Ezt olvasta már?

0

Vizes vb - Történelmi kiütéssel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit.


hirdetés

Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát.

Eredmény:

vízilabda, nők, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Koreai Köztársaság 64-0 (16-0, 18-0, 16-0, 14-0)

gólszerzők: Parkes 11, Szilágyi, Rybanska 9-9, Gurisatti 7, Tóth-Csaba 6, Keszthelyi 5, Horváth, Gyögyössy 4-4, Illés, Leimeter, Vályi 3-3,

Magyarország:

Gangl - Leimeter, Vályi, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Parkes, cserék: Csabai, Gyöngyössy, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)

Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyünk sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés "legjobbja" a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait.

A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.

"Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is" - mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.

Bíró Attila együttese kedden Kanada ellen folytatja szereplését közép-európai idő szerint 2.50 órától.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán: Ha a budapestiek nem akarják, nem lesz Liget-projekt

Tordai az azonnali percek órájában kérdezte Orbánt, hogy felmondja-e a Tarlóssal kötött 15 pontos megállapodást.

Cukiság: homokban fürdik a kiselefánt - videó

Ez a kis elefánt alaposan megpörgeti a cukiságreaktort.

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: Beteg dolog

A korábbi vízilabdázó, a jobbikos Steinmetz Ádám az athéni olimpián nyert aranyérmét szorongatva kérdezte Orbán Viktort a győri...

Ezért keverte egybe a Kellogg's a legmenőbb reggelizőpelyheket

A Kelloggs új reggelizőpelyhe egy egyedi mix formájában szeretné felhívni a figyelmet a sokszínűségre és egymás elfogadásának...

Teszt: te mit tennél ezekben a nehéz helyzetekben? A válaszod a valódi jellemedet fedi fel

Elhoztunk öt cseppet sem egyszerű élethelyzetet, neked pedig el kell döntened, mit tennél az alábbi szituációkban!

Súlyos a helyzet: miattuk rossz a kormány szerint a levegő minősége

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős...

A bébiszitter megerőszakolta a rábízott 11 éves gyereket, terhes lett tőle

A rendőröknek azt állította, hogy a fiú volt a kezdeményező.

Utcára zuhant egy repülő, többen meghaltak - videó

Nem sokkal a felszállás után csapódott autókba egy repülőgép Brazíliában.

Párizsi terror: lezárult a nyomozás, egy év múlva kezdődik a per

130-an haltak meg, a pernek több mint 1700 felperese lesz.

Tűz volt egy XI. kerületi panelház pincéjében

Tűz volt egy XI. kerületi panelház pincéjében hétfő este közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel....

2022-ban sokkal nehezebb lesz az ellenzékk dolga

Az ellenzéki pártoknak közös miniszterelnök-jelöltet kell találniuk, a Fidesz pedig közben át fogja rajzolni a választási térképet....

0

Sport

Ő Alica, minden idők egyik legvonzóbb sportolónője

Az ausztrál Busted Coverage nevű magazin 2017-ben megválasztotta a világ legszexibb sportolójának Alica Schmidtet. Nem tévedtek nagyot.

Iszonyatosan kiakadtak a Veszprém kézilabda-szurkolói

Az új kabalafigura bemutatása nem várt vihart kavart.

Mocskosul nagy gólt rúgott a kapus a 89. percben

A norvég másodosztályban a Skeid Oslo és az Ullensaker/Kisa IL játszott egymás ellen. A vendégek az utolsó pillanatokban nyert, de hogyan?!

Gyászol a Forma-1-es világbajnok: meghalt a lánya, még csak 21 éves volt

Jody Scheckter egykori Formula- 1- es világbajnok teljesen összetört, most jelentette be a szomorú hírt a család: 21 éves lánya, Ila meghalt.

Ennél jobban nem lehet megalázni az ellenfelet bunyó közben - videó

A világ egyik legjobb játékosa ismét megmutatta, hogy páratlan ereje van.

Klopp szerint a videobíró összes problémája benne volt a Man. United góljában

A Premier egyik legkomolyabb rangadóját fontos szerep jutott a VAR-nak. Klopp szerint meg is mutatta minden hibáját.

Íme, az első képek Rafael Nadal és újdonsült felesége esküvőjéről

A 19-szeres GS-bajnok spanyol szupersztár mesés körülmények között vette feleségül gyerekkori szerelmét.

Holland szakember veheti át a Barcelona irányítását

A hírek szerint a holland válogatott szövetségi kapitányának, Ronald Koemannak a szerződésében van egy záradék, amely lehetőség nyújt számára, hogy csatlakozzon a katalánokhoz.

Edzőt váltottak a katalánok

Megelégelte a bukdácsolást a vezetőség.

Rettenetesen mellélőttek Veszprémben az új kabalafigurával

A Telekom Veszprém vezetői bemutatták a csapat új kabalafiguráját, de nem volt benne köszönet.

Döntött a versenybizottság, megvan az El Clásico új időpontja

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) péntek délelőtt megerősítette, hogy a katalóniai tüntetések miatt elhalasztják az idény első El Clásicóját, a szombatra (október 26.) kiírt FC BarcelonaReal Madrid rangadót. Az RFEF hétfőig adott határidőt a két klubnak és a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzenek a mérkőzés új dátumáról. Nos, megvan az időpont.

Ronaldóék kifogtak az Athletic Bilbao csapatán

Az Athletic Bilbao nem bírt a Valladolid együttesével a La Liga kilencedik fordulójában, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

0

Bulvár

Nem hivatalos négynapos ünnep jön

Átböngészve az igen impresszív kínálatot, mi is kiválaszottuk azokat a filmeket, amelyekre mindenképpen beülünk.

