Ezt olvasta már?

0

Vizes vb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.


hirdetés

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky - aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban - egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky - és egy tízfős boly - szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, világbajnok:

--------------------------------------------

RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p

2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2

3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4

...6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4







0
0
0

hírek innen, onnan

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

A Facebook böngészős felületét tesztelő újságírók már láthatták, milyen lesz az oldal új külleme, amely a mobilappokból jól ismert...

Miért jó a pilates?

Hazánkban népszerű sporttá vált az utóbbi években a pilates. Ám ez nem csak egy egyszerű testedzés, hanem egyben remek lehetőség is a...

Ruhák, amelyeket kerülj el egy bizonyos kor felett

Annak érdekében, hogy megőrizd a fiatalos ragyogást, meg kell győződnöd, hogy a megfelelő ruhákat viseled bizonyos kor felett is. A...

Az Érd és a Siófok kiemeltként várhatja a sorsolást

A Debrecennek és a Vácnak viszont nem jár ez a luxus.

Újraszámolják az I. kerületi polgármester-választáson leadott szavazatokat

A múlt héten visszautasított tíz panasz után egy fideszes beadványt megalapozottnak tartott a Fővárosi Választási Bizottság.

Így szexelnek és élnek míg meg nem halnak gyerekkorunk mesefigurái

Az Ők is boldogan éltek?-ben 14 író mesél tovább 12 gyermekmesét. Szigorúan felnőtt olvasóknak.

Piaci visszaélést gyanít Mészáros Lőrinc cége

Az Opus Global bejelentést tett a Magyar Nemzeti Banknál.

Eltörte a barátnője lábát, miután egy pakli kártya lebuktatta, hogy más nővel is viszonya van

Egészen szokatlan módon jött rá Jenna Clemence, hogy szerelme megcsalja. A fiatal nő

Nyomoznak a Borkai-ügyben

A kormány gazdaságpolitikáját, a felsőoktatási felvételeihez kötelezővé tett nyelvvizsgát, a Borkai-ügy rendőrségi kezelését, és a...

Tőkeemelésről dönt az EHEP közelgő közgyűlése

Az Első Hazai Energia-portfolió Nyrt. a 2019. november 11-én 10 órára összehívott közgyűlésének napirendjével kapcsolatban az...

Donald Trump elnök és pártja rekordösszegű pénzt gyűjtött az újraválasztási kampányra

A demokratákat aggasztja, hogy Donald Trump és pártja már rengeteg pénzt gyűjtött az amerikai elnök újraválasztási kampányára - írta...

0

Sport

Ő Alica, minden idők egyik legvonzóbb sportolónője

Az ausztrál Busted Coverage nevű magazin 2017-ben megválasztotta a világ legszexibb sportolójának Alica Schmidtet. Nem tévedtek nagyot.

Iszonyatosan kiakadtak a Veszprém kézilabda-szurkolói

Az új kabalafigura bemutatása nem várt vihart kavart.

Mocskosul nagy gólt rúgott a kapus a 89. percben

A norvég másodosztályban a Skeid Oslo és az Ullensaker/Kisa IL játszott egymás ellen. A vendégek az utolsó pillanatokban nyert, de hogyan?!

Gyászol a Forma-1-es világbajnok: meghalt a lánya, még csak 21 éves volt

Jody Scheckter egykori Formula- 1- es világbajnok teljesen összetört, most jelentette be a szomorú hírt a család: 21 éves lánya, Ila meghalt.

Ennél jobban nem lehet megalázni az ellenfelet bunyó közben - videó

A világ egyik legjobb játékosa ismét megmutatta, hogy páratlan ereje van.

Klopp szerint a videobíró összes problémája benne volt a Man. United góljában

A Premier egyik legkomolyabb rangadóját fontos szerep jutott a VAR-nak. Klopp szerint meg is mutatta minden hibáját.

Íme, az első képek Rafael Nadal és újdonsült felesége esküvőjéről

A 19-szeres GS-bajnok spanyol szupersztár mesés körülmények között vette feleségül gyerekkori szerelmét.

Holland szakember veheti át a Barcelona irányítását

A hírek szerint a holland válogatott szövetségi kapitányának, Ronald Koemannak a szerződésében van egy záradék, amely lehetőség nyújt számára, hogy csatlakozzon a katalánokhoz.

Edzőt váltottak a katalánok

Megelégelte a bukdácsolást a vezetőség.

Rettenetesen mellélőttek Veszprémben az új kabalafigurával

A Telekom Veszprém vezetői bemutatták a csapat új kabalafiguráját, de nem volt benne köszönet.

Döntött a versenybizottság, megvan az El Clásico új időpontja

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) péntek délelőtt megerősítette, hogy a katalóniai tüntetések miatt elhalasztják az idény első El Clásicóját, a szombatra (október 26.) kiírt FC BarcelonaReal Madrid rangadót. Az RFEF hétfőig adott határidőt a két klubnak és a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzenek a mérkőzés új dátumáról. Nos, megvan az időpont.

Ronaldóék kifogtak az Athletic Bilbao csapatán

Az Athletic Bilbao nem bírt a Valladolid együttesével a La Liga kilencedik fordulójában, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

0

Bulvár

Nem hivatalos négynapos ünnep jön

Átböngészve az igen impresszív kínálatot, mi is kiválaszottuk azokat a filmeket, amelyekre mindenképpen beülünk.

