Vizes vb - Történelmi kiütéssel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit.
Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát.
Eredmény:
vízilabda, nők, B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Koreai Köztársaság 64-0 (16-0, 18-0, 16-0, 14-0)
gólszerzők: Parkes 11, Szilágyi, Rybanska 9-9, Gurisatti 7, Tóth-Csaba 6, Keszthelyi 5, Horváth, Gyögyössy 4-4, Illés, Leimeter, Vályi 3-3,
Magyarország:
Gangl - Leimeter, Vályi, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Parkes, cserék: Csabai, Gyöngyössy, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)
Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyünk sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés "legjobbja" a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait.
A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.
"Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is" - mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.
Bíró Attila együttese kedden Kanada ellen folytatja szereplését közép-európai idő szerint 2.50 órától.
hírek innen, onnan
11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során
Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult...
Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak
Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető...
Cserpes Laura megmutatta titokzatos férjét a házassági évfordulóján: "Érdemes volt ennyit várni rád" - fotók
Cserpes Laura 2024 augusztusának végén házasodott össze a titokzatos párjával, így éppen a minap ünnepelték a második házassági...
Nyomozás zajlik az Eximbank ellen
Négy feljelentés érkezett a rendőrséghez a Gazdasági és Energetikai Minisztériumtól, a nyomozók augusztus 31-én több ezer oldalnyi...
Most jött a hír a benzin áráról, kemény fordulat a kutakon
Egyre drágábban tudunk csak tankolni.
Késő délután már tilos a belépés: korlátozzák a népszerű hazai kirándulóhelyek látogatását, ez az ok
Szeptemberben több népszerű túrahely környékén is változnak a látogatás feltételei.
Baka András megszólalt – fellélegezhet, aki nem éltanuló
Még nem dől össze a világ ettől az egyetlen dologtól – mondta egy ünnepélyes tanévnyitón.
„Wow! Egy elrontott törvény jó alkalmazása” - Két neves szakértő is dicséri a Tisza Párt jelöltjeit
Majtényi László volt ORTT-elnök és Polyák Gábor médiaszakértő is elismerően nyilatkozott a Tisza Párt által jelölt szakemberekről. A...
Alföldi Róbert most elárulta, miért szállt ki az RTL népszerű műsorából
A művész a Facebook-oldalán egy közleményben indokolta meg, miért nem folytatja az RTL műkereskedő-realityjét. A színész-rendező...
Fontos banki közleményben értesítették az ügyfeleket, változás történt a devizaátutalásnál
Tovább bővült a K&H mobilbank funkcionalitása: a lakossági és kkv ügyfelek az euró mellett már további 12 devizanemben is indíthatnak...
22 millió forintnyi sört loptak el a kaliforniai főzdéből – Vicces üzenetben reagált a cég
Két különálló rablás során több tízezer doboz sört loptak el a kaliforniai Pabst Blue Ribbon sörfőzdétől, összesen mintegy 18 ezer...
Milliókba került a Gripenek felszállása az ellopott Cessna miatt – Lelőhették volna Róbertet, ha közelebb kerül az erőműhöz
Nem túlzás azt állítani, több szempontból is az életével játszott az a 24 éves fiatalember, aki szombat reggel részegen ellopott egy...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Csukd be éjszakára az ablakot, ha itt laksz: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Négy megye huszonhét települése érintett.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