Ezt az 5 dolgot az apukájuktól öröklik tovább a gyerekek: ráismersz a sajátjaidra?

Noha mindkét szülőnk vonásai megtalálhatók bennünk, van, amiben az apuka génjei a dominánsabbak!

A CDU Magyarország kirúgását követeli az EU-ból: Orbántól már Salvini is elfordul

A kurdok elárulása hideglelést okozott az USA szövetségeseinél szerte a világban, hiszen az eset bizonyítja, hogy Trump belpolitikai megfontolásokból bármikor cserbanhagyhatja őket. Orbán Erdogan-barát vonalvezetése újabb ütközőpont a válságba süllyedt Fidesz-EPP és Fidesz-CDU kapcsolatok számára. Káncz Csaba jegyzete.

Miért csalják meg férjeiket a nők? Eláruljuk a leggyakoribb okot

Nehezen találni hiteles statisztikai adatot arra nézve, hogy a házasságban vagy tartós párkapcsolatban élőknek hány százaléka csalta már meg a párját. A közelemben élők véleményét, de nem feltétlenül személyes tapasztalatát kérdezve meglepő eredményre jutottam. A legtöbb ismerősöm szerint jó néhány év után (ezt körülbelül tíz évre tippelték) minden kapcsolatban megjelenik egy harmadik személy. Hogy ez a kívülálló milyen nyomokat hagy maga után, milyen sérüléseket okoz, vagy éppen miben segíti a párkapcsolat két főszereplőjét, az minden esetben más és más lehet. Nevezhetjük kötetlen szeretőnek, házibarátnak, családrombolónak, mindenképpen okai annak, ha egy nő kilép a kizárólagos párkapcsolatának kereteiből. Az olyan nőknek, akik a férjük mellett valaki mással is kapcsolatot tartanak, előítéletek, kritika és gyakran nyílt megvetés jut osztályrészül. Úgy tűnik, hogy az, ami a patriarchális társadalomban az egyik nemnek ősidőktől fogva természetes joga, az a másik nem számára még mindig tiltott dolog . Mégis - írja Ingrid Füller a Becsületbeli ügy című könyvében - egyre több nővel találkozunk, aki a társadalmi, nevelési és vallási normákkal szembe helyezkedve nem hajlandó a szeretet, a törődés és erotika iránti vágyait elnyomni.

Emilión röhög a fél ország - megszólalt az énekes!

Egy több évvel ezelőtti videó járja az internetet. Mindenki Emilio angol halandzsázásán nevet.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

Az uniós és hazai jogszabályi előírásoknak megfelelően 2019. október 16-án a Magyar Államkincstár (Kincstár) megkezdte a 2019. évi egységes kérelmekkel kapcsolatos kifizetések teljesítését.

Az első állat, amit meglátsz a képen, elárulja, milyen személyiség vagy

Íme, a világ egyik legegyszerűbb személyiségtesztje: csak pillants rá a képre, ne kezdj el keresgélni vagy taktikázni, csak szúrd ki a leges-legelső állatot, amit észreveszel. Ha megvan, olvass tovább, és nézd meg, mit árul el a személyiségedről az, hogy mit ismert fel a kissé kaotikus rajzról legelsőnek az agyad!

Hogyan tudom igazolni, hogy nyugdíjas vagyok?

Itthon betöltött nyugdíjas korú személy vagyok. Hogyan tudom igazolni külföldi nyugdíjas igazolvány igényléséhez?

Bereczki Zoltán: Megrepedt a szívem, hogy történhetett ez?

Nem érti, mi történt a Sztárban sztár leszek!-ben.

Hihetetlenül értékes kincset talált a föld alatt egy amatőr magyar régész

Jelentős mennyiségű római kori pénzérme került elő Baranyában.

blogmorzsák

Öreg cica nem vén cica! Vagy mégis?

A demencia az idős cicádnál is okozhat leépülést. Ismerd fel és tegyél ellene!

A Garay téri csarnokban árulnak egy 9 m²-es lakást

Az elmúlt hét 10 legjobb ingatlanhirdetése: tatabányai luxus, eladó kastélyok, iszonyú rumlik, elképesztő színkavalkád.

"Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!"

Ez történik, amikor provokatív kérdéseket lehet feltenni három felekezet püspökeinek.

Az iskolák felelőssége a klímaváltozás kérdésében

Az iskolák tartsanak a globális klímasztrájk idején klímaórákat, tematikus klímanapot.

Palvin Barbi megint a titkos csajokkal strandol

Mindenki Barbija piros bikiniben.

„Akkor most meg lettem unva?“

„Úgy érzem, én sokkal többet teszek érte. Vagy még ezek ellenére is kicsit hátrálnom kéne?”

A lábfájás leggyakoribb okai és a megoldás ellenük

Fájó bütyöktől, ferde lábujjaktól szenvedsz? Egy új találmány segít leszámolni kínokkal!

Miért bukott meg Tarlós?

A héten sokan próbálták megfejteni, mi állhat a Fidesz budapesti eredménye mögött.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Az ellenzéki polgármes­te­rek mihez kezdjenek a helyi nyilvánossággal?

„Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak.“

Az FBI igazgatója demonstrálja a gépfegyver használatát

J. Edgar Hoover lő, Mussolini párbajt vív, és még sok más lenyűgöző fotó.

Ezt játszátok Halloweenkor!

Szörnyen jó móka lesz!

0