Bemutatja formabontó táncos produkcióját a Margaret Island
Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, mely során több hazai városba is ellátogatnak, mint például Győr, Debrecen, Kecskemét, Miskolc.
A kísérleti projektben a zene mellett a mozgásművészet is központi szerepet kap és az énekesnő, Lábas Viki is táncol.
Régóta álmodozik táncművészekkel közös produkcióról a Margaret Island, idén pedig valóra is válthatják a terveiket, hiszen nyolcállomásos turnéra indulnak „Szabadon szép a tánc” című kísérleti projektjükben, amit a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével állítottak színpadra. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította zenekar ezúttal tőlük szokatlan formában mutatkoznak be, és a már jól ismert dalaikat is egy új oldalukról, áthangszerelve játsszák el a közönségnek.
A turné során hat táncművész csatlakozik hozzájuk, a zenekar énekesnője, Viki pedig kilép a komfortzónájából és ő is balettozik majd az előadásokon. „Már év elején elkezdtem a próbákat a táncosokkal, folyamatosan ingázom Szeged és Budapest között. Egyszerre izgalmas és fárasztó ez az időszak, ugyanakkor nagyon felszabadító így kifejezni az érzéseket, várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat” – meséli Lábas Viki.
A koreográfiáért egyébként a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely felel, aki az epizodikus jelenetekben színpadra vitt élethelyzeteken át többletjelentést adott a Margaret Island felvételeinek. Az együttes ezáltal tánclépésekkel is kifejezi mindazt, ami foglalkoztatja őket: magánéleti és társadalmi kérdésekre, problémákra is reflektálnak a műsor alatt. A bensőséges hangulatú összművészeti produkción a csapat ősszel megjelenő EP lemezének számai is hallhatóak lesznek, továbbá ritkán játszott dalokkal és akusztikus blokkal is készülnek a turné állomásaira.
Margaret Island – Szabadon szép a tánc országos turné a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével:
Október 14. Veszprém, Hangvilla
Október 20. Miskolc, Művészetek Háza
Október 21. Debrecen, Kölcsey Központ
Október 23. Szeged, Nemzeti Színház
Október 28. Kecskemét, Hírös Agóra
Október 29. Gödöllő, Művészetek Háza
November 12. Győr, Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ
November 16. Pécs, Kodály Központ
hírek innen, onnan
Duna House: megállt a drágulás Budapest belvárosában, augusztusban már csökkent a négyzetméterár
„A belváros sokáig az egyik leggyorsabban dráguló budapesti részpiac volt, ahol most néhány hónap alatt gyakorlatilag elfogyott az...
Lemondott egy fideszes frakcióvezető
Lemondott mandátumáról a Fidesz-KDNP VIII. kerületi frakcióvezetője, Egry Attila - közölték a Józsefvárosi Fidesz Facebook-oldalán.
Fákat döntött ki, és tetőket rongált meg az esti vihar: képeken a pusztítás
Nagy károkat okozott.
Rejtett gonoszság a horoszkópban: náluk bármikor elszabadulhat a pokol
Vannak emberek, akiknél a kedvesség csak addig tart, amíg minden az elképzeléseik szerint alakul. A horoszkóp szerint bizonyos csillagjegyek...
Itt a nagy napi horoszkóp minden csillagjegynek: erős energiák mozognak ma
Szeptember 10-én újhold lesz a Szűz jegyében, ami több csillagjegy számára is új kezdetet hozhat. A nap különösen alkalmas arra, hogy...
Pár perce érkezett a felfoghatatlan tragédiáról! Kigyulladt egy utasokat szállító komp: öten meghaltak, közel százan eltűntek
Sokkoló, ami történt.
Lecsaptak az ellenőrök a magyar strandokon és fagyizókban: komoly hiányosságokra derült fény
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közel 1500 vendéglátóhelyet ellenőrzött a nyári szezonban. A vizsgálatok 16...
Tisza-kormány: komoly béremelést dobott be a belügyminiszter, délután megszólal Magyar Péter
A hétfői és keddi parlamenti ülésnap után szerdán ülésezett a kormány, a döntéseket várhatóan hamarosan bejelentik. Így például a...
Három budapesti centrumkórháznak sincs kötelező eljárásrendje az öngyilkossági kísérletet túlélők ellátására
Egy öngyilkosság megelőzésért küzdő aktivista közérdekű adatigénylésére válaszul a KSH közölte, hogy 2025-ben 121 fiatal halt meg...
„Ez a valóság” – Merényletkísérlet Zelenszkij ellen? Majdnem eltalálták az elnök gépét
Orosz sugárhajtású drón hatolt be Moldova légterébe, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gépe a chisinaui repülőtéren...
Béremelés a belügyi ágazatban: elkészült a minisztérium javaslata
Pósfai Gábor szerint változna az illetményalap, növelnék a pótlékokat, és ösztönöznék az országon belüli mobilitást.
A magyarok Putyint is leváltották – az orosz diplomaták kiutasítását kommentálják a Frankfurter Allgemeinében
Trump Moszkvába és Kijevbe küldött különmegbízottjai teljesen pancserek. A legfelsőbb bíróságnak kell megakadályoznia, hogy Trump...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók
A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
Felrobbant a spanyol sajtó, kiszivárgott, melyik lesz Lionel Messi új csapata
Bevásárol az argentin zseni.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból
Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget
Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.
Bulvár
Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében
Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban
„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip
Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor
Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat
39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után
Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten
Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.
Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk
A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.
Felmentették állami állásából a felszámolóbiztost, aki Tiborcznak adta el a kétmilliárdos kölcsönön vett részvényeit
Mike Ferenc volt a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. fb-elnöke.
Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás
Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.
Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban
Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo
Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz
Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.
Izgulhatnak Orbán Viktorék a kormány legújabb döntése miatt
A folyamat folytatódni fog, összesen mintegy száz döntés bemutatásával.
blogmorzsák
A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz
Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.
Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?
Ha nincs, az ezeket okozhatja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


