Amit a falra szerelhető toalettekről tudni érdemes
Ha egy kicsit korszerűbbé szeretnénk varázsolni a mellékhelyiségünket, ennek legjobb módja, ha a falra szerelhető wc mellett döntünk. Modern stílusával és kis helyigényével igazán kompakt megjelenést biztosít.
hirdetés
Az öblítővíz tárolására szolgáló tartály sem látható, így ez is tovább emeli az összkép egyensúlyát. A toalett nevéből adódóan kizárólag a fallal érintkezik, ezért a fürdőszoba felmosása is gyerekjáték.
A Global Viva Market WC kínálatából is beszerezhetünk falra szerelhető típusokat, melyek előnyei mellett azért hátrányokat is fel lehet sorolni.
A falra szerelhető WC hátrányai
A falra szerelhető toalettekhez tartozó tartályokat minden esetben a falban kell elhelyezni. Ehhez jön még feladatként a csövek és egyéb idomok helyének biztosítása is. Egyértelmű a helyzet: a jobb megjelenésért cserébe megnő a vele járó munka mennyisége is. Új ház építésekor nem okoz akkora fejtörést, de felújításnál kizárt dolog, hogy megússzuk a vésést.
Árukat tekintve egyértelműen drágábbak a klasszikus kivitelű modelleknél. Nincs mese, jobban a pénztárcánkba kell nyúlni a modernebb megjelenésért.
A munkáról is érdemes szót ejtenünk. A falra szerelhető típusok nem a „Csináld magad!” tevékenységek közé tartoznak. Ajánlott szakembert hívni, mert komoly problémák is adódhatnak. Szakszerűtlen munkavégzés után bizony ismételt bontási feladatok üthetik fel a fejüket. Így inkább vállaljuk a mester igénybevételét, még ha az újabb költségeket is ró ránk.
Melyek az előnyei?
Elsősorban a már emlegetett exkluzívabb megjelenés lehet vonzó a választásnál. Kisebb méretű helyiségeknél a visszafogottabb helyigénye is kecsegtetőnek tűnik.
Érdekességként meg kell említeni, hogy a vonatkozó előírásoknak a falra szerelhető toalettek könnyebben felelnek meg, így az illetékes hatóságokkal sem kell csörtéket vívnunk. Ennek titka abban rejlik, hogy a WC előtt megfelelő méretű szabad helynek kell lennie.
A falra szerelhető változat előnyt élvez, mert a tartály a fal síkjában helyezkedik el. Ezt a „kiskaput” főként lakásokban tudjuk kihasználni, ahol minden négyzetméter számít.
További pozitívum, hogy a toalett alja nem érintkezik a padlóval. De miért jó ez nekünk? Mindjárt két oka is van: a járólap egyenletes, homogén arculatát nem szakítja meg úgy, ahogy a hagyományos társaik esetében, illetve ezáltal a padló tisztítása is egyszerűbb feladat lesz.
Kiknek ajánlott?
Jogosan merül fel a kérdés, hogy megéri-e az „árát” vagy sem? Könnyű válasz lenne, ha azt mondanánk, mindenki döntse el maga. Éppen ezért soroljuk fel, milyen feltételek esetén lesz tökéletes választás:
- tömblakásban, kisebb helyiségekkel rendelkezőknek mindenképpen megfontolandó,
- ha úgy gondoljuk, hogy csak a WC tartály látványa miatt nem tökéletes szaniter helyiségünk látványa,
- egész egyszerűen már unjuk a régit és valami újra, illetve modernre vágyunk.
Reméljük, segítettünk a döntésben.
hírek innen, onnan
Holtan találtak egy oroszbarát volt ukrán parlamenti képviselőt Moszkva közelében
Feltehetőleg az Ukrán Biztonsági Szolgálat végzett a 46 éves politikussal.
Mery Streep egyetlen szépségtitokra esküszik: az orvos is ezt tanácsolja
Fiatalos ragyogásának és üde bőrének köszönhetően Meryl Streep egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy hetvenes éveiben járó hölgy....
A fél országot ellepte a hó, de még nincs vége
Európa nyugati és középső részei fölött ciklonrendszerek találhatóak, melyeknek köszönhetően arrafelé általában felhős,...
Nem mértek még ilyen meleg őszt Magyarországon az elmúlt 122 évben
Mindhárom őszi hónap átlaghőmérséklete magasabb volt.
Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért
Azt is megmutatta lapunknak, melyik a kedvenc képe Tündéről.
Gyászol az egész sztárvilág: meghalt a Groovehouse harmadik tagja
Elképesztő tehetség távozott tőlünk, sajnos idő előtt.
Már a Hamász gázai övezeti vezetőjének házánál van az izraeli hadsereg
Az izraeli csapatok a Gázai övezet déli részében található Hán-Júnisz központjában, házról házra haladnak előre, és harcot vívnak...
NATO-csatlakozás előtt: kinyitotta Svédország a kapukat az USA-nak
Svédország védelmi együttműködési megállapodást írt alá Washingtonnal, amely hozzáférést biztosít az Egyesült Államoknak a...
5 trendszín, ami a következő hónapokban uralja a stílusos nők ruhatárát
Ezeket a színeket vétek lenne kifelejteni a farmeros szettekből a téli szezonban!
Hogyan lehet enyhítheti a fülfájást otthon? Ezt teheti, amíg el nem jut orvoshoz
Bármi miatt is jelentkezik a fülfájdalom, egy biztos: úgy fáj, hogy azonnal el szeretnénk mulasztani. Mit tehetünk?
Hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról: túl van ezen a kezelésen
Ilyen állapotban van az egyházfő.
Mire jó a mágnesezett víz? Erre itt biztosan.
Érdekes eredményeket igazolt a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálata.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse
Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.
Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere
A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.
Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében
Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.
Váratlan újítással tették élvezhetőbbé a focimeccsek közvetítését
Erre nem számított senki.
Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó
Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.
Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül
Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.
Bulvár
Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István
A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.
Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről
Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Döntöttek a jogosítványszigorításról
Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Még több pénzünket szedné be az állam
Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut
Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül
A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!