Ezt az 5 dolgot az apukájuktól öröklik tovább a gyerekek: ráismersz a sajátjaidra?

Noha mindkét szülőnk vonásai megtalálhatók bennünk, van, amiben az apuka génjei a dominánsabbak!

A CDU Magyarország kirúgását követeli az EU-ból: Orbántól már Salvini is elfordul

A kurdok elárulása hideglelést okozott az USA szövetségeseinél szerte a világban, hiszen az eset bizonyítja, hogy Trump belpolitikai megfontolásokból bármikor cserbanhagyhatja őket. Orbán Erdogan-barát vonalvezetése újabb ütközőpont a válságba süllyedt Fidesz-EPP és Fidesz-CDU kapcsolatok számára. Káncz Csaba jegyzete.

Miért csalják meg férjeiket a nők? Eláruljuk a leggyakoribb okot

Nehezen találni hiteles statisztikai adatot arra nézve, hogy a házasságban vagy tartós párkapcsolatban élőknek hány százaléka csalta már meg a párját. A közelemben élők véleményét, de nem feltétlenül személyes tapasztalatát kérdezve meglepő eredményre jutottam. A legtöbb ismerősöm szerint jó néhány év után (ezt körülbelül tíz évre tippelték) minden kapcsolatban megjelenik egy harmadik személy. Hogy ez a kívülálló milyen nyomokat hagy maga után, milyen sérüléseket okoz, vagy éppen miben segíti a párkapcsolat két főszereplőjét, az minden esetben más és más lehet. Nevezhetjük kötetlen szeretőnek, házibarátnak, családrombolónak, mindenképpen okai annak, ha egy nő kilép a kizárólagos párkapcsolatának kereteiből. Az olyan nőknek, akik a férjük mellett valaki mással is kapcsolatot tartanak, előítéletek, kritika és gyakran nyílt megvetés jut osztályrészül. Úgy tűnik, hogy az, ami a patriarchális társadalomban az egyik nemnek ősidőktől fogva természetes joga, az a másik nem számára még mindig tiltott dolog . Mégis - írja Ingrid Füller a Becsületbeli ügy című könyvében - egyre több nővel találkozunk, aki a társadalmi, nevelési és vallási normákkal szembe helyezkedve nem hajlandó a szeretet, a törődés és erotika iránti vágyait elnyomni.

Emilión röhög a fél ország - megszólalt az énekes!

Egy több évvel ezelőtti videó járja az internetet. Mindenki Emilio angol halandzsázásán nevet.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

Az uniós és hazai jogszabályi előírásoknak megfelelően 2019. október 16-án a Magyar Államkincstár (Kincstár) megkezdte a 2019. évi egységes kérelmekkel kapcsolatos kifizetések teljesítését.

Az első állat, amit meglátsz a képen, elárulja, milyen személyiség vagy

Íme, a világ egyik legegyszerűbb személyiségtesztje: csak pillants rá a képre, ne kezdj el keresgélni vagy taktikázni, csak szúrd ki a leges-legelső állatot, amit észreveszel. Ha megvan, olvass tovább, és nézd meg, mit árul el a személyiségedről az, hogy mit ismert fel a kissé kaotikus rajzról legelsőnek az agyad!

Hogyan tudom igazolni, hogy nyugdíjas vagyok?

Itthon betöltött nyugdíjas korú személy vagyok. Hogyan tudom igazolni külföldi nyugdíjas igazolvány igényléséhez?

Bereczki Zoltán: Megrepedt a szívem, hogy történhetett ez?

Nem érti, mi történt a Sztárban sztár leszek!-ben.

Hihetetlenül értékes kincset talált a föld alatt egy amatőr magyar régész

Jelentős mennyiségű római kori pénzérme került elő Baranyában.

blogmorzsák

Öreg cica nem vén cica! Vagy mégis?

A demencia az idős cicádnál is okozhat leépülést. Ismerd fel és tegyél ellene!

A Garay téri csarnokban árulnak egy 9 m²-es lakást

Az elmúlt hét 10 legjobb ingatlanhirdetése: tatabányai luxus, eladó kastélyok, iszonyú rumlik, elképesztő színkavalkád.

"Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!"

Ez történik, amikor provokatív kérdéseket lehet feltenni három felekezet püspökeinek.

Az iskolák felelőssége a klímaváltozás kérdésében

Az iskolák tartsanak a globális klímasztrájk idején klímaórákat, tematikus klímanapot.

Palvin Barbi megint a titkos csajokkal strandol

Mindenki Barbija piros bikiniben.

„Akkor most meg lettem unva?“

„Úgy érzem, én sokkal többet teszek érte. Vagy még ezek ellenére is kicsit hátrálnom kéne?”

A lábfájás leggyakoribb okai és a megoldás ellenük

Fájó bütyöktől, ferde lábujjaktól szenvedsz? Egy új találmány segít leszámolni kínokkal!

Miért bukott meg Tarlós?

A héten sokan próbálták megfejteni, mi állhat a Fidesz budapesti eredménye mögött.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Az ellenzéki polgármes­te­rek mihez kezdjenek a helyi nyilvánossággal?

„Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak.“

Az FBI igazgatója demonstrálja a gépfegyver használatát

J. Edgar Hoover lő, Mussolini párbajt vív, és még sok más lenyűgöző fotó.

Ezt játszátok Halloweenkor!

Szörnyen jó móka lesz!

0