronai tragédia: Az áldozatok azonosítása még napokig eltarthat

Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón. - Pécsi Napilap -

Kifejtette: a buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak.

A válságos állapotban lévő sérülteket még nem tudták azonosítani, egyikük testfelülete több mint 60 százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett, a másik sérülten pedig komoly koponyaműtétet hajtottak végre. Hozzáfűzte: a másik négy súlyos sérült az olasz orvosok döntése alapján akár már vasárnap hazaszállítható közúti vagy légi úton, erre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) készen áll.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a helyszínre érkezett szülők és az áldozatok egy részétől már vettek DNS-mintát az olasz hatóságok, tájékoztatásuk szerint még napokat vehet igénybe az azonosítás.

Szijjártó Péter elismeréssel szólt az OMSZ, az olasz egészségügyi, jogi és közlekedési hatóságok munkájáról. Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja – erősítette meg a tárcavezető.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az olasz rendőrség mindenkit meghallgatott, akit akart és tudott, délelőttre várják az ügyészség és a rendőrség döntését, hogy az érintettek elindulhatnak-e haza, így akár már ma hazaérkezhetnek. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól – közölte.

Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására.

A tárcavezető kérdésre elmondta: az olasz hatóságok egyelőre nem osztottak meg információkat a baleset okairól, ugyanakkor szakértők kiküldését kérték, és most közösen vizsgálódnak.

Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az áldozatok között van a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egy U15-ös utánpótlás-játékosa is. A külügyminiszter azt mondta: beszélt a családdal.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

 

Forrás: Magyar Online







0
0
0

hírek innen, onnan

Rejtélyes tragédia: alig 35 évesen hunyt el a Miss Universe döntőse

Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.

Különleges terápia a stroke utáni beszédzavar kezelésében: így segíthet visszahozni az elfelejtett szavakat

Az illatterápiát a francia egészségügyi intézményekben a neurológiai problémák kezelése során kiegészítő terápiaként alkalmazzák,...

6 frizura, ami minden nőt öregít: 50 felett különösen lerombolják a nőies megjelenést

Nem az ősz tincseken és nem a haj hosszán múlik az öregítő hatás, ezek a frizurák legfőképp a fazonjuk és stílusuk miatt nem ajánlottak.

Vendégmunkások helyett béremelés? Ez lehet a magyar munkaerőpiac legnagyobb tévedése

A vendégmunkás-vita a közbeszédben gyakran a külföldi dolgozók és a béremelés dilemmájaként jelenik meg, Antal Bálint szociológus...

Gyerekével kapcsolatos kérdéssel szorították sarokba Menczer Tamást – Hónapok óta először adott interjút a Fidesz politikusa – videó

Három hónapnyi hallgatás után adott interjút Menczer Tamás a Médiapiacnak. A Fidesz egykori kommunikációs igazgatóját a riporter hosszan...

Előkerült a magyar hegymászó, aki vasárnap óta nem adott életjelet magáról: Klein Dávid biztonságban visszaért a Broad Peak alaptáborába

Klein Dávid megszakította a 8051 méteres Broad Peak meghódítására indított csúcstámadását, és megkezdte az ereszkedést, ám vasárnap...

Hiába a szép nyári idő, itt-ott lecsaphat a zápor és zivatar: mutatjuk, hol ne hagyjd otthon az ernyőt!

Míg az északi országrészben a napsütésé lesz a főszerep, addig délen és délnyugaton felhősebb, esetenként csapadékosabb idő várható

Rost Andrea ilyen mesés helyen él: virágba borult kertjében egy halastó is megbújik

Rost Andrea 2019-ben lett tulajdonosa gyönyörű solymári otthonának, melynek még halastó is van a kertjében.

Nyomozás indult a 25 milliárdba került, de soha meg nem épült Fradiváros ügyében

A rendőrség korábban feljelentés-kiegészítést rendelt el, most azonban már hivatalosan is nyomozás folyik az ügyben.

Azonnal fejcseréket hajtott végre az új brit miniszterelnök

Andy Burnham alaposan felkavarta az állóvizet.

Kapu Tibor Polgár Judit döntéséről: Nem vigyáztunk a királynőre

Kapu Tibor, a Hunor-program űrhajósa kiállt Polgár Judit mellett. Bejegyzésében arról írt, hogy a sakknagymester a hihetetlen...

Rendkívüli ülés a parlamentben – fontos kormánydöntések jönnek

A parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napján több olyan törvényjavaslat is az Országgyűlés elé kerül, amelyek jelentős...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét

Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.

Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?

Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.

0
0

Bulvár

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre

Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.

Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről

Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni

Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.

Magyar Péter szópárbajba kezdett elődjével, Polgár Juditot kellett megvédenie az óellenzéktől

Polgár Judit csak rövid ideig lehet köztársasági elnök elsőre, Magyar Péterék dolgoznak az ügyön.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Vihar csap le ezekre a megyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést

Ilyen időjárás várható a hét első napján a meteorológusok szerint.

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

0